maláriaszúnyog

Veszélyes betegség térhet vissza a dél-európai üdülőközpontokba

Érdemes megtenni néhány óvintézkedést!

A nyaralószezon beköszöntével itthonról is tömegek indulnak Olaszországba, Spanyolországba vagy Görögországba. Nem is csoda. Európa déli része nemcsak természeti szépségekben, kulturális és kulináris értékekben gazdag, de a legtöbb utazó számára biztonságos úti cél is, ahol nem kell trópusi betegségektől tartani. Jó ideig legalábbis nem kellett. 

Egyre több kutatás és jelentés figyelmeztet ugyanakkor arra, hogy a klímaváltozás, a tömegturizmus és az egyébként is fokozódó globális mobilitás hatására olyan betegség térhet vissza Európába, amelyet egyszer már sikerült felszámolni: a malária.

Egy majdnem elfeledett betegség

A malária egy Plasmodium nevű parazita által okozott fertőzés, amelyet főként az Anopheles nemzetségbe tartozó szúnyogok terjesztenek. A betegség néhány napos vagy akár két-három hetes (extrém esetekben akár több hónapos) lappangási idő után jelentkezik, és lázzal, hidegrázással, verejtékezéssel, fejfájással, izomfájdalommal és általános rossz közérzettel jár.

Súlyos esetben különböző szövődményekhez, sőt halálhoz is vezethet. A malária a trópusi és szubtrópusi területeken a mai napig komoly egészségügyi kockázatot jelent és évente több mint 600 ezer ember halálát okozza világszerte.

Európában a 20. század első felében még sok helyen jelen volt a malária, főként Dél-Európában, Olaszországban, a Balkánon, a Spanyol-félszigeten és Cipruson. Olaszországban az 1960-as évek végére, Görögországban 1974-re sikerült felszámolni a betegedést egy sorozatos szúnyogirtási, mocsárlecsapolási és gyógyszeres programnak köszönhetően.

A WHO hivatalosan maláriamentesnek nyilvánította ezeket a területeket, és az üdülőközpontokban már nem kellett félni a csípésektől. Most viszont változni látszik a helyzet. Az elmúlt néhány évben Olaszországban, Görögországban és Cipruson is dokumentáltak (igaz, szerencsére csak néhány) olyan esetet, ahol a maláriás beteg Európában fertőződött meg

Visszatérhet?

A maláriának három kulcseleme van: terjedéséhez kell egy fertőzött ember, egy átvitelt végző szúnyog, és megfelelő környezeti feltétel. A globális tendenciák sajnos sorra pipálják ki ezeket a feltételeket.

A mediterrán éghajlat egyre inkább hasonlít a trópusi tájakéra: egyre forróbbak nyarak, hosszabb szúnyogszezon, és több a pangó vizes élőhely. Ciprustól Andalúziáig ma már márciustól októberig aktívak a szúnyogok.

Ehhez jönnek a tömeges utazások és migrációk: ha valaki maláriával fertőzödött területről (pl. Afrika vagy Dél-Ázsia) érkezik Dél-Európába, és megcsípi egy helyi Anopheles szúnyog, az továbbadhatja a parazitát egy másik embernek. Így alakult ki az elmúlt évek néhány helyi  maláriás esete Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban és Cipruson is.

del-europa-malaria-szunyog

Imádjuk a dél-európai tengerpartokat, de nem árt óvatosnak lenni!

Különösen aggasztó, hogy 2024-ben Dél-Olaszországban ismét felfedezték a szúnyogot, amely a 20. században a malária egyik fő terjesztője volt, új megjelenése pedig annak jele, hogy a tájegység ismét ideális környezetet jelent az azt közvetítő rovaroknak. 

Védekezzünk!

Az egyelőre elszigetelt esetek dacára jelenleg Dél-Európa hivatalosan maláriamentes terület, így nem előírás védőoltás, vagy megelőző gyógyszeres kezelés azok számára, akik ide utaznak. Ugyanakkor érdemes megfogadni néhány tanácsot, mielőtt Dél-Európába, vagy egyéb vizes élőhelyek közelébe utazunk.

Használjunk hatékony szúnyogriasztó szereket, és különösen ügyeljünk a gyerekek védelmére. Esténként viseljünk hosszú ujjú, világos ruházatot, aludjunk szúnyogháló alatt vagy zárt, hűtött szobában, és kerüljük a szabadban tartózkodást szürkület és hajnal között.

Kerüljük a mocsaras élőhelyeket is! A malária jelentése ugyanis nem véletlenül rossz levegő (mal-aria): korábban azt hitték, hogy az azt terjesztő szúnyogok kedvelt élőhelyén, a mocsaras területek felett terjengő szag terjeszti…

És talán a legfontosabb: ha nyaralás után láz, hidegrázás, izomfájdalom jelentkezik, és voltunk olyan helyen, ahol előfordulhatott szúnyogcsípés, forduljunk azonnal orvoshoz és említsük meg az utazásunkat. Az évezredek óta velünk élő malária ma már gyógyítható, de csak akkor, ha időben felismerik.

Kapcsolódó: Nemcsak maláriát, más súlyos betegséget is terjeszthetnek a szúnyogok

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó