prosztatarák tünetei

Joe Biden betegsége sok férfit érint: ezek a prosztatarák tünetei

A 82 éves Joe Biden, volt amerikai elnök nemrég azzal került be a hírekbe, hogy csontáttétet adó prosztatarákot diagnosztizáltak nála. A betegség a magyar férfiakat is érinti, sőt a rosszindulatú daganat miatt történő elhalálozások negyedik leggyakoribb oka. Nézzük, milyen tünetekre érdemes figyelni!

Bident hamar kivizsgálták, miután nehézségei támadtak a vizeletürítéssel, ekkor derült ki, hogy a prosztatarák egy agresszív formája támadta meg, ami már áttétet is adott. Bár ez igen rossz hír, az is kiderült, hogy a daganat hormonérzékeny, azaz hatékony kezelést vethetnek be vele szemben.

Joe Biden egészségi állapotával kapcsolatban többen is együttérzésüket fejezték ki, de Barack Obama egykori elnök egy szinttel tovább ment: arra emlékeztetett mindenkit, hogy senki sem tett többet a rák kezeléséért, a kutatások finanszírozásának emeléséért, mint Joe Biden: Obama 2016-ban őt bízta meg azzal, hogy vezesse a kormány egészére kiterjedő rákkutatási programját.

Biden azért is különösen a szívén viselte a feladatot, mert 2015-ben legidősebb fiát, Beau-t agydaganat miatt vesztette el.

A prosztatarák gyakori, és gyakran későn veszik észre

Az amerikai férfiaknál a bőrrák után a második leggyakoribb rákos megbetegedés a prosztatarák. A CDC szerint 100 férfiból 13-nál alakul ki valamikor élete során, a legnagyobb kockázati tényezőt pedig az életkor jelenti. A magyar férfiak esetében a prosztatarák halálozási aránya rosszabb, mint az uniós átlag. Nagyobb az olyan megbetegedések aránya is, amikor az érintettek csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor a rák már áttétet adott.

Emiatt majdnem annyian halnak meg itthon prosztatarákban, mint az olyan skandináv országokban, ahol két és félszeres a daganat gyakorisága.  

De szerencsére a prosztata nem létfontosságú szerv, az időben feldezett rák esetén ki is lehet műteni, így a páciens életkilátásai nagyot ugranak felfelé. Az időben észlelt ráknál a kezelések nagyon hatékonyak, és a diagnózis után még sok évig élhetnek a betegek.

Az Amerikai Rákellenes Társaság szerint a betegség olyan sikeresen kezelhető, hogy a teljes ötéves túlélési arány 97%,

bár ez a szám sokkal alacsonyabb, ha a betegség már a test más részeire is átterjedt. Biden elnök rákja az egyik legrosszabb fajta, de még így is többféle kezelést vehet igénybe: a hormonális kezelések, a kemoterápia, a sugárterápia is lassítják a daganat növekedését.

A prosztatarák első tüneteivel éremes orvoshoz fordulni

A prosztatarák tünetei

A betegséget rendszeres szűrésekkel lehet időben felismerni, ekkor a gyógyulási arány nagyon magas. Csakhogy a szűrés a vérvizsgálat mellett fizikai vizsgálattal jár a végbélnyíláson keresztül, amitől sok férfi idegenkedik. Pedig 50 éves kor felett a betegség gyakorisága megugrik, azaz pont az idősebb korosztálynak kellene minél több szűrésen részt vennie.

A prosztatarák egyes formái nem agresszívak, ezért előfordulhat, hogy a betegnek nincsenek tünetei. Az előrehaladott prosztatarákra ezek a jelek utalnak:

  • gyakori vizelési inger
  • a normálisnál lassabb vagy gyengébb vizetelsugár
  • vérzés vizelés közben
  • erekciós problémák
  • vér az ejakulátumban
  • fájdalom és zsibbadás
  • gyengeség vagy zsibbadás a lábakban (ha a rák továbbterjed, nyomást gyakorol a gerincvelőre, a beteg elveszítheti a hólyag és a belek feletti uralmát is).

A korai felismerés kulcsfontosságú

Nem lehet hát eléggé hangsúlyozni a daganatot megelőző praktikákat és a szűrések fontosságát. A vérvétel során a prosztata specifikus antigén szintjének ellenőrzése fontos, mert ha ennek szintje megemelkedett, az daganatra utalhat.

A fizikai vizsgálatra emellett is szükség van, hiszen a prosztata megnagyobbodása vagy tumorossága így észlelhető.

Képalkotó eljárások is elérhetők, a rákot például az MRI vizsgálat is megmutatja. Nem szabad hát halogatni a kivizsgálást, 50 év felett pedig tünetmentesen is érdemes eljárni szűrésre.

Kapcsolódó: A prosztataproblémák III. Károly királyt sem kímélték

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó