„Kortalannak gondolom magam” – Címlapinterjú Kovács Patríciával

Az Orlai Produkciós Iroda színésznője, Gusztos Péter volt felesége, a négyéves Hanna Lujza édesanyja. De ő már nem akar „valakinek a valakije” lenni. Új életet kezdett, filmek, színdarabok sztárja. Negyvenévesen tudatosabb, mint valaha. Kempf Zita interjúja.

Nyolc darabot számoltam össze, amire jegyet tudok venni, ha szeretnélek színpadon is látni. A legkülönfélébb női karaktereket formálod meg érdekes élethelyzetekben, sokszor szélsőséges érzelmeket átélve. Nyomot hagy rajtad mindaz, amit a színpadon megélsz?

Meggyőződésem, hogy minden szereptől több leszek, és ahogy öregszem, bele is rakok egyre többet a fájdalmaimból. Amikről persze könnyebb úgy beszélni, hogy egy szereplő szövegét mondom, de igazából a saját történeteim.

Ha a karakteredet megalázzák, bántják, fájdalmat okoznak neki, óhatatlan, hogy az neked is fájjon?

Jól tudok zsilipelni. Amikor vége van egy előadásnak, a tapsnál leteszem a terheit. De amíg az alkotófolyamat zajlik, megterhel, hogy újból és újból elő kell hozni magamból bizonyos dolgokat. Például megélni, hogy sérülékeny vagyok, megmutatni a fájdalmamat. Mert amikor az ember próbál, akkor mindent belead. És bár odáig sok mindenen átmegyek, hiszek abban, hogy a néző nem attól fog sírni, ha én sírok, hanem épp attól, amit visszafogok.

Könnyen sírsz, ha mégis arra van szükség?

A pályám elején komoly gondot okozott. Amikor az ember sír, akkor eltorzul az arca, jönnek a nedvek, csúnya lesz – nekem nem ment. És ott állt egy stáb. A gondolat, hogy nem tudok megoldani valamit, amit elvárnak tőlem, csak nehezített a helyzeten. Amióta viszont megszületett a gyerekem, ez megszűnt. Olyan túláradó érzelmeket kaptam Hannával, hogy ömlenek a könnyek bármikor. De a nevetés vagy a harag is, mikor mire van szükség. Megtanított arra: ne leplezzem az érzelmeimet, adjam, ami jön belőlem. Más ember és más színész lettem, szélesebb spektrumon élem az életem, és ezt már meg is tudom mutatni.

Említetted a „színpadi csúnyaságot”. Mersz igazán csúnya vagy öreg lenni a színpadon, ha a szerep azt kívánja? Milyen megélni ezeket a helyzeteket fiatal nőként?

Engem soha nem az érdekelt, csúnya vagyok-e, vagy szép, hanem hogy mit jelentek kívülről. Hogy milyennek lát a közönség. Ma már igyekszem kizárni, mi történik a nézőtéren. Mindegy, hogy nevetnek, sírnak, orrot fújnak. Sokkal koncentráltabban vagyok benne abban, amit csinálok. Adom, ami tőlem telik, és nem azzal foglalkozom, hogy az kire hogyan hat.

Ez a szemléletmód sokunknak jól jönne…

Volt egy pont, amikor rájöttem, hogy bármennyire kedves vagyok, és szolgálatkész, mindig lesz valaki, akit irritálni fogok, aki nem érti, hogy miért vagyok ott. Nem tudok mindenkinek megfelelni, a kommentelőktől a rendezőkön át a nézőkig, és ma már nem is akarok. Pontosabban… akarok, persze, mert rettegek belenézni a kritikákba vagy a kommentekbe. Felkavarnak, rosszulesnek. De ma már előadás közben ki tudom kapcsolni ezeket a gondolatokat.

És ha lemegy a függöny? A színésznőből nő, anya lesz?

Ki merem jelenteni, hogy csodálatos szövetségben élünk a lányommal. És még mindig nem múlt el az érzet, hogy „2 in 1” vagyunk. Tény, hogy egyéves kora óta sokat dolgozom, de az én gyerekemnek én vagyok a legjobb anya a „cirkuszi” életforma ellenére. Ő ebbe a hektikus életbe született bele, neki ez a természetes, de van egy határ abban, hogy mennyi munkát vállalhatok el. Már mondtam le egy elég nagy feladatot, mert azt éreztem, hogy priorizálnom kell. És Hanna az első.

Vannak alapvető nevelési elveid?

Inkább azt mondanám, nagyon sok elv, rokoni és barátnői tanács ellenében létezünk, mert olyan a gyerekem – ahogy egyébként minden gyerek az –, hogy nem lehet ráhúzni egyfajta pedagógiát, hogy így és így kell jól nevelni. Nem kell elrontani, ennyi. Semmi mást nem tartok fontosnak, mint hogy csűr legyek az életében. Az állatoknak az a csűr, ahová nem esik be az eső, ahol meleg van, és biztonságban érzik magukat, ahol nem érheti baj őket. Ha neki én tudok lenni az a hely az életében, ahol feltétel nélkül szeretik, akkor hiszem, hogy meg fog tudni küzdeni bármivel.

A teljes interjút a Nők Lapja Szépség 2018-as számában olvashatjátok el. A magazin április 19-től kapható az újságosoknál.

Szöveg: Kempf Zita

Fotó: Zsólyomi Norbert

Ez is érdekelhet