nő mandarin szaglás

Ezért csökken az ízérzékelésünk, ahogy öregszünk – de tehetünk ellene!

Az idő múlásával nemcsak a látás és a hallás változik: az ízek és illatok világa is lassan halványulni kezd. Sokan észre sem veszik, mennyire fokozatos ez a folyamat – egyszer csak az tűnik fel, hogy „nem olyan finom már a reggeli kávé”, vagy hogy az ételhez több só és cukor kell, mint korábban. Pedig a jelenség mögött komoly biológiai és idegi folyamatok húzódnak meg.
  • 40 éves kor felett fokozatosan csökkenhet az ízérzékelésünk. Az ízlelőbimbók száma akár egyhatodára is csökkenhet, és ezzel az étkezés öröme is megváltozik.
  • A COVID–19 felgyorsíthatja, amit az öregedés már elkezdett: a szaglás és az ízérzékelés idegi kapcsolatainak gyengülését ma már tudományosan is kimutatták.
  • Van visszaút az ízek világába! Illetve, ami fontos: mikor forduljunk orvoshoz?

Az ízlelés és a szaglás szorosan összekapcsolódik – együtt alkotják azt, amit összefoglalóan ízérzékelésnek nevezünk. Az orrüregben található több millió szaglósejt és a nyelv ízlelőbimbói összehangoltan működnek, amikor egy falat ételt a szánkba veszünk. A szaglóhám folyamatosan regenerálódik, de a kor előrehaladtával ez a megújulás lelassul.

Hatvanéves kor felett az ízlelőbimbók száma akár a tizedére is csökkenhet, a nyáltermelés pedig visszaesik – márpedig a nyál nélkülözhetetlen az ízanyagok oldásához és szállításához. Ezért fordul elő gyakran, hogy idősebb korban „szárazabbnak” tűnnek az ételek, és nehezebben is érezzük az ízeket.

Mindez viszont már korábban beindul: 40 éves kortól kezdve folyamatosan csökken az ízlelőbimbók száma, kb. 250 darabról akár 40 darabra. 50 éves kor felett aztán a nyál termelése is csökken, ami miatt még kevésbé érezzük az ízeket – írja Dr. Krasznai Magdolna a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika munkatársa a Semmelweis Egyetem honlapján. 

Miért tűnnek el az ízek?

Az öregedés tehát a legfőbb ok a jelenség mögött, de nem az egyetlen. A szakértők szerint az íz- és szaglászavarok hátterében több tényező is állhat. Például az orrnyálkahártya szaglóhámjában futó idegsejtek károsodása vagy elhalása, amelyek az illatmolekulák jeleit továbbítják az agy felé. Ha ezek az idegek sérülnek – például fertőzés, gyulladás vagy a COVID-vírus miatt –, az agy egyszerűen nem kapja meg a szagokra vonatkozó információt, így az illatérzékelés részben vagy teljesen megszűnik. Lássuk a többi okot!

  1. Gyógyszerek: egyes vérnyomáscsökkentők, antidepresszánsok, antibiotikumok vagy kemoterápiás szerek mellékhatásként befolyásolhatják az ízérzékelést.
  2. Krónikus betegségek: a cukorbetegség, a stroke, az Alzheimer- és a Parkinson-kór mind összefügghetnek az érzékelési zavarokkal.
  3. Szájüregi problémák: fogínygyulladás, fertőzések, szájszárazság, vagy akár a nem megfelelően tisztított protézis is módosíthatja az ízeket.
  4. Dohányzás és levegőszennyezés: a szaglóhám közvetlenül érintkezik a külvilággal, így a füst és a szennyező anyagok fokozatosan károsíthatják.
  5.  A COVID–19 utóhatásai: a SARS-CoV-2 vírus nemcsak a légutakat, hanem a szaglóhám sejtjeit is megtámadhatja, és ez az idegpályák átmeneti károsodásához vezethet. A legtöbben néhány héten belül visszanyerik érzékelésüket, de a kutatások szerint a betegek 5–10 százalékánál tartósan is fennmaradhat az íz- vagy szaglásvesztés, különösen idősebb korban. Jó hír, hogy a szaglótréning – vagyis napi néhány perces illatgyakorlat különböző illóolajokkal – segítheti az idegrendszeri regenerációt, és enyhítheti a COVID utáni ízérzékelési zavarokat is.

