beköszöntő
Kortalanul – Akovács Éva beköszöntője az új Nők Lapjából
Mikor érezte magát utoljára igazán szépnek? Olyan megállíthatatlanul, győztesen magabiztosan, egyértelműen szépnek? Megnyugtató, ha a válasz nem egy sok évvel ezelőtti emlék. Nézem a gyerekem, miközben elégedetten szemléli magát a tükörben, egészen közelről, aprólékosan tanulmányozva a szeme színét, pilláit és babásan szeplős arcát, majd távolabb lépve ellenőrzi, hogy libben a haja, milyen a mosolya, és […]
Akovács Éva2 perc
Határok – Akovács Éva beköszöntője az új Nők Lapjából
Mikor nevetett utoljára egy jót, úgy szívből, igazán? Emlékszik, mi váltotta ki? Egy vicc, egy jó sztori, vagy a káröröm? Vonzódunk a jó humorú, az életet könnyedebben vevő emberekhez, de humorosnak lenni nem volt mindig egyértelműen menő dolog. Arisztotelész például kimondottan elítélte a humort, mert szerinte nem volt más, mint egy másik embert lenézése. Később […]
Akovács Éva2 perc
Segítsük egymást! – Akovács Éva beköszöntője az új Nők Lapjából
Jó lesz még ez, hidd el, mondta a nagymamám, és precíz mozdulatokkal simította a papírzacskót, amiből kiettük a cukros brióst. Megfordította, áthúzta a másik oldalát is, aztán a sarkokat összeillesztve hajtogatta kicsire, és elégedetten tette fel a polcra, ahol már ott sorakozott számtalan, élére hajtott zacskócska. Amik persze mind jók lesznek valamire. Ez az ősz […]
Akovács Éva2 perc
Vezérdallam – Horváth Cecília beköszöntője az új Nők Lapjából
Recsegő-ropogó hangon szólal meg a tánczene, mint egy régi lemez. Visz az andalító melódia, elképzelem, ahogy egy gyönyörű nő a szoknyáját felcsippentve forog egy férfi karján, körbe-körbe a bálteremben. Valakinek a valósága ez? Vagy valakinek az álma? Ilyen szép csak egy emlék lehet. Ami mélyen belénk ivódott, azt a képzeletünk tovább színezi, hozzátold, megtölti jelentőséggel. […]
Horváth Cecília2 perc
Ki így, ki úgy – Lazarovits Szilvia
Megannyi különböző élet a környezetünkben, de akár egy hetilap oldalain is. Oly sokfélék vagyunk, másképpen látjuk a világot, de vajon valóban annyira másként? A negyvenéves énekes, aki tizenhét évvel ezelőtt megnyert egy tehetségkutató versenyt, és azóta is koncertezik, lemezeket ad ki. Nem volt könnyű gyerekkora, de most szép családja van, sikeres. Vagy az amerikai színésznő, […]
Lazarovits Szilvia2 perc
Fenntartható boldogság? – Eszes Andrea beköszöntője az új Nők Lapjából
A hűvös szobában még mindig eszembe jut a könyvhét, a Vörösmarty tér, ahol a legnagyobb kánikulában sorok kígyóztak a standok előtt: mindenki azon igyekezett, hogy újabb példányt vásároljon a házi könyvtárába. Sokan olyan kíváncsisággal vetették bele magukat az új művek felfedezésbe, mintha kincskeresésre indultak volna. Az esemény hosszú évtizedek óta népszerű, miért is ne lett […]
Eszes Andrea2 perc
Végállomás? A mosoly országa! – Papp Diána beköszöntője az új Nők Lapjából
Megvolt a pillanat. A lélegzetvételéből hallottam, mikor határozott úgy, hogy megkönyörül rajtam. Amikor végre a vonal mindkét oldalán ember beszélgetett az emberrel. Áthatoltam a láthatatlan falon, ami még a megszokottnál is láthatatlanabb volt, hiszen nem találkozott az ügyintézővel a tekintetünk, csak sóhajokból, hangnemváltásból következtethettem arra, vajon hogyan halad az ügyem, lesz-e megoldása. Megtörtént tehát a […]
Papp Diána2 perc
R. úr varázslóiskolája – Horváth Cecília beköszöntője az új Nők Lapjából
A világhírű természetvédő ütött-kopott plüssmajmot tart a kezében, a neve R. úr, és már a fél bolygót bejárták együtt. Miért van mindig veled? – kérdezik a gyerekek országról országra, és a fehér hajú, kislányszemű tudós, aki ért az állatok nyelvén, mesélni kezd. R. urat harminc évvel ezelőtt kapta a születésnapjára egy barátjától, aki fiatalon elvesztette […]
Horváth Cecília2 perc
Torz tükröm elhajítom – Vass Virág beköszöntője az új Nők Lapjából
Sigmund Freudot, akárcsak az imént körülöttem zümmögő szúnyogot, nem különösebben foglalkoztatták a külső körülmények. A lélekbúvárok ma sem hajlandók a balsorsról, a válságos időkről beszélgetni, kizárólag az érdekli őket, hogy külső vagy belső körülményeinknek tulajdonítjuk-e nehézségeinket. Ha valaki azzal kezdi a terápiát, hogy a sors üldözöttje, a főnöke pszichopata, a férje csalja, a szülei pedig […]
Vass Virág2 perc
Földvár felé félúton… – Vass Virág beköszöntője az új Nők Lapjából
Gyermekkori nyaralásaim során mindössze egyszer emelkedett húsz fok fölé a víz hőmérséklete, a jó hírt azonnal bemondták a hangosbemondón. Rendes körülmények között tizenhét fokos vízben szeltem a hullámokat. Mindebből tán kiderül: nem a Balatonon. Pedig a nagypapám mindent megtett, túl a hetvenen jogosítványt szerzett, majd egy Trabantot, és valamilyen rejtélyes módon egy telket is Balatonföldváron. […]
Vass Virág2 perc