„Ha nem vigyázok, elveszek a részletekben” – Interjú Tompos Kátyával

Elizából dupla, kávéból tejes Tompos Kátya adagja – a színésznő ugyanis már másodszorra játszik főszerepet a My Fair Lady című darabban, ezúttal a Centrál Színház színpadán. A kávézóban helyet foglalva az orosz kaviár, a mogorva Higgins és még a fekvőtámaszok szükségessége is szóba került ezen az esős reggelen.

32 tompos katya

– A Szegedi Szabadtéri Játékok hatalmas színpadán, a nézőktől távol élted át először Eliza sorsát – milyen most, a Centrál emberléptékű játékterében a bőrébe bújni?

– Szegeden szerintem némileg elveszett a darab lelke. Az egymásba fonódó tekinteteket, a szereplők közti apró kapcsolódásokat nem tudtuk azon az érzékenységi szinten megmutatni, ahogy most igen, és ez nagyon jó. Bár minden feladatomból megpróbálom kihozni a legtöbb értéket, és meggyőződésem, hogyha engem érdekel a munkafolyamat, akkor az a néző számára is érdekes lesz, nem számítottam rá, hogy ez a darab ekkora élményt ad majd. Amikor megkaptam a feladatot, arra voltam kíváncsi, az előző produkcióhoz képest tudok-e szintet lépni, illetve, hogy mennyit változtam az eltelt hat év alatt. Erre rájönni volt a legizgalmasabb.

– Mire jutottál önmagaddal kapcsolatban?

– Talán valamennyivel bölcsebb lettem – ezt nyilván öt-tíz évente elmondhatjuk magunkról, de úgy érzem, több minden letisztult, lenyugodott bennem. Tudom, mi az, amit már nem szeretnék megváltoztatni magamban, mert hozzám tartozik, vállalom. Tudom azt is, mi az, amiben viszont állandóan tudok fejlődni, változni. Bárhogy is fordul az élet, választási lehetőségeink mindig vannak: mennyire halunk bele, milyen utat folytatunk, elmegyünk vagy visszatérünk… Rengeteg kérdést feszeget ez a darab, és számomra az az egyik fő üzenete, hogy mindig van B terv. A másik, ami eszembe jut Elizáról: a munka. A hangképző mesterem, Bagó Gizella mondta egyszer, a tehetségnek az is része kell legyen, hogy az ember terhelhető, teherbíró. Hogy tudja kezelni a bukásokat, fel tud belőlük állni. És ez a lány ilyen. Elvileg Higgins tanítja őt, de közben Eliza tanítja Higginst az emberi érzésekről, kötődésről, szerepekről, szerelemről.

– A darab eredetijében, Shaw Pygmalionjában Eliza nem megy vissza Higginshez. Puskás Tamás rendezésében igen. A te fejedben mi történik velük a függöny után?

– Eliza marad – hogy három napig, három hétig vagy harminc évig, itt van a kérdőjel, de számomra eddig tart a  feladat a színpadon. Amikor továbbgondoltam, nem tudtam egyik verzió mellett sem megállapodni.

– Az előadás egyik kritikusa felrótta, hogy ilyen szerelem a világon nincs. Szerinted is túl szép, hogy igaz legyen?

– És a Héja-nász az avaron-kapcsolatok? Szerintem nem csak az lehet harmonikus, amikor két ember hasonlít egymásra. Vannak olyan jól működő viszonyok, ahol a férfi és a nő teljesen különböző személyiség, valami mégis összetartja őket. Ne felejtsük el, hogy Higgins is nagy ajándékot ad a lánynak: megmutatja, hova juthat tanulással, szorgalommal, kiemeli a nyomorból.

– A te Elizád a hála mellett bele is tud szeretni Higginsbe, ebbe a nyers férfiba?

– Igen, meglátja benne az embert, aki tele van érzelmekkel, de nem meri kimutatni azokat. Általában az játssza a gorombát, akiben nagyon mélyen ott a félelem, hogy megbántják, hogy megsérül, vagy már meg is történt valamelyik. Elizának vele született érzelmi intelligenciája lehet, amely önmagában egyfajta tehetség. Szerintem Higgins nem véletlenül választja ki a Covent Garden forgatagában. Ő beszél a legcsúnyábban, de ő a legtalpraesettebb. Életrevaló – látszik, hogy van benne valami, és hogy többre képes annál, amit csinál.

– Neked volt olyan mestered, akibe beleszerettél?

A válasz és az interjú folytatása a 2016-os Nők Lapja Tél oldalain olvasható el – keressétek a magazint az újságosoknál!

Szöveg: Szigeti Hajni

Fotó: Hajdú D. András

 

Ez is érdekelhet