címlapinterjú
„Nekem a szeretet jelenti a luxust” – Címlapinterjú Görög Zitával
Kopott rongyszőnyeg, a nagymama egykori tűsarkúja, régi csipkegalléros blúz, hosszú ruha, mindenféle öv hever a kertünk füvén. Négy-öt év közötti óvodások játszanak, ahogy ők mondják, modellest. A szót ismerik, de arról, hogy mi van mögötte, semmit nem tudnak, ahogyan mi, felnőttek is csak szóbeszédből sejtjük, miként él egy modell. Görög Zitával erről is beszélgettem. Árvai Magdolna interjúja.
Árvai Magdolna8 perc
„Mégis hiszek a szerelemben” – Címlapinterjú Novodomszky Évával
Csupa mosoly érkezésekor, de amikor férjéről, Salvóról kezd beszélni, elfelhősödik a tekintete. Beszél róla azért bátran, az érzéseiről, hogy ki kell mindent mondani. Mára megtanulta, hogy két kultúra találkozásakor hihetetlen gazdagságban tárul fel az élet, és ugyanakkor azt is, hogy a kettő közötti különbség fájdalmat okozhat. Rist Lilla interjúja.
Rist Lilla7 perc
Pici bácsi és a hetvenkedés – Címlapinterjú Presser Gáborral
A hazai zenei élet ikonikus alakja a múlt héten ünnepeltethette volna magát, ehelyett szerényen háttérbe vonult. De elbújhat-e a rajongók elől hetvenévesen az a Presser Gábor, aki már tizenhét évesen maradandót alkotott, akinek a dalait minden korosztály dúdolja? Árvai Magdolna interjúja.
Árvai Magdolna9 perc
„A legeslegelső hely a gyerekemé…” – Címlapinterjú Szulák Andreával
Olyan nehéz elhinni, hogy nyugodt és kiszámítható ebben a kiszámíthatatlan világban! Tán ezért tanulmányozom át szokásomtól eltérően a bulvárt, hátha találok valami furcsát… Semmi. De hopp, itt egy hír! Szulák Andi és a kislánya Dubajban. Szépek, boldognak látszanak. És lám, még hajszálpontosan is érkezik! Pedig messziről jön, esik az eső, nagy a dugó, mégis. Így is lehet? V. Kulcsár Ildikó interjúja.
V. Kulcsár Ildikó8 perc
„Merek döntéseket hozni” – Címlapinterjú Várkonyi Andreával
Két éve egy beszélgetős műsorra, a Micsoda nők!-re váltott, amelyben nemrég a kamerák előtt mosta le arcáról a sminket. Azt akarta üzenni, tessék, itt vagyok, így is meg merem mutatni magam. Nyáron a kezébe kapja pszichológusi diplomáját, amely a harmadik lesz a sorban, de kollégájával már most is vezet pár- és csoportterápiát. Azzal foglalkozik, amihez kedve van – számára ez a legnagyobb kincs. Hogy jutott el idáig? Szigeti Hajni interjúja.
Szigeti Hajni7 perc
Nánásiék az új Dallas – Címlapinterjú Ördög Nórával
Amikor kilenc évvel ezelőtt először találkoztam Ördög Nórával, férje műtermének fala az ő fotóival volt kiplakátolva. Most viszont beletelik néhány pillanatba, mire találunk akár egy képet is róla kitéve, mert minden szabad falfelületen a gyerekeik fotói láthatók. Oravecz Éva Csilla interjúja.
Oravecz Éva Csilla11 perc
„Meg kellett érnem a szabadságra” – Címlapinterjú Rost Andreával
Sietünk az autójához, mivel a címlapfotózás elhúzódott, és már indulnia kell a Művészetek Palotájába. Most nem fellép, szórakozni fog, és ha már így hozta az élet, egyedül is örömmel beül egy olyan előadásra, ami érdekli. Szokatlan körülmények között készül ez az interjú: Rost Andrea autójában, a délutáni Budapest forgalmában. Az anyósülésen Szigeti Hajni.
Szigeti Hajni8 perc
„Kortalannak gondolom magam” – Címlapinterjú Kovács Patríciával
Az Orlai Produkciós Iroda színésznője, Gusztos Péter volt felesége, a négyéves Hanna Lujza édesanyja. De ő már nem akar „valakinek a valakije” lenni. Új életet kezdett, filmek, színdarabok sztárja. Negyvenévesen tudatosabb, mint valaha. Kempf Zita interjúja.
admin3 perc
„Mindketten érzékeny lelkek vagyunk” – Címlapinterjú Trokán Nórával és édesanyjával, Papadimitriu Athinával
Amikor találkoztunk, kint nagy pelyhekben hullott a hó, az utcák vakító fehéren csillogtak, a máskor nyüzsgő pesti Broadwayre rá se lehetett ismerni. Béke volt, nyugalom, egy pillanatnyi örökkévalóság. Megilletődve bámultunk ki az ablakon. Nóri törte meg a csendet... Koronczay Lilla interjúja.
Koronczay Lilla9 perc
A legjobb az életben azt érezni, hogy nem vagy egyedül – Címlapinterjú Borbás Marcsival
Borbás Marcsival egy évekkel ezelőtti címlapfotózáson találkoztam először, ahol nagyestélyiben kellett lóra szállnia egy Balaton környéki tanyán. Rögtön mondta, hogy ez nem a legjobb ötlet, hisz a lovak könnyen megijednek egy fényes anyagtól, s igaza lett: a ló megbokrosodott, mire ő leugrott róla, és szerencsére nem esett baja. Utána hosszan simogatta az állatot a ruha anyagával, hogy az megszokja az érintését. Látszott rajta, pontosan tudja, mit csinál. Oravecz Éva Csilla interjúja.
Oravecz Éva Csilla10 perc