Min múlik a cellulit elleni küzdelem sikere? Mekkora szerepe van a táplálkozásnak a narancs­bőr csökkentésében vagy megelőzésében? Erre kerestük a választ szakértők segítségével.

A narancsbőr nem válogat: a nők többsége élete során valamilyen mértékben találkozik ezzel a problémával. És ugyan a férfiakra kevésbé jellemző, de ma már ők is egyre gyakrabban tapasztalhatják magukon a gödröcskés, egyenetlen bőr feltűnését. Akár már kamaszkorban is megjelenhet, és nem feltétlenül csak a súlyfelesleg velejárója.

Hogy miért alakul ki a narancs héjához hasonlóan gidres-gödrös bőrfelület a popsin, combokon, esetleg a hason, azt Varga Erika kozmetikus magyarázza el. 

– Ha a bőrünk alsó rétegében található zsírsejtek felszaporodnak, illetve megtelnek a szervezetben felhalmozódó salakanyagokkal, a kötőszövetnek nyomódva a bőr felszínét gödröcskéssé teszik. Több oka is van annak, miért elsősorban a nőket érinti ez a probléma. A nők és a férfiak kötőszöveti szerkezete eltér egymástól.

A felső réteg a nők esetében vékonyabb, ezért jobban észrevehető, ha az alatta lévő zsírsejtek az előbb említett módon feltelnek, felszaporodnak.

A középső réteg kötőszöveti szálai a férfiaknál hálósan, míg a nőknél párhuzamosan futnak, ennek az az oka, hogy a női testnek, a női szöveteknek tágulásra képesnek, elasztikusnak kell lenniük a babavárás időszakában.

Kapcsolódó: Itt a bizonyíték, hogy a narancsbőrmentes fenék egy mítosz

A legalsó rétegben pedig több zsírsejt található a nők esetében, ami tovább fokozza az egyenetlenség kockázatát. Emellett hormonális hatások, a nők zsírszövetének eloszlása, a genetika és a nem megfelelő vérkeringés is ott van a narancsbőr okai között.

Változtassunk a táplálkozáson!

Ha megkérdezzük a kozmetikust, vajon mi a leghatékonyabb fegyver a narancsbőr ellen, arra számítanánk, hogy a legújabb, legszuperebb krémeket vagy kezeléseket fogja ajánlani. Pedig ez nem így van. 

  A cellulit kialakulásának elsődleges oka a táplálkozás – figyelmeztet Varga Erika. – Ételeink nagyon sok mesterséges anyagot, hormont tartalmaznak, amelyek a szervezet kiválasztó folyamatai számára többletterhet jelentenek. És ha ezek a folyamatok nem győzik a felesleges salakanyagok kiválasztását, akkor mindezek el fognak raktározódni a kötőszöveti struktúrában és a zsírsejtekben.

Épp ezért a táplálkozás megváltoztatása rendkívül látványos javulást hozhat a narancsbőr állapotában már rövid idő alatt.

Mindezt dietetikus szakértőnk, Molnár Hanna is megerősíti: 

– Étkezésünk nagy hatással van a testösszetételünkre, így természetesen a narancsbőr kialakulására is. Ha nem fektetünk hangsúlyt a megfelelő nyersanyag-válogatásra,­ sok ultrafeldolgozott, hozzáadott cukrot tartalmazó, magas transz­zsírsav-tartalmú élelmiszert fogyasztunk, az egyenes út a narancsbőrhöz.

Van, aki hajlamosabb rá, és van, aki kevésbé, de szinte borítékolható a megjelenése abban az esetben, ha hosszú időn keresztül nem figyelünk oda a táplálkozásunkra.

 

Bőrsimítás indul

Ha úgy látjuk, nem ártana néhány étrendi, életmódbeli változtatás az egyenletesebb bőrért, az alábbi dolgokra érdemes odafigyelnünk. 

– Nincs klasszikus értelemben vett „narancsbőr-eltüntető diéta” vagy étel, hanem alapjában véve kell megreformálnunk az étrendünket, ha szeretnénk megszabadulni tőle – magyarázza a dietetikus. – Kerüljük az ultrafeldolgozott élelmiszereket, és csökkentsük a finomított szénhidrátok, cukrok fogyasztását. Helyettük fektessünk hangsúlyt az élelmi rostok beiktatására, vagyis kerüljön sok zöldség, gyümölcs a tányérunkra, valamint sovány fehérjék és növényi zsiradékok.

A táplálkozás megreformálásának jótékony hatását a cellulitra kozmetikus szakértőnk saját bőrén tapasztalta. 

– Tavasszal végeztem egy speciális böjtkúrát, amelynek során csak funkcionális táplálékot vettem magamhoz, csupa olyasmit, ami a szervezet számára szükséges, és nem jelent terhelést. Vagyis nem fogyasztottam glutént és tejet tartalmazó ételeket, gyorsan felszívódó szénhidrátokat és húst sem. 

Helyettük organikus, helyi termesztésű, szezonális élelmet választottam, és közben nagyon odafigyeltem a megfelelő tápanyag-ellátottságra.

Igen rövid idő, mindössze három-négy nap alatt azt vettem észre, hogy a kötőszövetben meglévő masszív zsírsejtstruktúra elkezdett gyorsan fellazulni, amire szükség van ahhoz, hogy a zsírvesztés beindulhasson.

Hogy pontosan milyen ételeket érdemes akár egy hasonló kúra, akár az életmódváltás során választani, azzal kapcsolatban Molnár Hanna dietetikus az alábbiakat ajánlja: 

– Fogyasszunk rostdús ételeket, teljes értékű gabonákat, hüvelyeseket, száraz hüvelyeseket, olajos magvakat, idényzöldségeket és -gyümölcsöket. Együnk sovány húsokat, halakat, szóját, növényi zsiradékokat, illetve törekedjünk a változatosságra és az idényszerűségre.

Serkentsük a nyirokkeringést!

Az eddigiek alapján sejthető, hogy sem a cukorban gazdag gyümölcslevek, sem a cukros vagy épp édesítőszeres, szénsavas üdítők nem tesznek jót bőrünk állapotának (és a derékbőségünknek). 

– Vízből naponta legalább két-három liter fogyjon el, ugyanis mind a bőr állagára, mind a testösszetételre, mind a szervezet megfelelő működésére jelentős hatással van. Az ideális folyadék a szűrt vagy tisztított víz. Ha valakinek ez nehezen csúszik,

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó