panoráma
Angyalszárnyak és tévéfejűek ‒ Stílusok a közösségi oldalakon
Ha egy laikus barátomnak próbálnám felvázolni, mi az internetes esztétika, megnyitnám valamelyik közösségi oldalt, feketébe öltözött, komor nőkről, illetve bizarr módon elmaszkírozott fiatalokról meg rózsaszín egyszarvúval grimaszoló lányokról mutatnék neki képeket, videókat, és azt mondanám: mindegyik hangulat más-más esztétikának, irányzatnak számít. Az egyik gyűjtőoldal háromszáznál több stílust sorol fel. ‒ Mindig is léteztek olyan szubkultúrák, […]
Pór Attila6 perc
Az elkóborolt hercegnő – Aki a szerelmet választotta a japán császári udvar helyett
Az emberiség 1789-ben, több mint kétszáz évvel ezelőtt, a felvilágosodás egyik csúcspontján, a francia forradalommal jutott el arra a megállapításra, hogy a hatalmat ne azok gyakorolják, akik eleve királynak, uralkodásra születtek. (Ezek után persze történtek csúnya dolgok a forradalom idején, meg utána is, de az egy másik történet.) Napjainkra a királyságok szimbolikus jelentőséggel bírnak: a […]
Bus István6 perc
Dúlhat-e a szerelem, ha támad a korona? ‒ Randikörkép 2021-ről
Amikor Catie 2020 tavaszán angliai útjáról hazatért az Egyesült Államokba, komoly gondok gyötörték: e-mail-fiókja tele volt munkaközvetítők és családok elutasító leveleivel, a járvány miatt senki nem akart az otthonába bébiszittert. De legalább nem maradt egyedül. Az út előtt randevúzott egy sráccal, és amikor az országban elrendelték a kijárási tilalmat, ők úgy döntöttek, egyikük lakásában húzzák […]
Pór Attila6 perc
Bízik önmagában és a családjában – A nő, ha svéd
A Global Citizen nevű szervezet minden évben közzéteszi, hogy mely országokban a legjobb és a legrosszabb nőnek lenni. A listát olyan tényezők alapján állítják össze, hogy az adott országban milyen mértékű a nők társadalmi bevonódása, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférése, a biztonsága, illetve hogyan valósul meg a nemek közötti egyenlőség. Az elmúlt öt évben Svédország csak […]
Lami Juli7 perc
Ubuntu – Az ősi afrika ajándéka
„Ha képesek vagyunk arra, hogy meglássuk magunkat másokban, akkor a kapcsolataink óhatatlanul gazdagabbak lesznek, és szükségszerűen jobban bánunk embertársainkkal. Ez az ubuntu lényege” – írja Ubuntu – Boldogság afrikai módra című könyvében Mungi Ngomane, a Nobel-békedíjas Desmond Tutu püspök unokája. Az ubuntu kifejezés a „bantu” („emberek”) szóban gyökerezik, és filozófiáját szinte egész Afrikában ismerik. Alapértelmezése: […]
Pór Attila6 perc
Krampuszok és lángoló szalmakecskék – Karácsony a világ körül
Mivel Jézus születését mindenhol december végén vagy január elején ünneplik, a déli féltekén tomboló nyári melegben senki sem várja el a Mikulástól, hogy vastag bundában, rénszarvasok húzta szánon érkezzen. A fehér szakállas öregúr inkább szörfdeszkára pattan, hogy a tenger felől közelítsen, vagy éppen hat kenguru húzta szánon repül az ausztrál házak kéménye felé. Legyen negyven […]
Nők Lapja6 perc
Egysíkú szépségideál egy színes és összetett világban
Nemrég hatalmas port kavart a médiában, hogy kiderült: a kilencvenes évek szupermodelljeinek egyike, az ötvenhat éves Linda Evangelista azért tűnt el évekre a nyilvánosság elől, mert a rajta 2015 és 2016 során elvégzett zsírfagyasztó beavatkozások miatt eltorzult az arca, illetve a mellékhatások a teste többi kezelt részén, a combján, a hasán és a derékvonalán is […]
Tóth Orsi7 perc