Amióta az eszemet tudom, tüsszentést ingerel nálam az erős napfény. De mivel anyám, húgom, és ha jól emlékszem, a családban mindenki hasonlóan volt ezzel, azt gondoltam, ez alapvető jelenség, a napfény ezt okozza és kész. Aztán egyszer olvastam, hogy egyáltalán nem mindenkit érint. Végül megfeledkeztem az egészről, viszont ma akkorát tüsszentettem a naptól, hogy szinte a fejem is belefájdult, így úgy gondoltam ideje felgöngyölíteni ezt a témát.
Miért tüsszentünk, ha a napba nézünk?
A jelenséget, amit ma fotikus tüsszentési reflexnek vagy tréfás nevén ACHOO-szindrómának (Autosomal Dominant Compelling Helio-Ophthalmic Outburst) hívnak, már az ókori görögök is ismerték. Arisztotelész i. e. 350 körül vetette fel a kérdést: „Miért okoz tüsszentést a nap melege?” Ő úgy gondolta, hogy a nap felmelegíti az orr belsejét, és ettől indul be a reflex.
Ezt a magyarázatot Francis Bacon cáfolta a 17. században: szerinte nem a meleg, hanem a szemek és az orr idegeinek összjátéka lehet a kulcs, mert ha valaki behunyt szemmel néz a nap felé, nem tüsszent. A modern tudomány ezt a gondolatot vitte tovább. Az 1960-as években Henry Everett neurológus vetette fel, hogy a fényre tüsszentés valójában idegi „jelzavar”: amikor erős fény éri a szemet, az agy a pupilla összehúzódását vezérlő idegeken keresztül jelet küld – de közben véletlenül „bekapcsolja” a tüsszentési reflexet is.
Genetika, idegek és az ACHOO név
A kutatók ma már tudják, hogy a fotikus tüsszentés öröklődő tulajdonság, mégpedig autoszomális domináns módon. Vagyis ha az egyik szülő fényre tüsszent, jó eséllyel a gyerek is fog. A becslések szerint a világ népességének 18–35 százaléka érintett, és a jelenség gyakrabban fordul elő nőknél és világos bőrű embereknél.
A tudósok azóta azonosítottak néhány genetikai markert is – például a 2-es és 15-ös kromoszómán található mutációkat –, amelyek növelhetik a reflex kialakulásának valószínűségét. De a pontos ok továbbra is rejtély.
Mi történik ilyenkor a testben?
Ezért tüsszentünk, ha a napba nézünk (Fotó: Getty Images)
Amikor sötétből hirtelen fényre lépünk, az optikai ideg azonnal reagál: összehúzódik a pupilla, hogy megvédje a retinát a túl sok fénytől. Csakhogy az optikai ideg szoros „szomszédságban” van az orrnyálkahártyát és az arcot érzékelő trigeminus ideggel. A legelfogadottabb elmélet szerint az egyik ideg túlcsorduló jele aktiválja a másikat – és a test úgy értelmezi, hogy valami irritálja az orrot. A válasz: tüsszentés.
A reflex gyakran sorozatos: akár 3–10 tüsszentés is jöhet egymás után, amit egy „pihenőidő” (refrakter periódus) követ, amikor már nem lehet újra előidézni. Ezért nem tüsszentünk folyton, ha sokáig maradunk a napon.
Veszélyes vagy csak bosszantó?
A jó hír, hogy az ACHOO-szindróma teljesen ártalmatlan. Legtöbben csak kellemetlennek találják, főleg vezetés közben, amikor a sötét alagútból a napfényre érve jön a hirtelen „ááá-ccsiiii!”. Pilótáknál, autóvezetőknél vagy hegymászóknál viszont akár balesetveszélyt is jelenthet a reflex, hiszen a tüsszentés néhány másodpercre becsukja a szemet és kizökkenti a koncentrációt. A szakértők szerint a legjobb megoldás a megelőzés: napszemüveg, kalap, vagy egyszerűen az, hogy ne nézzünk közvetlenül a fénybe.
Egyesek azt is tapasztalják, hogy antihisztamin szedése csökkenti a fényre tüsszentések gyakoriságát – bár a jelenség nem allergiás eredetű.
Érdekes, de haszontalan? Nem feltétlenül. Bár a kutatás sokáig háttérbe szorult („nem elég fontos” – mondják a tudományos pályázatok bírálói), a neurológusok szerint az ACHOO-szindróma kulcsot adhat más reflexbetegségek megértéséhez, például a migrén vagy az epilepszia idegi hátteréhez. Ahogy Louis Ptáček professzor fogalmazott: „Néha a legapróbb, legártalmatlanabb jelenségek tanítanak meg a legtöbbet az agy működéséről.”
Kapcsolódó: 7 testi jellegzetesség, amivel csak nagyon kevesen rendelkeznek
Kiemelt kép: Debrocke/Classicstock/Getty Image
