- Egyre több rákos beteget diagnosztizálnak évente, de sok ráktípus esetén nő a gyógyulás esélye.
- A rákkutatás előnyei azonban nem merülnek ki ennyiben.
- Egyre többet tudunk, és egyre több lehetőségünk van a daganatos betegségek legyőzésére. A Rákellenes Világnap alkalmából összeszedtünk néhány ígéretes fejleményt.
A rák napjaink egyik leggyakoribb és legveszélyesebb kórja. Statisztikák szerint világszerte csaknem húszmillió embernél diagnosztizálják a betegséget évente, itthon pedig évi 70 000 körül van az új esetek száma. Noha a megbetegedések száma nő, sok ráktípus gyógyulási esélyei folyamatosan javulnak.
Érdekes módon a még ma is emelkedő esetszámok és a javuló gyógyulási ráta ugyanarra világítanak rá. Arra, hogy mennyire fontos a folyamatos kutatás, a korai felismerés és a hatékonyabb kezelések fejlesztése. 2000-ben Párizs adott otthont az első rákellenes világkongresszusnak, ahol a február 4-ét hivatalosan is Rákellenes Világnappá nyilvánították. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a betegség elleni harc jelentőségére és a korai diagnózis fontosságára.
A rákbetegségek legyőzésében kulcsfontosságú a pozitív szemlélet, és nagyon fontos az is, hogy értesüljünk a legújabb lehetőségekről, a kutatások új irányairól. A világnap alkalmából az elmúlt évek legjelentősebb, a rákkezelést és a megelőzést érintő tudományos áttörésekeit gyűjtöttük össze.
1. Kombinált immunterápia és rákgyógyítás
Az immunterápia olyan modern rákkezelési módszer, amely a beteg saját immunrendszerét aktiválja a daganatos sejtek felismerésére és elpusztítására. Ez a megközelítés alapjaiban különbözik az olyan hagyományos kezelésektől, mint a kemoterápia vagy a sugárkezelés. Mivel az eljárás nem a rákos sejteket támadja, hanem az immunrendszert erősíti a hatékonyabb védekezés érdekében, lényegesen kevesebb mellékhatással jár.
2024-ben amerikai orvosok arról számoltak be, hogy egy kísérleti, a különféle immunterápiás módszereket együttesen alkalmazó kezelés segítségével vastagbélrákos betegeket tudtak teljesen tünetmentessé tenni.
2. Személyre szabott vakcinák és rákgyógyítás
Az egyik legnagyobb amerikai gyógyszergyártó olyan (a Covid-ellenes vakcina működését utánzó), rákot kezelő vakcinák kifejlesztésén dolgozik, amelyet az adott beteg egyedi genetikai jellemzőihez igazítanak. Ennek segítségével az immunrendszer célzottan támadhatja meg a daganatos sejteket.
2023-ban 16 beteg tumormintái alapján fejlesztettek olyan személyre szabott vakcinát, amivel az immunrendszert a daganatos sejtek elpusztítására ösztönözték. A kutatók 16 betegből 8-nál egyáltalán nem tapasztaltak visszaesést 18 hónap elteltével, egy esetben pedig egy májdaganat teljesen eltűnt.

A rákellenes oltás az egyik legnagyobb áttörés (Fotó: Getty Images)
3. Vírusok és rákgyógyítás
A rákellenes vírusterápia szintén ígéretes kezelési mód, amelynek során vírusokat használnak a rákos sejtek célzott elpusztítására. Az onkolitikus vírusok természetes módon vagy genetikai módosítással képesek megfertőzni és elpusztítani a daganatos sejteket, miközben az egészséges sejtek épek maradnak
4. Jobb diagnosztika
Amerikai kutatók nemrégiben kifejlesztettek egy tesztet, amely 18 féle, korai stádiumú rákos megbetegedést képes nagy biztonsággal, még a betegség korai szakaszában azonosítani. Ezek az eredmények megnyitják az utat egy költséghatékony, nagy pontosságú, több rákos megbetegedést vizsgáló, a lakosság egészére kiterjedő mértékben bevezethető szűrővizsgálat előtt.
5. Gyorsabb kemoterápia
Nagy-Britanniában a rákkezelés egy új formáját vezetik be. Az orvosok idén olyan kemoterápiás injekciót kezdenek alkalmazni, amely mindössze hét perc alatt beadható, szemben a jelenlegi, akár egyórás intravénás infúzióval. Ez nemcsak a betegek kezelését gyorsítja fel, hanem az orvosoknak is időt takarít meg.
