- Miért maradt észrevétlen olyan sok autista ember az idősebb generációkban?
- Milyen jelek utalhatnak arra, hogy egy szülő az autizmus spektrumán van?
- Hogyan beszéljünk erről úgy, hogy ne megbélyegezzük, hanem segítsük őt is?
Sokunknak ismerős lehet az a mondat, hogy apukám mindig ugyanabban a bögrében issza a kávét, anyukám pedig teljesen kiborul, ha az utolsó pillanatban változik a családi program. Évtizedeken át ezeket egyszerűen különcségnek, makacsságnak vagy rossz természetnek tartották. Ma azonban egyre több kutatás mutat rá, hogy egészen más magyarázat is állhat a háttérben.
Az autizmusról sokáig elsősorban gyermekkori állapotként beszéltek, ezért az idősebb generáció tagjai közül rengetegen soha nem jutottak el diagnózisig. Egy friss becslés szerint a 60 év feletti autista emberek 89–97 százaléka diagnózis nélkül él, ezért a szakemberek ezt a korosztályt ma már elhanyagolt generációnak nevezik. De pontosan ezért is téves az a nézet, hogy a fiatalabb generációkban sokkal nagyobb az autizmus spektrumon lévők száma: a diagnosztika lett fejlettebb!
Ha pedig mi magunk is későn kaptunk autizmusdiagnózist, vagy most kezdünk ráismerni saját működésünkre, természetes, hogy felmerül bennünk a kérdés: vajon az egyik szülőnk is spektrumon lehet? Mint ahogy a mai negyveneseknél is leggyakrabban akkor kerül sor a diagnosztizálásra, amikor az iskolás vagy óvodás gyerekükről kiderül, hogy autizmussal érintettek.
Miért nem ismerték fel korábban az autizmust?
A mai hatvanas-hetvenes generáció gyerekkorában, de még életük nagyobb részében is egészen más volt az autizmusról alkotott kép, mint ma. Csak a súlyosabb eseteket ismerték fel, miközben azok, akik dolgoztak, családot alapítottak és valamilyen módon alkalmazkodtak a környezetükhöz, egyszerűen csendesnek, furcsának vagy nehéz természetűnek számítottak.
Sokan egész életükben olyan rutinokat alakítottak ki, amelyek segítették őket a mindennapokban.
Amíg dolgoztak, nevelték a gyerekeiket és kiszámítható keretek között éltek, ezek jól működtek. Nyugdíjba vonulás után azonban minden megváltozhat: eltűnik a megszokott napirend, több a váratlan helyzet, gyakoribbak a veszteségek, romolhat az egészség, ami felerősítheti a rutin felborulásával az autizmussal járó nehézségeket.
Nem a furcsaság számít, hanem az, hogy mennyire nehezíti meg az életét
A szakemberek szerint nem attól lesz valaki autista, hogy szereti ugyanazt a reggelit enni vagy minden nap ugyanabban az időben sétál, esetleg introvertálát.
A fontos kérdés inkább az, hogy mi történik akkor, ha ez a rutin felborul.
Ha bezárt a kedvenc boltjuk, egy váratlan családi program vagy egy hirtelen változás komoly szorongást, dühöt vagy teljes kibillenést okoz, az már árulkodóbb lehet. Ugyanígy érdemes figyelni arra is, hogyan viseli a társas helyzeteket valaki. Nagy családi összejövetelek után napokig kimerült? Inkább visszahúzódik? Nehezen értelmezi mások kommunikációját? Ezek mind olyan jellemzők lehetnek, amelyeket érdemes összefüggéseikben nézni.
Az életkorral még feltűnőbbé válhatnak a jelek
A pszichológusok szerint sok idős autista ember egész életében alkalmazkodott a környezetéhez. Ezt nevezik maszkolásnak: megtanulták, hogyan kell viselkedni, mit kell mondani, miközben ez óriási energiát emésztett fel.
