V. Kulcsár Ildikó
V. Kulcsár Ildikó: A gondolkodás vasárnapja
Ülünk Lucával a Szaturnusz gyűrűjén. Lógázzuk a lábunkat. Én óvatosan, mert félek, ő önfeledten, közben egy huncut kismanót is felfedezni vél a távolban, aki vigyorogva ücsörög a gyűrű szélén, és hol a jobb kezében tartott esőzacskót, hol a balban szorongatott napsugárnyalábot dobja a Földre, hogy egyik percben süssön a nap, a következőben zuhogjon az eső. […]
7 nap: Zimányi Zsófia
1955. December vége. Az első pozitív sokk Anyukám és apukám vitt el az Operaházba, A diótörő című balettra. Erre az első pozitív sokkhatásra vezetem vissza, hogy éveken át balerina, de legalább színész akartam lenni. Balettoztam, zongoráztam, szavalóversenyeket nyertem – szigorúan neveltek, természetes volt a szüleimnek, hogy szorgalmas vagyok –, és csak érettségi előtt estem gondolkodóba: […]
Szeretlek, de… – A férfi és a változások
Akkor döntöttem el, hogy mesélek a férjemről, amikor úgy reagált a kőkemény munkámra, mintha természeti katasztrófát idéztem volna elő, írta a negyvenegy éves Nóra, aki arra használta a szabad napját, hogy átrendezze a nappalijukat. Végre ragyog a nap, újuljon meg az otthonunk is, gondolta férje és ötéves kisfia reggeli távozása után. Szaladt a létráért, leszedte […]
Búcsúzunk: Görgey Gábor
Választhat-e elegánsabb időpontot egy költő, egy sokoldalú irodalmár a távozásra, mint április tizenegyedikét, a költészet napját, József Attila születésnapját? Feltehetően nem, bár Görgey Gábor kapcsán nem lehet ezen csodálkozni, hiszen a lényéből, viselkedéséből, kedvességéből, csibészes mosolyából, szarkasztikus humorából, a műveiből és nyilatkozataiból is elegancia áradt. Nem is oly rég, tavaly ősszel készíthettem vele az utolsó […]
„Zavarban vagyok, és végtelenül hálás” – 9 millió – a Nők Lapja olvasóitól
Decemberben jártunk először Mantler Hajnalka tűz pusztította portáján, Bakonytamásiban, akkor még nem volt háború. Természetesnek tűnt az út menti falvak nyugalma, ám most különleges érték a béke, és még szebbnek tűnik a napfényben fürdő dimbes-dombos bakonyi táj meg a falu egyszerű és gazdagabb házai. Nemcsak eleink idején, de ma is törékeny a biztonság, hiszen egyetlen […]
Meghívom egy kávéra – „A halált választottam, de az élet engem akart!”
– Zuhanás, a tested rongybaba, ájulásközeli állapot, csattanás. Én akartam, én terveltem ki, mégis iszonyat volt huszonegy évesen földet érni a harmadik emelet magasából – mondja csöndesen Edit, a nyugdíjas sebész. – Nemigen mondhattam el senkinek a történetemet, de most elmondom általad mindenkinek, hogy visszatartsam mindazokat, akiknek megfordul a fejében a tébolyult gondolat, hogy eldobják […]
Meghívom egy kávéra – A hazugság békés pocsolyája
– Nem kellene a gyerekeket becsapni! Pedig minden anya és apa részese annak az álszent játszmának, amelynek során elhitetik a lányaikkal, fiaikkal, hogy a hazugság bűn, és boldogabbak az őszinte kapcsolatok – mondja indulatosan a harminchárom éves Csenge, én pedig úgy ülök a kávézó kényelmetlen székén, mint a vádlottak padján – az összes szülő képviseletében. […]
„Közös művünk a mai harmónia” – Bordán Irén és lánya, Lili
Amikor felhívtalak benneteket, nevetve mondtátok, hogy négy női generáció van együtt a szentendrei házban. Ettől elolvadtam. Négy korszak, négy világ, mégis egy. Irén: Igen, ott volt a nyolcvanhét esztendős édesanyám, Lili, a lányom, Clio, a szépséges, boldog másfél éves unokám és én. Erő van e kvartettben. Különbözőség, folytonosság, gyökértől a legfiatalabb ágig… A kvartett élete […]