közeli
Dr. Csiba László: Versenyfutás az idővel
Amikor készültem az interjúra, Sajószentpéteren rábukkantam a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Dr. Csiba László Integrált Szociális Intézményre. Először azt hittem, önről nevezték el, de aztán rájöttem, hogy ez nem lehetséges… Édesapámról nevezték el, aki negyvenhét éven keresztül dolgozott Sajószentpéteren körzeti orvosként, állandó ügyeletben, szinte nulla szabadsággal. Ők még sebet varrtak, fogat húztak, szülést vezettek, amit lehetett, megoldottak […]
Krúdy Tamás9 perc
Hercegné új hivatással – Exkluzív interjú Sarah Fergusonnal
Sarah Ferguson azért látogatott Magyarországra, mert nemrég megjelent első regénye, A szív iránytűje, amelyet személyesen szeretett volna bemutatni a magyaroknak. De nem érte be ennyivel. Ittléte során ellátogatott a Heim Pál Gyermekkórházba is. És nemcsak fotózkodni ment, hanem összegyűjtött magának néhány megoldandó feladatot, és már el is kezdett dolgozni rajtuk. Ferguson a tettek embere, jótékonysági […]
Lami Juli7 perc
Hajdu Szabolcs: Egymagam semmi sem vagyok
Miből szakítottalak ki éppen? Forgatásról rohansz? Igen, de ezt a filmet nem én rendezem. Most, hogy kérded, nekem is furcsa, de az utóbbi időben elég sokat játszom más alkotásaiban, jelenleg például Sós Bálint első filmjében, az a címe: Minden rendben. Bálint nagyon szimpatikusan dolgozik, pontosan instruál, ki meri mondani a dolgokat, teljesen rá tudom bízni […]
Koronczay Lilla8 perc
Remény a város peremén
Ózd, Hétes-telep. Számtalan cikk jelent meg róla az utóbbi időben, most mégis szíven üt, amit látok. Kóbor kutyák, nyakig érő sár, az egykori munkáslakások teteje megrogyva, a falakról hámlik a vakolat. Csatornázás nincs, két közkútról hordják a vizet a helyiek. Háromszázötven ember, ebből kétszáz gyerek. Bódis Kriszta író, pszichológus, a Van Helyed Alapítvány vezetője a […]
Koronczay Lilla8 perc