- A kutatások szerint a pica nem is olyan ritka: a gyerekek közel 10%-a számolt be ilyen viselkedésről.
- Meglepő módon a várandós nők körében még gyakori a furcsa ételek utáni sóvárgás.
- A pica esetében legalább egy hónapig tartó, kényszeres sóvárgásról beszélünk.
Picának nevezi a szakirodalom, ha valaki tartósan, kényszeresen furcsa, ehetetlen dolgokat kíván – ez a kényszeres evés a pica. Ilyenkor a beteg olyan dolgokat akar elfogyasztani, amelyeknek nincs semmilyen tápértékük. Ráadásul ez nem pillanatnyi kívánósság: legalább egy hónapon át fennáll, és nem magyarázható sem életkori sajátossággal, sem kulturális szokással.
Sóvárgás és kényszeres evés
Az étkezési rendellenesség elnevezése a Pica pica (aminek semmi köze a Pokémonból ismert Pikachu szó-ismételgetéséhez) latin névből származik, amely a szarkát jelöli. Ezt a madarat úgy tartották számon, mint amely mindenféle érdekes tárgyat összegyűjt és elfogyaszt.
A pica egyik legmeglepőbb jellemzője, hogy szinte bármi a (ét)vágy tárgyává válhat.
Egyesek jeget rágcsálnak – ez még a „szelídebb” esetek közé tartozik. Mások viszont olyan dolgokat fogyasztanak el, amik a legtöbb emberben undort váltanak ki: földet, agyagot, krétát vagy papírt esznek. Sőt előfordul, hogy valaki szappant, fogkrémet, nyers rizst, hajat, körmöt, cigarettacsikket vagy más, teljesen ehetetlen dolgokat kíván.
Egyébként sok esetben külön neve is van annak, hogy ki mit fogyaszt. A teljesség igénye nélkül, pédául:
- a földevést geofágiának nevezik,
- a hosszú ideig tartó jégevést pagofágiának,
- a szappanevést szapofágiának,
- az ürülékevést koprofágiának,
- az elégett gyufafejek evését pedig cautopyreiophagiának.
Ha valaki többféle szokatlan dolgot eszik, azt polypicának hívják. Utóbbira lentebb hozunk egy egészen extrém példát.
Nem csak babáknál fordul elő
Bár sokan ezt a viselkedést a kisgyermekekhez kötik, fontos különbség, hogy náluk ez a fejlődés természetes része. A pica viszont ennél jóval tartósabb és kényszeresebb. Éppen ezért
nemcsak gyerekeknél jelenhet meg, hanem felnőtteknél is, sőt várandós nőknél kifejezetten gyakori lehet.
A kutatások szerint – melyek bizonyos mintázatokat mutatnak –, egyáltalán nem ritka jelenségről van szó:
- egy 2018-as svájci vizsgálatban 1430 gyermek közül kb. 10% számolt be pica viselkedésről,
- egy 2016-os metaanalízis szerint a várandósok közel 28%-a tapasztalta ezt az állapotot.
A pica ugyanakkor közel sem nemfüggő. 2012-ben egy 32 éves férfi orvoshoz fordult, mert évek óta egyre erősebb késztetést érzett arra, hogy üveget egyen. Napközben darabokat tartott a szájában, majd megrágta és lenyelte őket, és csak így tudta csillapítani a feszültséget. A vizsgálatok később agyi elváltozásokat mutattak ki, amelyek magyarázhatták a különös viselkedést.
Mi állhat a pica hátterében?
Jogosan merül fel a kérdés: miért kíván valaki megenni olyasmit, ami nem étel? A válasz összetett, ugyanis a pica mögött többféle ok is állhat.
Kapcsolódó: Az OCD nem egyszerű rendmánia – Így különböztesd meg a tüneteket!
Egyrészt gyakran valamilyen hiányállapot húzódik meg a háttérben. Különösen a vashiány ismert kiváltó tényező, amely furcsa sóvárgások formájában is jelezheti magát. Másrészt pszichés okok is szerepet játszhatnak: a stressz, a gyermekkori traumák vagy a szociális nehézségek mind hozzájárulhatnak a kialakulásához.
Hogy egy filmes példát említsünk Nicole Kidman a 2022-es Roar (Üvöltés) című sorozatban papírt, pontosabban fényképeket evett.

A pica egyik formája a xilofágia vagyis a papírevés szintén táplálkozási rendellenesség (Forrás: Canva)
A legextrémebb ételek, amit megesznek
Ritkább esetekben pedig neurológiai eltérések állnak a háttérben, ami azt jelenti, hogy az agy működésének változása idézi elő a szokatlan viselkedést.
Michel Lotito, más néven Monsieur Mangetout (Mindent Megesz úr), egy francia előadóművész volt, aki fém, üveg és borotvapenge evéssel többször is beírta magát a Guinness Rekordok Könyvébe.
Lotito néhány bicikli után, egy egész Cessna 150-es kisrepülőgépet is megevett (darabontként) 1978 és 1980 között.
Saját bevallása szerint nyolcéves korában kezdett el fájdalomtűrő képességet kialakítani, amikor szofrológiát kezdett gyakorolni, ami az önhipnózis és más relaxációs technikák kombinációja, és segíthet a fájdalom szabályozásában. Később azonban a pica extrém példájává vált.
Mikor válik veszélyessé?
Bár egyes formái ártalmatlannak tűnhetnek, a pica komoly kockázatokat rejthet. Az elfogyasztott emészthetetlen anyagok, dolgok:
- mérgezőek lehetnek – például festék vagy szennyezett föld esetén
- bélelzáródást vagy sérüléseket is okozhatnak,
- fertőzések és alultápláltság is kialakulhat, különösen akkor, ha az érintett hosszabb ideig nem jut elegendő valódi tápanyaghoz.
Éppen ezért fontos, hogy a tüneteket ne bagatellizáljuk. Bár a pica elsőre szokatlan vagy akár zavarba ejtő jelenségnek tűnhet, valójában a test egyfajta jelzése. A kezelés általában nemcsak a viselkedés megszüntetésére irányul, hanem a kiváltó okok feltárására is.

A fémek elfogyasztása specifikusan a pica egyik formája, de nincs külön, széles körben használt orvosi megnevezése a fémekre, mint ahogy például a szappanra (Forrás: Canva)
Végső soron a pica arra emlékeztet minket, hogy a testünk néha egészen szokatlan módon jelzi, ha valami nincs rendben. Ezért ha valaki tartósan ilyen jellegű sóvárgást tapasztal, a legfontosabb lépés az, hogy merjen segítséget kérni, szakemberhez fordulni – szégyen nélkül.
Ez is érdekelhet: Orthorexia – Hogy lesz a túl egészséges étkezésből túl veszélyes?
Kiemelt kép: Canva