6. A mesterséges intelligencia jó oldala
A mesterséges intelligencia alapú kockázatelemzés segíthet a gyakori rákfajták szűrésében, elősegítve a korai diagnózist. Az MI-technológia emellett a röntgenképek elemzésére is alkalmazható, annak érdekében hogy rákos elváltozásokat azonosítson olyan egészségügyi intézményekben is, ahol nem állnak rendelkezésre a képeket elemző szakértők.
7. Kíméletesebb biopszia
A biopszia (azaz a testből való szövetmintavétel) az egyik legfontosabb módja annak, hogy az orvosok diagnosztizálják a rákot. Jó hír, hogy a beavatkozás könnyebb és kevésbé invazív alternatíváihoz a jövőben csak vérmintára lesz szükség! Ez nem csak kíméletesebb, de korábbi felismerést is tesz lehetővé.
Kapcsolódó: Ezek a legfontosabb szűrővizsgálatok 40 év felett!
8. Új módszerek a tüdőrák-szűrésben
Az Európai Bizottság támogatásával létrejött, a rák diagnosztikájára specializált SOLACE program célja, hogy javítsa és megkönnyítse a tüdőrákszűrés bevezetését az egyes országok egészségügyi rendszereiben. A program, melyben hazánk is részt vesz, azt tűzte ki céljául, hogy az esetleges eljárási hibák kiküszöbölésével minél szélesebb kör számára tegye elérhetővé a minél korábbi rákdiagnosztikát.

A tüdőrák minél korábbi diagnosztikája kulcsfontosságú! (Fotó: Getty Images)
9. Új terápiák a plazmasejtes mielóma kezelésére
Az utóbbi években nagy előrelépések történtek a myeloma multiplex (plazmasejtes mielóma) felismerésében és kezelésében. Az új gyógyszerek: az immunrendszert befolyásoló szerek, a fehérjebontást gátló készítmények, valamint az őssejt-transzplantáció alkalmazása jelentősen javította a kezelések hatékonyságát. Ezeknek köszönhetően a betegek jobban reagálnak a rákot kezelő terápiára, és hosszabb ideig élhetnek.
10. Mellrákmegelőző gyógyszer
Nagy-Britanniában tesztelnek egy olyan gyógyszert, mely a mellrák kialakulásának esélyét akár felére csökkentheti. A kísérletbe 300 000 olyan nőt vonnak be, akiket a mellrák kialakulásának szempontjából kockázati csoportba sorolnak.
A magas ösztrogénszint és a mellrák kialakulása közötti összefüggés régóta ismert. A szóban forgó gyógyszer azáltal csökkenti az ösztrogén szintjét, hogy blokkolja az aromatáz nevű enzimet. Ezt a gyógyszert már évek óta használják a rák kezelésére, de most megelőző gyógyszerként is alkalmazni fogják.
+1 Jó hír itthonról
Noha a most bemutatott kezelések egy része még kísérleti fázisban van, és valószínűleg még jó néhány évet kell várni arra, hogy itthon is széles körben elérhetők legyenek, a hazai rákkutatás is rendszeresen rukkol elő bíztató eredményekkel, és olyan is előfordul, hogy a hazai betegek az elsők között jutnak egy fontos kezeléshez.
Az Egyesült Királyságot és Hongkongot követően Magyarországon is elérhető az a széklet alapú DNS-teszt, amelyet a vastagbélrák korai felismerésére fejlesztettek ki, és a nemzetközi tapasztalatok szerint nagyon jól alkalmazható rákszűrésre. A hasonló, DNS alapon működő tesztek elvégzéséhez vérvétel szükséges, és a magunkkal hordozott genetikai hajlam mértékét adják meg a vastagbélrákra vonatkozóan.
Ezzel szemben az új diagnosztika elvégzéséhez nem szükséges semmilyen beavatkozás, sem vérvétel, sem hashajtás. Az érintett saját otthonában, kényelmes körülmények között adhat mintát, a laboratóriumi vizsgálatot követően pedig nagyon magas pontossággal kimutathatóak a rákra vagy az előrehaladott, rosszindulatú polypra utaló jelek.
A stressz és a rákos megbetegedések kapcsolatáról korábban itt írunk.
Kiemelt kép: Getty Images