ötvenes nő

Elmúltál 50? Ez az étel garantáltan lassítja az anyagcserédet

Az ötvenes éveinkre sok minden megváltozik, többek között az is, hogyan reagál a testünk az ételekre. Sokan tapasztalják, hogy ugyanúgy étkeznek, mint régen, mégis könnyebben felszalad néhány plusz kiló.

A tudomány szerint ez nem véletlen. Egy közkedvelt étel nagy hatással lehet az anyagcserére, különösen 50 éves kor felett. De nem kell teljesen lemondani róla, csak okosan kell vele bánni!

  • Ötven felett a szervezet számos funkciója hátrányosan megváltozik.
  • Hamarabb elhízunk, hiába nem eszünk többet.
  • Egy étel különösen veszélyes, de mutatjuk a megoldást.

Az öregedés számos pozitívumot hoz – több önbizalom, stabil kapcsolatok, életbölcsesség. De van egy árnyoldala is: a szervezetünk anyagcseréje fokozatosan lassul.

Ez azt jelenti, hogy ugyanannyi ételtől hamarabb hízunk, mint korábban.

Tudományos kutatások szerint az anyagcsere lassulása már 47 éves kor körül elkezdődik, és 63 év után még gyorsabban csökken. Egy másik tanulmány azt is megállapította, hogy 40 és 66 éves kor között évente átlagosan 0,3–0,5 kg súlygyarapodás figyelhető meg – főként az anyagcsere változásai miatt.

Népszerű étel az egyik legnagyobb ellenség

Bizonyára sokaknak az édesség vagy a kenyér ugrik be arra a kérdésre, hogy melyik étel az, ami súlyosbíthatja ezt a helyzetet. A válasz meglepő lehet: a hagyományos tészta.

Az egyik legnépszerűbb vacsora alapanyag, ám 50 év felett különösen fontos odafigyelni rá. A fehér lisztből készült tészta ugyanis finomított szénhidrát, amely gyorsan megemeli a vércukorszintet, majd hasonló sebességgel vissza is ejti. Ez energiazuhanást, farkaséhséget és hosszú távon inzulinrezisztenciát okozhat – ami szorosan összefügg az anyagcsere lassulásával és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásával.

Ráadásul a fehér tészta kevés rostot, fehérjét vagy egészséges zsírt tartalmaz, így nem is igazán laktató. Könnyű belőle túl sokat enni, ami további vércukor ingadozást és hízást idézhet elő.

tésztaétel

A tudományos vizsgálatok szerint a tészta nem vezet súlygyarapodáshoz, ha odafigyelünk (Fotó: Canva)

És ha nem tudunk lemondani a tésztáról?

A jó hír az, hogy nem kell teljesen száműzni a tésztát az étrendünkből. A kulcs a mértékletesség, a párosítás és a helyes választás.

1. Típus

Érdemes teljes kiőrlésű tésztát, illetve csicseriborsó- vagy lencsetésztát használni a főzés során. Ezek magasabb rosttartalommal bírnak, és lassabban emésztődnek, így kevésbé emelik meg a vércukorszintet.

2. Párosítás

A tudományos vizsgálatok szerint a tészta nem vezet súlygyarapodáshoz, ha kiegyensúlyozott étrend részeként, fehérjével és zöldségekkel együtt fogyasztjuk. Ezért érdemes így tálalni: grillezett csirkemell vagy hal mellé, párolt zöldségekkel, például brokkolival, cukkinivel, spenóttal vagy egyszerű, házi paradicsomszósszal, kevés olívaolajjal.

Egy ilyen kombináció segít stabilizálni a vércukorszintet, hosszabb teltségérzetet biztosít, és támogatja az anyagcserét.

Ötven felett a tudatos étkezés a legjobb barátunk. Ahogy öregszünk, természetes, hogy testünk igényei, funkciói, így az anyagcserénk is változik. De ez nem azt jelenti, hogy le kell mondanunk egy (kisebb) tál ízletes spagettiről.

Kapcsolódó: Felpörgetnéd az anyagcseréd? Ezek a legjobb otthoni alapanyagok

Kiemelt kép: Canva

Ajánlott videó