interjú
„Ha egyszer megállsz, akkor meghaltál” – Egy nagymama Budapest leghajmeresztőbb koncertjeit fotózza
Erdős Júliát a hazai metál és rockzenei színtérnek vélhetően nem kell bemutatni, nyugdíjazása után ugyanis úgy döntött, hogy otthonülés helyett a budapesti éjszaka legvadabb koncertjeit látogatja. A rocknagyi tavaly ősszel ünnepelte hetvenedik születésnapját.
Rimóczi Ancsa6 perc
A felnőttkor küszöbén – Isten éltesse Szinetár Miklóst!
Két új Szinetár-kötettel a hónom alatt lépek be a csillaghegyi ház kertjébe, közben örülök, hogy az otthonában beszélgethetünk, hiszen kíváncsi vagyok, milyen körülmények között él egy művész, aki annyi díjat, kitüntetést gyűjtött, hogy teleírhatnék velük egy újságoldalt, aki modernizálta a zenés színházat, és rengeteget tett azért, hogy színvonalas tévéfilmeket nézhessünk, ráadásul alig akad olyan felnőtt […]
V. Kulcsár Ildikó7 perc
„Játszani jó!” – Címlapinterjú Dobos Evelinnel
Hogyan kell elképzelni azt a nyírségi tanyát, ahol a gyermekkorod első néhány évét töltötted? A szüleim eredetileg nem tanyasiak, de nagyon vágytak a természetközeli életre. Egy erdő közepén, de összkomfortos házban laktunk. Nem voltunk önellátók, de tartottunk állatokat, és persze volt veteményesünk is. Idilli gyerekkorom volt. Az erdőt tekintettük a játszóterünknek, kis túlzással a testvéremmel […]
Nők Lapja6 perc
Fék nélkül élünk, de okosabban – Dr. Törőcsik Mária trendkutató
A Nők Lapjában először hangzik most el az „überszexuális férfi” kifejezés. Mikor találkozott a fogalommal? Már jó néhány éve. Egy amerikai cikk nyomán kerekedett vita, mert addig csak a metroszexuális férfiról írtak, aki elsősorban a külsőségeivel hódít. Ám az überszexuális nemcsak ápolt, igényes és ad magára, de ráadásul még értelmes is. És egyébként kifejezetten urbánus. […]
Bus István7 perc