riport
Állati nyomozó – Egy nap a patkányirtóval
Elborzadunk, ha az otthonunk mellett patkányokat látunk, pedig lehet, hogy a vécén lehúzott ételmaradékokkal pont mi csalogattuk őket a környékre. Szerencsére néhányan azzal töltik a mindennapjaikat, hogy visszahódítsák a rágcsálóktól a csatornarendszert. Pór Attila riportja.
A kutya az új gyerek?
Egy közösségi oldal kutyás csoportjában három nap alatt háromezer lájkot kapott ez a bejegyzés: „Jobban szeretem a kutyámat, mint az embereket.” Elgondolkodtató, miért is posztol valaki ilyet, és mitől van elsöprő sikere. Mintha a házi kedvencek státuszában valami megváltozott volna. Mihalicz Csilla írása.
Honnan jön a karácsonyfa? A fenyőárusok birodalmában jártunk
Éveken át öntözik, permetezik, gondozzák a fát, hogy mi szenteste feldíszíthessük. Hetekig álldogálnak a hidegben, hogy kiszolgálják azokat, akik többméteres fenyőt keresnek, és meghallgassák azokat, akiknek egy ág is elég az ünnephez. A karácsony előtti találkozások főszereplője a fenyőárus. Pór Attila riportja.
Félszárnyú angyalok – A Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjában jártunk
Micsoda abszurdum! Hogy még ők itt a szerencsések. Rengeteg sorstársuk irigykedik rájuk, hogy ők bekerülhettek ide, a budapesti MEREKbe (Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja). Hogy nekik, sok súlyos mozgássérülttel ellentétben, nem egy szociális otthonban, egy idősek otthonában vagy az utcán kell várniuk a nem létező jövőt. Ők is annyi bajt, súlyt kaptak a nyakukba, amennyit a többség száz élet alatt sem, de köszönik, remekül vannak. Remekebbül, mint mi sokan. Dobray Sarolta riportja.
Ahol nehéz a szív – A Baptista Szeretetszolgálat gyerekhospice-házában, a Tábithában jártunk
Réka. Borostyán. Emike. A nevük egy-egy kőre festve állít emléket annak, hogy itt haltak meg a Baptista Szeretetszolgálat gyermekhospice-házában, a Tábithában. Fogalmazhatunk egyszerűen, mert ez az a hely, ahol a halál nem tabu, és nem is kudarc. Miközben a hangsúly mégis az életen van. Élhetővé tenni az utolsó napokat, ha egy beteg gyerek esetében gyógyításra már nincs lehetőség. Sok kő van itt, sok névvel, egy maroknyi jó ember vigyáz rájuk. Szigeti Hajni riportja.
A bélyegtől a karácsonyfadíszig – Egy házaspár hintalógyűjteményét szemrevételeztük
A lónak négy lába van, mégsem botlik meg. Mert hintaló. Van talpa, némelyiknek kereke, az egyiket húzni is lehet, a másikat tolni. Egy kedves és szenvedélyes házaspárnál jártunk, akik gyűjtik, és alaposan ismerik a játékszerek e kitüntetett fajtáját – a hintalovat. Tizenkét éven felülieknek is ajánljuk! Hulej Emese riportja.
A briósillatú jövő – Helyzetjelentés a Budapesti Vakok Iskolájának pék rész-szakképzéséről
Vak pékek? Amikor ezt mondom, a látók – kívüllátók – nevetnek. Megijednek. Csodálkoznak. Pedig mindent tudnak, és tudni fognak ezek a gyerekek itt, amit egy jó péknek az asztal melletti munkához tudnia kell. Sőt. Alig pár hónapja indult a pék rész-szakképzés a Budapesti Vakok Iskolájában. Műszakban vagyunk, a tanműhelyben. Dobray Sarolta riportja.
Ne törjön semmi! Idősebbeknek szervezett eséstanfolyamon jártunk
Az elesést nem lehet megelőzni, de az abból származó sérüléseket igen – hangsúlyozza Dobrotka Béla, aki az idősebb generációnak is tanít biztonságos esést. A vele töltött délután meggyőzi az embert: az élet túl rövid ahhoz, hogy a csúszós, jeges járdáktól rettegjünk. Pór Attila riportja.
Közmunkások között – Így zajlik az élet a Baranya megyei zsákfaluban, Bodán
A kert végében régi mosógépek, színes csuprokban tengernyi kaktusz, a napon kismacskák sütkéreznek. Zsákfaluban jártunk, Bodán, ahol hiába az idilli díszlet, a közösségi finn szauna és a kristálytiszta vizű horgásztó, az utolsó bolt is bezárt, nincs munka, se munkaerő. Hufnágel Gabriella riportja.