- Valóban 50 százalékban örökölhető a nárcizmus?
- Ha nárcisztikus a szülő, nagyobb eséllyel lesz az a gyereke is?
- Mennyit számít a nevelés, ha a nárcisztikus genetikai hajlam adott?
A nárcisztikus szó az utóbbi években beköltözött a hétköznapi szókincsünkbe. Rásütjük az önző exünkre, a folyton elismerést követelő főnökünkre, néha még arra a barátunkra is, aki feltűnően szeret a társaság középpontjában lenni.
Pedig fontos különbséget tenni. Nárcisztikus vonások kisebb-nagyobb mértékben sokunkban jelen lehetnek, az elismerés iránti igénytől a kritikára való érzékenységig. Ez nem azonos azonban a nárcisztikus személyiségzavarral, amely klinikai diagnózis. Ráadásul jóval összetettebb annál, mint amit egy közösségi médiában terjedő ellenőrzőlista alapján megállapíthatnánk.
A kérdés azonban ettől még izgalmas: miért lesz valaki erősebben nárcisztikus, mint mások? Vele született hajlamról van szó, vagy a környezet teszi ilyenné?
A nárcizmus hátterének körülbelül fele lehet genetikai
A Narcissism Runs in Families Due to Genetics: An Extended Twin Family Analysis című friss kutatás családok és ikrek vizsgálatával próbálta szétválasztani az öröklött és a környezeti hatásokat. Az eredmény alapján a vizsgált nárcisztikus vonások emberek közötti eltéréseinek nagyjából 50 százaléka genetikai különbségekkel magyarázható.
Ez első hallásra úgy hangozhat, mintha a személyiségünk felét már a fogantatás pillanatában megírták volna. Csakhogy az örökölhetőség fogalma nem ezt jelenti.
Dr. Claire Hart, a Southamptoni Egyetem szociál- és személyiségpszichológiai docense szerint az 50 százalékos értékből nem következik, hogy egy adott ember nárcizmusának fele a génjeiből származik. Ahogy az sem, hogy egy nárcisztikus szülő gyermekének 50 százalék az esélye arra, hogy maga is nárcisztikus legyen.
Az eredmény populációs szinten értelmezhető: amikor sok ember között vizsgáljuk, miért különböznek egymástól nárcisztikus vonásaik erősségében, a különbségek körülbelül felét magyarázhatják genetikai eltérések.
Vagyis nincs egyetlen nárcizmusgén, amelyet vagy megkapunk a szüleinktől, vagy nem. Valószínűleg számos genetikai hatás együttesen alakítja bizonyos személyiségvonásokra való hajlamunkat, miközben tapasztalataink és környezetünk is folyamatosan formál bennünket.
Mi teszi akkor nárcisztikussá a gyereket?
Megdőlt az elmélet, hogy a nárcisztikus szülők a neveléssel teszik nárcisztikussá gyermekeiket
A kutatás egyik legérdekesebb eredménye éppen ezt a régóta élő elképzelést árnyalja.
A vizsgálatban a szülők és gyerekek nárcisztikus vonásai között megfigyelhető hasonlóságot inkább a genetikai kapcsolat, mint a család közösen megtapasztalt környezete magyarázta. Ez megkérdőjelezi azt az egyszerű képletet, amely szerint a nárcisztikus szülő elsősorban a nevelési módszereivel teszi nárcisztikussá a gyermekét.
Ebből azonban nem következik, hogy mindegy, hogyan neveljük a gyerekünket.
Korábbi, hosszabb időn át végzett kutatások például összefüggést találtak a szülői túlértékelés és a gyerekek nárcisztikus vonásainak erősödése között. Ilyen túlértékelés lehet, amikor a gyereket következetesen különlegesebbnek, értékesebbnek vagy több jogosultsággal rendelkezőnek kezelik másoknál.
Ráadásul még az ugyanabban a családban felnövő testvérek környezete sem teljesen azonos. A szülők eltérően reagálhatnak két különböző temperamentumú gyerekre, a születési sorrendben elfoglalt helyükre, így ugyanazt a családot a testvérek egészen másként élhetik meg.
A velünk született temperamentum csak a történet kezdete
Dr. Craig Malkin, a Harvard Medical School pszichológiaoktatója szerint az új eredmények újabb erős érvet jelentenek azzal az elképzeléssel szemben, hogy önmagában egy bizonyos nevelési stílus hozná létre a szélsőséges nárcizmust.
Egyes gyerekek már egészen korán figyelemkeresőbbek, dominánsabbak, temperamentumosabbak vagy nehezebben kezelhetők lehetnek. Malkin szerint azonban az, ahogyan a felnőttek ezekre a tulajdonságokra reagálnak, befolyásolhatja, hogy a gyerek később a nárcizmus egészségesebb vagy problémásabb tartományába kerül-e.
A kutatások alapján különösen fontos lehet a melegség és az empátia világos szabályokkal és következetes határokkal való párosítása. Vagyis nem az a cél, hogy mindenáron letörjük a gyerek magabiztosságát vagy figyelemigényét, hanem hogy megtanulja: értékes, de mások is azok. Az ő érzései fontosak, de mások érzéseit is figyelembe kell vennie.
A génjeink hajlamosíthatnak, de nem döntenek helyettünk
A genetika teremthet bizonyos hajlamokat, miközben kapcsolataink és egyéni tapasztalataink alakíthatják, hogyan fejeződnek ki ezek. Még nárcisztikus vonásokat mutató szülő mellett felnövő testvérek is egészen különböző alkalmazkodási módokat alakíthatnak ki. Egyikük perfekcionistává, másikuk szorongóvá vagy túlzottan alkalmazkodóvá válhat, míg egy harmadik maga is átvehet bizonyos nárcisztikus védekezési mintákat.
Ráadásul a személyiség sem feltétlenül változatlan. Hosszú távú kutatások szerint a nárcisztikus vonások az élet során módosulhatnak, és átlagosan csökkennek az életkor előrehaladtával, még ha az emberek egymáshoz viszonyított különbségei részben meg is maradnak.
A friss eredmények tehát nem azt üzenik, hogy ha nárcisztikus vonások futnak a családban, nincs mit tennünk. Éppen ellenkezőleg: az öröklött hajlam nem egyenlő az elrendelt személyiséggel. A meleg, empatikus kapcsolatok, a következetes határok és a gyerek saját, a szülőétől különálló szükségleteinek tiszteletben tartása továbbra is fontos része az egészséges személyiségfejlődésnek.
Az érzelmi intelligencia az egyik legfontosabb tulajdonság, ami kifejezetten alacsony a nárcisztikus személyiségű embereknél. Teszteld, te hogy állsz vele!
Fotó: Getty Images, Unsplash
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!