admin
admin
Újratervezés és önmegvalósítás – Közeli Danks Emesével
Danks Emese balerinának készült, de végül sok minden más lett belőle. Többek között volt már kormányszóvivő, a Malév, a Tesco és az Erste Bank szóvivője és kommunikációs igazgatója, most pedig az UNICEF Magyar Bizottság ügyvezető igazgatója. Irodájában, amit nehéz lenne impozánsnak mondani, az egyik falon távoli országok gyerekeinek kinagyított fotói, a szemköztin a New Yorker magazin címlapjai.
admin9 perc
Karcsúságom története – Címlapinterjú Tóth Verával
Ahhoz, hogy Vera bátor ember, eddig sem fért kétség. Nyíltan kommunikált színpadon, Facebookon, a blogjában, és aki olvasta tavaly megjelent könyvét, a „Gyémánt”-ot, elképedt az őszinteségén. Ilyet csak a legerősebbek mernek! Mint ahogy önmagukkal szembenézni is csak nekik sikerülhet. Az énekesnő megtette. És az eredmény? Nos, amint látják, eléggé meggyőző! Koronczay Lilla interjúja.
admin8 perc
Edzésterv az akaraterőnek
„Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad lesz” – mondta egykor Henry Ford. Amire a sikeres feltaláló, a modern tömeggyártás úttörője száz éve ösztönösen ráérzett, azt ma már tudományos kutatások sora igazolja. De vajon mi a közös a multinacionális cégek, világhírű sportolók és a csalódott szerelmesek túlélési stratégiáiban? A válasz talán az ön 2017-es évét is átformálhatja. Vass Virág írása.
admin13 perc
Hangolódj ránk! Új év, új én a Nők Lapja 2017-es első számában
Tóth Vera karcsúsága történetéről, míg Mel Gibson elmúlt tíz évéről mesél, „edzéstervet készítünk” az akaraterőnek, felkészülünk az új évre és lezárjuk a régit új lapszámunkban, melyben mint mindig, most is rengeteg érdekes és izgalmas témát dolgoztunk fel.
admin1 perc
Koreai tánc magyarokkal – Látogatóban a Mugunghwa tánccsoportnál
Ha színpadra lép, virágmintás legyezőkkel, színes csíkos fátylakkal, tompa hangú dobokkal igazi távol-keleti hangulatot teremt a Mugunghwa tánccsoport. A mályvavirág koreai nevét viselő együttes Európa-szerte egyedülálló produkciójáról híres: magyar létükre tradicionális koreai táncokat mutatnak be.
admin6 perc
„Ha nem vigyázok, elveszek a részletekben” – Interjú Tompos Kátyával
Elizából dupla, kávéból tejes Tompos Kátya adagja – a színésznő ugyanis már másodszorra játszik főszerepet a My Fair Lady című darabban, ezúttal a Centrál Színház színpadán. A kávézóban helyet foglalva az orosz kaviár, a mogorva Higgins és még a fekvőtámaszok szükségessége is szóba került ezen az esős reggelen.
admin3 perc
„Arra lenne szükség, hogy valós problémákról valós helyszíneken beszéljünk” – Interjú Török-Illyés Orsolyával
Ernelláék nemrég Farkaséknál jártak, mi pedig Török-Illyés Orsolya színésznővel beszélgettünk a filmről, és többek között arról is, milyen volt Hajdu Szabolccsal a saját lakásukban forgatni. Eszes Andrea interjúja.
admin2 perc