nők lapja
Ég és föld között – Címlapon: Koncz Zsuzsa
A tizenharmadik koncertedre készülsz az Arénában. Babonás vagy? Ha már így rákérdeztél, valójában eddig nem voltam, de most már nem sok hiányzik hozzá, hogy az legyek! A járvány miatt már kétszer kellett elhalasztanunk a koncertet. Nem szeretnék több hármast tenni ehhez az eseményhez. Most már nagyon várom! Egy ilyen zaklatott időszak után úgy érzem, megérdemlünk […]
Szegő András8 perc
Horoszkóp – 2022. február 23 – március 1.
Kos: Könnyen kihozhatják a sodrából, és ennek hatására olyasmit mondhat, amit később megbán. Ezért mielőtt megszólal, érdemes hétig elszámolnia. Jó lenne, ha a pénz most tabutéma lenne, mert olyan bevétel is ütheti a markát, amelyről ha a környezetében élők tudomást szereznek, hatalmukba keríti őket a sárga irigység. Olyan esemény is történhet, amely miatt örömében fülig […]
Izing Klára4 perc
Mentális egészségünk a pandémia idején – Hogyan őrizzük meg ép eszünket?
Egyre több a feladat, ahogy a világból ránk zúduló és egyben feldolgozandó információ is, ezer szerepben kell helytállni, ha lehet, maximálisan, legalábbis a szintén ezerféle elvárás szerint. És ha ez nem lenne elég, itt ez a soha véget nem érőnek tűnő járvány. Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója egyenesen azt mondta, az európaiak nagy […]
Dobray Sarolta10 perc
Most jó! – Vass Virág beköszöntője az új Nők Lapjából
A japán teázási szertartáson a vendégeknek le kell tenniük a mindennapok apró nyűgeit. A teapavilonokba olyan alacsony folyosó vezet, ahol csakis hajlott háttal lehet közlekedni, és ez az apró kényelmetlenség mindjárt el is tereli a vendég figyelmét minden egyéb gondjáról, bajáról. A teázóhelyiség berendezése is a lehető legcélszerűbb, a földön csupán néhány gyékény hever, a […]
Vass Virág2 perc
A boldogság nyomában, Kiss Ádám humorista, házibuli, ahogy mi szerettük: megjelent a legújabb Nők Lapja!
A galériára kattintva ízelítőt kapsz a magazin tartalmából! Ha előfizetnél a nyomtatott magazinra, kattints az mc.hu oldalra, vagy fizess elő a nőklapja.hu-ra és olvasd online a Nők Lapja tartalmait! Pontos részletek az mc.hu/noklapjahu oldalon. Kövess minket Facebookon, Instagramon, valamint YouTube-on is!
Nők Lapja1 perc
Az üzenet pillangóval érkezik
Távolinak tűnt a tél. A Nap még nem erőtlen korongként sajnálkozott a Föld nevű bolygón didergő embereken, inkább lágyan simogatta az arcunkat, míg a szépséges solymári temetőben gyülekeztünk. Sokan voltunk, halkan beszélgettünk: Emlékszel, amikor Éva…? Valószínűtlenül éreztem magam, összecsúszott múlt és jelen. Láttam a feliratot, dr. Baán Éva, élt kilencvennégy évet, ő mégis mellettem állt, […]
V. Kulcsár Ildikó3 perc
A mese tanulsága és az előjelek
2. rész A meséhez szoktatásról beszéltem a múlt alkalommal. Néhány fontos észrevétel még idetartozik. Említettem a kezdeteket, amikor meséhez szoktatjuk az egy-másfél éves kicsiket. Itt fel kell figyelni arra, ha a kisgyerek, noha beül az ölünkbe, látszólag figyel is a képekre, esetleg mutogat is valamelyikre, de a mutogatott dolgok száma idővel nem nő. Marad egy-egy […]
Dr. Donauer Nándor4 perc
Krúdy Tamás: Noobok és skacok
– Játszunk tűzoltósat? – kérdeztem a minap kiskamasz lányomtól, mert vicces kedvemben voltam. – Jó, játsszunk, hogy kell? – Hát úgy, hogy te égsz, én oltalak. – …Tati, nem áll jól neked, ha fiataloskodva akarsz beszélni. Nem nyerte el a lányom tetszését, hogy a korosztálya nyelvén próbáltam megszólítani (legalábbis, amiről azt hittem, hogy a korosztálya […]
Krúdy Tamás3 perc
Téltemető, tavaszi hérics, pirosló hunyor – Virágtúra, lombfakadás előtt
A csodás virágszőnyeget alkotó növények kora tavasszal nyílnak, amikor a fák, bokrok épp hogy csak rügyeznek, s még sok napfény éri a talajt. Mire a lombsátor összezárul, a néhány hétig pompázó virágok eltűnnek, és már csak a hozzáértő szem veheti észre zöld levelüket az aljnövényzetben. A föld alatt azonban ekkorra már ott nyugszanak a jövő […]
Jásdi Beáta5 perc
Szünetet tartok…! – Sabbatical, avagy mit tud a hosszú szabadság?
Bár a sabbatikus év fogalmát és gyakorlatát először a Harvard Egyetemen vezették be 1880-ban, a gyökerek másik égtájra és másik évezredig nyúlnak vissza. Az Ószövetség szerint az Úr azt írta elő a zsidóknak, hogy a termőföldet minden hetedik évben hagyják műveletlenül, mert így a pihentetéssel visszanyeri termőerejét. Földnek, embernek és mindennek, ami él, szüksége van […]
Hulej Emese6 perc