- David Schwimmer a Jóbarátok után drámában, horrorban és rendezőként is kipróbálta magát.
- A Men in Black egyik főszerepét azért utasította vissza, hogy a saját filmjén dolgozhasson.
- Hatvanévesen átnyergelt a színházra, egy chicagói színház társalapítója lett.
Lehetetlen, hogy Ross Geller hatvanéves legyen, igaz? Csak most volt, amikor a bőrkanapét próbálta felszuszakolni a lépcsőházban, és örök sopánkodását hallgathattuk, amikor épp Rachellel szünetet tartottak. Ez pedig elég gyakran előfordult. miután a Jóbarátok 1994-ben a képernyőre került.
David Schwimmer 1966. november 2-án született, így idén valóban betöltötte a hatvanat. Ross szerepe világhírűvé tette, és a sorozat 2004-es befejezése óta is sem igen tudunk másként gondolni rá, hiába a sok teljesen más karakter, amit azóta eljátsztot.
Bár folyamatosan dolgozik, David Schwimmer pályája jóval kevésbé látványosan alakult, mint ahogyan azt a világméretű tévésiker után vártuk volna.
Mit csinál most David Schwimmer?
David Schwimmer 2026 őszén a chicagói Lookingglass Theatre Company új vezetésének tagja lett. Velünk együtt valószínűleg sokan meglepődnek még, hogy a színész a filmvászon után a színpadot választja inkább. Pedig ez nem egy hirtelen jött kitérő a karrierjében.
Schwimmer a Lookingglass társalapítója, a társulathoz 1988 óta kötődik. Kapcsolata a színházzal sokkal régebben keződött, mint Ross és Rachel románca. még Ross előtt kezdődött. Meglepő tények: David Schwimmer már több mint húsz előadást rendezett, és a Broadwayn, valamint a londoni West Enden is játszott.
Könnyű azt hinnünk, hogy eltűnt egy színész, ha már nem látjuk hetente a kedvenc sorozatunkban. Schwimmer esetében azonban a színpad mögött végzett munka is fontos része annak, amivel most foglalkozik.
A Jóbarátok után horrorban is megmutatta magát
A filmezéssel sem hagyott fel persze David Schwimmer. Egyik jelentős képernyős szerepét a 2025 januárjában bemutatott Goosebumps: The Vanishing hozta. Ebben a történetben Anthony Brewert, egy korábbi botanikaprofesszort alakítja. Az elvált apánál töltött nyár az ikrei számára régi eltűnésekhez kapcsolódó, egyre nyugtalanítóbb rejtéllyé változik.
Schwimmer bevallottan nagy horrorrajongó, ezért különösen örült a lehetőségnek. A szerepben a humort, a drámát és a félelmet kellett összehangolnia. Elmondása szerint valódi érzelmekből, a karakter veszteségeiből indult ki, hogy a természetfeletti események közepette is hihető maradjon az apa figurája.
Ross Geller rajongóiként egészen furcsa egy teljesen más szerepben látni a Jóbarátokban még esetlenkedő arcot.
Robert Kardashianként is komolyan vették
Aki csak a Jóbarátokból ismeri, annak Schwimmer egyik legfontosabb későbbi alakítása könnyen kimaradhatott. A 2016-os American Crime Story: Az O. J. Simpson-ügy sorozatban Robert Kardashian ügyvédet játszotta, és ezért újabb Emmy-jelölést kapott.
David Schwimmernek eddig összesen három Emmy-jelölése van:
- 1995-ben Ross megformálásáért,
- 2016-ban Kardashian szerepéért,
- 2021-ben pedig a Jóbarátok: Újra együtt executive producereként jelölték.
Rossz döntés volt nemet mondani a Men in Black főszerepére?
A mai napig lehet vitatkozni azon, vajon jó vagy rossz döntés volt, hogy elutasította azt a szerepet, ami Will Smith-nek világsikert hozott. Schwimmernek felajánlották az 1997-es Men in Black egyik főszerepét, amelyet végül Will Smith játszott el.
A színész 2024-ben, az Origins with Cush Jumbo podcastban idézte fel a történetet. Akkoriban készült első rendezésére, a Since You’ve Been Gone című filmre. A stáb már összeállt, színházi barátai pedig más munkáikról is lemondtak, hogy részt vehessenek a forgatáson. A két produkció időpontja ütközött, így választania kellett.
Schwimmer a saját filmjét és a társulatának tett ígéretét választotta. A Since You’ve Been Gone-t végül 1998-ban tévéfilmként mutatták be, miközben a Men in Black hatalmas sikert aratott.
Utólag ő maga is úgy gondolja, hogy a földönkívüliek utáni vadászat valódi filmsztárt csinálhatott volna belőle. Ezt viszont nem fogjuk megtudni sohasem már. Will Smith személyisége is része lett a film sikerének, és ugyanaz a szerep más színésszel másképp működhetett volna.
Ross után egy másik karriert épített
Schwimmer rendezőként később sem állt meg. Filmjei között szerepel a Run Fatboy Run című vígjáték és a Trust című dráma is. Utóbbiban Clive Owen, Catherine Keener és Viola Davis játszott.
Lehet azon töprengeni, rosszul döntött-e, amikor nemet mondott egy kasszasikerre. De az a társulat, amely mellett akkor kitartott, most, hatvanévesen is meghatározó helyet foglal el az életében.
Kapcsolódó: Mi lett David Suchet-val a Poirot-filmek után?
Fotó: Getty Images