nők lapja
Egy sikerfalu, ahol öröm élni – Riport Pázmándról
Annak idején a választás éjszakáján kigyulladt egy szalmakazal, és a fiatal polgármesterjelölt tűzoltás közben tudta meg: ő győzött. Huszonkilenc éves volt, és nő. Nem sok jövőt jósoltak neki. Hét év alatt az ország egyik legélhetőbb települését hozta létre, szoros együttműködésben a pázmándiakkal. Akik létszáma napról napra nő... Hulej Emese riportja.
Nők Lapja10 perc
„A táncosnak tartása van” – Közeli Juronics Tamással
A Szegedi Kortárs Balett 1993-ban alakult meg, Juronics Tamás és Pataki András ötleteként és vezetésével, a Szegedi Balett utódaként. A társulat sikere, népszerűsége ma már nem csupán hazai, nemzetközileg is elismertek. A művészeti igazgatóval beszélgettem táncról, zenéről, családról és az életről. Árvai Magdolna interjúja.
Nők Lapja8 perc
Katedráról a színpadra, színpadról a katedrára – Szélpál Szilveszter élettörténete
Szegeden a legkedveltebb művészek egyike, de aláírását nem csak a rajongóknak osztogatja. Bizonyítványokba is... Az énekes, aki az Alföldi Róbert rendezte Varázsfuvola Papagenójaként nemzetközi sikereket is aratott, és a Szegedi Nemzeti Színház nézőinek egyik kedvence, ugyanakkor osztályfőnök és fizikatanár a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumában. Hulej Emese írása.
Nők Lapja6 perc
Kisbabák a szögesdrót mögött – Riport a kecskeméti börtön anya-gyerek részlegéről
Sárgára festett földszintes kis ház, kertjének falán Malacka napozik, és a Törpök tartanak röpgyűlést – a szögesdrót alatt. Az itt lakók egy része szabad, mégis bezárva él. Egy év alatti kisbabák, akiknek joguk van elítélt vagy előzetesben lévő édesanyjuk mosolyához, tejéhez, szeretetéhez. Tizenkét hónapos korukig. Szigeti Hajni riportja.
Nők Lapja8 perc
Női drukkerek, akiket a foci hozott össze – Riport a lelátóról
Egyre több nő jár focimeccsre. Ugyanúgy lengetik a zászlót, ugyanúgy utaznak a csapattal, mint a férfi drukkerek, sőt talán még lelkesebbek is, mint az urak: melyik focihuligán sütne tortát a játékosoknak? Pór Attila riportja.
Nők Lapja7 perc
Pihenőn az utak királyai – Riport a parkolók titkos életéről
Tíz, száz, ezer autó, egyszerre, egy helyen, a föld alatt és a föld fölött. Parkolók, mélygarázsok, melyekben ott van a nyugalom, a várakozás, ott a lüktető élet, és olykor a bűn is – Magyarországon és Európa minden országában egyaránt. Árvai Magdolna riportja.
Nők Lapja9 perc
A kerekesszékes csavargó – Egy oxigénhiánnyal született férfi élettörténete
Szentgyörgyi Zoltánnal a belváros nyüzsgő forgatagában találkozom. Nem volna ebben semmi különös, csakhogy Zoli kerekesszékkel érkezik, egyenesen Gödöllőről. Ahhoz, hogy találkozzunk, le kell keverednie a vonatról, metróznia kell, szintkülönbségeket áthidalnia, és akármilyen kávézóba sem ülhetünk. Ahol lépcsők vannak, az nem jöhet szóba. Rist Lilla írása.
Nők Lapja5 perc
Ha a gazdik utaznak, a kedvencek szállodáznak – Riport egy süni- és egy kutyapanzióból
Két szenvedélyes ember, két állatbarát, akik egy napon arra ébredtek, a hobbijuk a munkájukká vált. Az egyik sünöket, a másik kutyákat tenyészt, és nem mellesleg, ha az állatok gazdái elutaznak, nyaralnak vagy netán kórházba kerülnek, vigyáznak is kedvenceikre. Merthogy sokan nem merik vagy nem tudják kire hagyni őket. Szigeti Hajni riportja.
Nők Lapja9 perc
„Nekem már jobb az életem” – Egy fiatal, szomáliai lány határokon átívelő története
Káfia Mhdi tizennégy évesen menekült el Szomáliából. Egymaga, egy csempésszel. Börtönbe zárták, országokon gyalogolt, futott át, utazott harminc emberrel egy kamion hátuljában. Három éve él Magyarországon, tökéletesen beszél magyarul, és két év alatt letette az érettségit. Azt mondja, hogy ami nem öl meg, az megerősít. És mosolyog. Dobray Sarolta írása.
Nők Lapja8 perc
Elgondolkodtató idézetek az érzelmekről és az életről Jiři Menzeltől
Jiři Menzel művészetét aligha kell bemutatni, a filmrendező-színész az első pillanattól kezdve kiváló érzékkel válogatta meg, milyen alkotásokhoz adja a nevét. Ez hozta el számára 1966-ban az Oscar-díjat a Szigorúan ellenőrzött vonatokért, 1990-ben pedig az Aranymedvét a Pacsirták cérnaszálon című moziért. Most tőle idézünk elgondolkodtató mondatokat.
Nők Lapja1 perc