jegyzet
Üdvözlöm, XY vagyok…
A harmadik fiam elég rendetlen gyerek. Rendszeresen úgy megy iskolába/táborba, hogy valamije nincs meg, és rendszeresen úgy is jön haza. Érkezett már úgy haza télvíz idején, hogy valahol ottfelejtette a kabátját, egy alkalommal meg még a cipőjét is. (Én sem értem, hogy ez miként volt lehetséges.) Nemrég egy röpke hónap leforgása alatt két mobiltelefont is […]
Krúdy Tamás2 perc
Felfoghatatlan
Amikor az első fiunkat vártuk, még 2011-ben, az SZTK-ban készült róla egy ultrahangos kép. Úgy nézett ki a fekete-fehér fotón, mint egy időjárás-jelentés. Bár a feleségem többször megmutatta, képtelen voltam megjegyezni, melyik „felhő” a feje. Ettől függetlenül magammal hordtam a képet. A néhány év múlva születő gyerekek apukái könnyebb helyzetben lesznek: külföldön már működnek olyan […]
Pór Attila2 perc
Egy karkötő, sok szál
Papírrózsa, feliratos kavics, lufi, ceruza, övtáska, karóra, ragtapasz, kulacs, napszemüveg. Van, ami ezek közül minden nyáron jön velem, mikor táboroztatni megyek, és van, amit egy cipősdobozban őrizgetek. Például a leveleket és lapokat, amelyeket egymás hátára ragasztva körmöltünk tele szívmelengető üzenetekkel egy-egy tábor végén: „Mosolygós, kedves cimbilány! Élveztem az íjászkodást! Jó volt a tegnap esti beszélgetés!” […]
Gősi Lilla2 perc
In memoriam Esterházy Péter (1950-2016)
Vállára omló, ősz hajkorona, gyönyörű, finoman metszett arc, fehér zakó, égszínkék ing, fehér nadrág és cipő. Egy fi karcnyi tökéletesség, fény, fikarcnyi örökkévalóság ebben a kusza, zagyva, töketlen világban. Ahogyan a taxival begördül a Dorottya utcába, ahogyan halvány mosollyal kiinteget az ablakon, amilyen gyengéd mozdulattal segíti ki a mellette ülő Gittát..! Mintha üzenet volna valami […]
Szegő András4 perc
Sors, sorstalanság
Azon a napon Berlinből, ahol érte a hír, visszahívott telefonon. Mint mondta, mostantól ő áll jobban anyagilag, ugyanis megkapta az irodalmi Nobel-díjat. És elmondta, hogy a felesége, Magda narancslét, friss fügét, sonkát és valami hideg sültet tálalt neki a korábbi keksz és tea helyett reggeli gyanánt, hogy a gazdagság emberi tartás, és nem pénz kérdése. […]
Szegő András2 perc
A nyúl, a tojás és a kanyarok
A gyerekek fantáziája fölülmúlhatatlan, agyuk, mint vizet a szivacs, úgy szívja magába az információt, írja egy tanulmány, a szülők és nagyszülők pedig naponta tapasztalják is ezt. A hároméves örül a saját hangjának, folyamatosan csicsereg, az ötéves is, de ő kombinatívabb. Tojásfestés, nyuszivárás ideje van. A gyerekek semmi különöset nem kérnek, csupán mesekönyvet, és a tojást, […]
Árvai Magdolna3 perc
Ölelj meg egy könyvtárost!
Nem állítom, hogy eleget tettem volna a március eleji nemzetközi Hug-a-librarian-Day felhívásának, nem vagyok az az ölelgetős alkat, de szóban vagy írásban szívesen kifejezem hálámat a könyvtárak és a könyvtárosok iránt. Kezdem mindjárt az első magyar szakképzett női könyvtárossal, a híresen szép Fischof Ágotával, akit önöknek is meg kell ismerniük. A jómódú téglagyáros lánya előbb […]
Szigeti Hajni2 perc
Tudunk-e még nevetni?
Múlt péntekre egy civil társadalmi csoport ezer embert hívott össze azzal a céllal, hogy együtt nevessenek – férfi – akat, nőket és gyerekeket vegyesen. Kicsit furcsállottam, nagyon szokatlan gondolat volt, hogy az emberek együtt hahotázzanak az utcán. Mert otthon persze bátran kacarászhatnak, az mindenkinek a magánügye, de ha mindez kikerül a közösségi terekbe, akkor ennek […]
Rist Lilla2 perc
A Psota
Egyszer elmesélte élete egyik meghatározó élményét, amikor egy bikaviadalon látta azt a pillanatot, amikor a bika a halálos döfést kapta. Tucatnyi szúrás nyomán mindenhonnan patakzott már a vér belőle, de még állt a lábán, még fújtatott, még vitte a lendület előre, ám közben a szeme egyszer csak meghalt. Hirtelen kihunyt a fény belőle. Igen, az […]
Szegő András2 perc
Ne várjunk ezer évig!
Odamegyek, ahová csak akarod. Hívsz, és én menni fogok – üzente a tiszteletreméltóan modern gondolkodású Ferenc pápa Kirillnek, Moszkva és egész Oroszország ortodox pátriárkájának, aminek eredményeként február elején találkoztak a havannai repülőtér tranzitvárójában. Két órán át beszélgettek, majd közös nyilatkozatban szögezték le, hogy a két egyház együtt kíván tenni a háborúk elkerüléséért, az élet értékének […]
V. Kulcsár Ildikó2 perc