Zajlik a jég a Dunán, és a tavakon korcsolyázni lehet, a fagyos vízpartok mégse csendesek.

„Te robot vagy?” A műlábát bámulva kérdezte tőle ezt egyszer egy kisfiú, mire a nagylány elgondolkodott. Végülis, miért ne lehetne ő a Robotlány? Azóta ezen a néven írja a blogját. Lukoviczki Réka bal lábát egy autóbaleset után térd fölött amputálni kellett. Réka élete azóta gyökeresen megváltozott, de ma már azt mondja, egy jó tündértől sem kérné vissza a lábát és régi életét. Nem tétlenkedik. Futni tanul, könyvet ír, és előadásokat tart arról, hogyan tekinthetjük az életünket ajándéknak – erről beszélt többek között a TEDxYouth Budapest rendezvény színpadán.

És Réka nem az egyetlen olyan bátor fiatal, aki a történetével inspirál. A technológia, szórakoztatás, dizájn jegyében megrendezett TED konferenciák világszerte magas színvonalat képviselnek. Az előadók tudósok, neves gondolkodók, hétköznapi emberek vagy sztárok egyaránt lehetnek. Közös bennük, hogy maximum 18 perces előadásaikban „megosztásra érdemes gondolatokat” közvetítenek.

Magyarországon több független, a TED szellemiségét követő konferenciát rendeztek eddig. Ezek közül egy a TEDxYouth@Budapest, melynek 2016-os videói már elérhetők a honlapon, köztük Rékáé. A témák változatosak, az előadógárda sok csillogó szemű fiatalból áll. Megszólal egy pár, aki az oktatási rendszert szeretné megújítani. Színpadra lép az ízeket bravúrosan ötvöző cukrász, az őssejtkutatás etikai hátteréről gondolkodó gimnazista. Valaki a tengeri régészet szerelmese, más egy olaszországi Alzheimer-otthonban önkénteskedett. Hányféle izgalmas, fontos kérdés! Mennyi egyedi ötlet, kezdeményezés! És a „kütyü függő” Y generáció hány olyan tagja, akire a sztereotípiák nem illenek, mert nem félnek az álmaikat megvalósítani, és a hangjukat hallatni.

A vízpartokon ilyenkor télen különös neszeket hallani. Mínuszok vannak. A víz beszél. Én pedig fülelek. Jó a hangokat hallani.

Gősi Lilla

Ez is érdekelhet