Év elején azzal a nem titkolt céllal fogtunk össze az Ökumenikus Segélyszervezettel, hogy hátrányos helyzetű gyerekeket támogassunk Kapaszkodó adománygyűjtő akciónk keretein belül. Most újabb remek alkalom nyílik arra, hogy segítsünk – együtt, közösen, veletek.

2017-ben a Kapaszkodó adománygyűjtő akció keretében egész éves cikksorozatban mutattunk be nélkülöző, bántalmazott, zilált sorsú gyerekeket azért, hogy velünk együtt ti, Nők Lapja-olvasók is segítsetek. Tettük mindezt azért, mert az adományokból a segélyszervezet több esélyt tud teremteni a hátrányos helyzetű kicsiknek és nagyoknak kiscsoportos korrepetálásokkal, egyéni fejlesztő foglalkozásokkal, élményprogramokkal, pszichológusi segítséggel, vagy éppen azzal, hogy lehetővé teszik a napközis táborokban való részvételüket.

Most újból arra kérünk titeket, hogy segítsetek – fogadjátok el meghívásunkat, és ajándékozzátok meg magatokat egy fantasztikus kulturális élménnyel, a hátrányos helyzetű fiatalokat pedig még több eséllyel (a jegy árával a szegény sorsú gyerekeket támogatjuk)! Vegyetek részt egész éves adománygyűjtő akciónk záró eseményén december 10-én, vasárnap este 18 órakor az Erkel Színházban, ahol a Grimm-meséből készült világhírű gyermekoperát, a Jancsi és Juliskát nézzük meg! Belépők 1500 Ft-tól kaphatók, és abban az esetben, ha online vagy személyes jegyvásárláskor megadjátok az NL2017 kódot, 30%-os kedvezményben részesültök.

Köszönjük, hogy 2017-ben ilyen sokan támogattátok az Ökumenikus Segélyszervezettel közös akciónkat – találkozzunk az Erkelben!

AZ ELŐADÁS IDŐPONTJA: 2017. december 10. 18:00

AZ ELŐADÁS HELYSZÍNE: Erkel Színház, 1087 Budapest, II. János Pál pápa tér 30.

JEGYVÁSÁRLÁS: online az opera.hu oldalon válthattok jegyet az előadásra, személyesen pedig a Magyar Állami Operaház jegypénztáraiban (Operaház: 1061 Budapest, Andrássy u. 22., Erkel Színház: 1087 Budapest, II. János Pál pápa tér 30.) és az Allee Bevásárlóközpontban (1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 8–10.)

További információk: opera.hu, opera.jegy.hu

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!