Amikor az étel már nem okoz örömöt

A változás nem csupán kényelmetlenség, hiszen nemcsak az étvágytalanság, de az ízfokozásra bevetett túlzott só- és cukorfogyasztás is komoly egészségügyi következményekkel járhat. Az íz- és szagláscsökkenés összefügghet a testsúlycsökkenéssel, a tápanyaghiánnyal, a szív- és érrendszeri betegségek fokozott kockázatával, sőt a depresszióval is.

Kapcsolódó: Ez a COVID-variáns dönti le most az embereket a lábukról

A táplálkozás öröme mélyen összefügg az érzelmeinkkel és a memóriánkkal: egy-egy illat vagy íz gyakran idéz fel régi emlékeket, családi pillanatokat. Ha ez az élmény elhalványul, a világ szó szerint „íztelenné” válhat.

só, sózás, nátrium

Az érzékelés kompenzálására sokan hajlamosak több sót, cukrot és zsírt használni – ez azonban növeli a vérnyomás és a diabétesz kockázatát (Fotó: Getty Images)

Mit tehetünk az ízek megőrzéséért?

Bár a biológiai változásokat nem lehet teljesen visszafordítani, számos életmódbeli és konyhai trükkel javíthatjuk az érzékelést és az étkezés élményét.

  1. Fűszerezzünk bátrabban! Használjunk friss zöldfűszereket – petrezselyem, kapor, tárkony, majoránna –, amelyek természetes ízfokozók.
  2. Próbáljuk ki az umamit! A gombák, paradicsom, szójaszósz vagy parmezán gazdagok ebben az „ötödik ízben”, amely fokozza az ételek komplexitását.
  3. Kerüljük a túlzott só- és cukorfogyasztást! Az érzékelés kompenzálására sokan hajlamosak több sót, cukrot és zsírt használni – ez azonban növeli a vérnyomás és a diabétesz kockázatát.
  4. Maradjunk hidratáltak! A megfelelő folyadékbevitel elősegíti a nyáltermelést, ami kulcsfontosságú az ízérzékeléshez.
  5. Szaglótréning otthon: Érdemes naponta kétszer néhány percig illóolajokat szagolgatni (pl. citrom, rózsa, eukaliptusz, szegfűszeg), ez ugyanis segíthet edzeni az orr receptorait – ez különösen COVID–19 után lehet hasznos.
  6. Törődjünk a szájhigiéniával! A rendszeres fogászati ellenőrzés és a nyelv tisztítása segít megelőzni a bakteriális felrakódást, ami torzíthatja az ízeket.

Mikor forduljunk orvoshoz?

Ha az ízérzékelés hirtelen romlik, vagy ha a szagokat torzan, kellemetlenül érezzük, mindenképp érdemes fül-orr-gégészeti kivizsgálást kérni. A modern tesztek – mint a Sniffin’ Sticks szaglásvizsgálat – pontosan megmutathatják, hogy milyen mértékű az érzékelési zavar, és mi állhat a hátterében.

És mint írtuk, az idő múlását nem állíthatjuk meg, az ízek újrafelfedezése azért valamennyire lehetséges. Kis odafigyeléssel, tudatos étkezéssel és a szaglás „edzésével” az ételek újra örömforrássá válhatnak. Ahogy dr. Paule Joseph, az amerikai Nemzeti Szaglás- és Ízérzékelési Központ kutatója fogalmaz: „Az íz és a szaglás nem csupán másodlagos érzékek. Szorosan kapcsolódnak a túléléshez, a táplálkozáshoz, a biztonsághoz és a mentális egészséghez.”

Kapcsolódó: Megelőzhető lenne az idősekre leselkedő legnagyobb veszély

Kiemelt kép: Getty Images
Ajánlott videó