Idősebb korban azonban egyre nehezebb fenntartani ezt a folyamatos önkontrollt. Emiatt a korábban alig észrevehető sajátosságok hangsúlyosabbá válhatnak. Gyakoribb lehet a merev gondolkodás, az érzékenység, a társas visszahúzódás vagy az, hogy valaki sokkal nehezebben viseli a változásokat, mint korábban.
A 60 feletti autisták 80-90 százaléka nem is tudja, hogy spektrumon van
Érdemes egyáltalán felhozni a témát?
Sok felnőtt gyermek ettől fél a legjobban. Mi van, ha megsértődik? Ha azt gondolja, hogy betegnek tartjuk? Vagy egyszerűen elutasítja az egészet? Hiszen ők még egy egészen másfajta szemlélettel szocializálóddtak az autizmussal kapcsolatban is.
A szakértők szerint a legtöbb esetben érdemes óvatosan megnyitni a beszélgetést, de nem címkékkel kezdeni. Nem az a cél, hogy valakire rásüssük az autista bélyeget, hanem hogy segítsünk neki jobban megérteni saját működését. Sokan számolnak be arról, hogy egy késői diagnózis után végre értelmet nyertek egész életük nehézségei, és közelebb kerültek a családjukhoz is.
Hogyan kezdjük el a beszélgetést?
A pszichológusok nem javasolják, hogy egyből hosszú cikkeket vagy könyveket adjunk a szülők kezébe. Sokkal működőképesebb lehet, ha a saját élményeinkből indulunk ki.
Ha például mi magunk kaptunk diagnózist, mondhatjuk:
- Én is nehezen viselem a hangos helyeket. Nálad ez hogy van?
- Észrevettem, hogy a váratlan programváltozások engem nagyon megviselnek. Te is így vagy ezzel?
- Láttam egy érdekes cikket arról, hogy idősebb korban is felismerhetik az autizmust.
Az is segíthet, ha olyan ismert emberekről beszélünk, akik nyíltan vállalják neurodivergensségüket, mert ez csökkentheti a témával kapcsolatos tévhiteket.
Lehet, hogy korábban más diagnózist kapott
Nem ritka, hogy egy ma már autizmussal diagnosztizált ember korábban szorongás, depresszió, kényszerbetegség vagy más mentális állapot miatt kapott kezelést.
Előfordulhat az is, hogy az idősödéssel jelentkező feledékenységet vagy koncentrációs nehézséget a család kezdeti demenciának gondolja, miközben egészen más áll a háttérben. Természetesen minden új tünetet orvossal kell kivizsgáltatni, de érdemes tudni, hogy ezek az állapotok átfedésben is lehetnek egymással.
Nem kötelező a diagnózis ahhoz, hogy segítsünk
A szakemberek szerint akkor is sokat tehetünk, ha a szülőnk soha nem szeretne hivatalos diagnózist. Segíthetünk abban, hogy kiszámíthatóbb legyen a napirendje, előre jelezzük a változásokat, egyértelműen fogalmazzunk, és figyelembe vegyük, ha érzékeny bizonyos zajokra vagy túl sok társas ingerre. Nem feltétlenül a diagnózist kell hajszolni, hanem azt, hogy az élet könnyebb és kevésbé megterhelő legyen számára.
Sok családban éppen egy unoka vagy egy felnőtt gyermek diagnózisa után kezdik más szemmel nézni a nagyszülőt vagy a szülőt is. Nem azért, hogy új címkét kapjon, hanem mert hirtelen érthetővé válik számos régi konfliktus, félreértés vagy viselkedés.
Ez sok család számára felszabadító élmény lehet.
Nem változtatja meg a múltat, de segíthet új értelmet adni neki, és nagyobb együttérzéssel tekinteni arra az emberre, aki talán egész életében úgy érezte, egyszerűen csak más, de soha senki nem mondta el neki, miért.
Kapcsolódó: innen tudhatjuk egészen pontosan, hogy nem az oltások okozzák az autizmust
Fotó: Getty Images
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!