Aktuális
Bóknak szántad?
Donald Trump Franciaországban tett első hivatalos látogatásán szólt egyet, és szokás szerint kitört a botrány. Az amerikai és a francia elnöki párt több magas rangú vendég, valamint számos fotós és tévéstáb figyelte, amikor Trump végigmérte Brigitte Macron-t, és megjegyezte: Maga micsoda jó formában van! Ezt gyorsan megismételte a francia elnöknek is, egyértelművé téve, hogy a […]
Jónap Rita3 perc
A Lady Di-jelenség 20 évvel a baleset után
Fehér rózsák nyílnak a londoni Kensington-palota kertjében, és hamarosan szobor is őrzi majd Lady Diana emlékét annak az épületnek a parkjában, ahol haláláig élt. A „szívek hercegnője” húsz évvel ezelőtt veszítette életét egy tragikus balesetben, és az évforduló alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk rajta, mit hagyott ránk örökségül az egykori walesi hercegné.
Nők Lapja8 perc
Egyszer volt… – A Casablanca utóélete
Nemcsak a könyveknek, a filmeknek is megvan a maguk sorsa. A Casablanca története kész regény – ezt mindenki tudja; legalábbis azok, akik, ha tehetik, minden alkalommal megnézik a kultikus alkotást. Az 1942-ben készült filmet Magyarországon csak 1966-ban mutatták be, szinkronizálva, a kor színészóriásainak közreműködésével. És mint kiderült: nagyon sok ferdítéssel. Balázs-Piri Krisztina írása.
admin3 perc
Szerelem a világ tetején – Egy fiatal önkéntes mesébe illő tibeti története
Sötét hajzuhatag, egyenes tartás, feltűnő intelligencia – királynőnek született, gondolom első látásra, s mit ad isten, Fehér Anna valóban egy tibeti herceg jegyese. A királyfi a zanglai királyi palota újjáépítése során szeretett bele, ahova Panni a Csoma Szobája Alapítvány fiatal önkénteseként érkezett két nyárral ezelőtt. Mesébe illő történet. Koronczay Lilla írása.
Nők Lapja7 perc
„Soha nem szerettem szerepelni” – Közeli M. Kiss Csabával
Sokféle ablak létezik. Tiszta és piszkos, ép és törött üvegű, bedeszkázott, és van vakablak is. Az ablakokat keret tartja össze, formát adó, ki- és be lehet nézni rajtuk. Ám olyan kevés akad, amelybe ha bekukkant valaki, elindul a karrierje. M. Kiss Csaba riporteri száguldása egy valaha létező „Ablak”-ban kezdődött. Árvai Magdolna interjúja.
Nők Lapja8 perc
Együtt (l)enni
Nem szeretek ételt rendelni, se kutyafuttában, esetleg a számítógép billentyűzete fölé görnyedve befalni valamit, egyedül. Azt szeretem, ha sokáig lehet ücsörögni a konyhaasztal mellett, ottfelejtődni a széken, és az ízek mellett szőni tovább a szót. Gyerekkorom étkezőjében egy kerek asztal állt. Amikor kisebb voltam, négyen ültük körbe a hétvégi ebédek, vacsorák alkalmával. Ilyenkor általában együtt […]
Gősi Lilla3 perc
Idegenben idegenként? A kulturális sokk és ami mögötte van
Van, ahol már régóta ismerik a kulturális sokk állapotát, amikor idegen, távoli országokba utaztak, vagy ott dolgoztak. Minket sokáig távol tartottak e lehetőségektől, ám az utóbbi évtizedekben szabadon utazhatunk, és rengetegen vállalnak munkát külföldön. Így mi is átélhetjük a csodálkozásból, elragadtatásból, elutasításból, bizonytalanságból és jó esetben elfogadásból szőtt különös állapotot. V. Kulcsár Ildikó írása.
Nők Lapja9 perc
Hátrányos helyzetű gyerekek utcaszínháza – Riport a debreceni Nagysándor-telepről
Az Ökumenikus Segélyszervezettel közös, Kapaszkodó-cikksorozatunk nyolcadik részében a debreceni Nagysándor-telep kis lakóit mutatjuk be, akik egy utcaszínház-projekt aktív szereplőiként élik meg újra és újra az elfogadás csodáját.
Nők Lapja9 perc
„Voltak és vannak alapos melléfogásaim…” – Címlapinterjú Hosszú Katinkával
Milyen érzésekkel készül a világbajnokság rajtjára? Ki az ideálja, és miért nem akar megismerkedni vele? Hányan ismerik őt valójában? Miről álmodik éjjelente? És mi a különbség Katinka és az Iron Lady között? Szegő András többek között ezekre a kérdésekre is választ kapott Hosszú Katinkától.
Nők Lapja8 perc