- A szén-dioxid oldott állapotban gyűlt a tó mélyén.
- A láthatatlan gázfelhő mintegy 15 kilométerre jutott el.
- A túlélők házakat és segélyt kaptak, az ígért átfogó kártérítésre azonban sokan hiába vártak.
Negyven évvel ezelőtt, 1986. augusztus 21-én az északnyugat-kameruni Nyos-tó környékén még a szokásos rendben ért véget a nap. Az emberek hazatértek a földekről, az állatokat beterelték, a közeli falvak pedig szépen elcsendesedtek. Semmi nem utalt arra, hogy néhány órával később mintegy 1700 ember és több ezer állat fekszik majd holtan a házakban, az utakon és a legelőkön.
A pusztítást nem láva, földrengés vagy áradás okozta. Egy sajátos természeti jelenség következtében a krátertóból hatalmas mennyiségű szén-dioxid tört fel, majd láthatatlan felhőként végigömlött a környező völgyeken. A Nyos-tó katasztrófája a történelem legsúlyosabb ismert limnikus kitörése volt, és egy addig alig ismert veszélyre hívta fel a világ figyelmét.
Egy láthatatlan felhő indult el a völgyek felé
A késő esti órákban a tó közelében élők közül néhányan morajlást hallottak. Mások a víz felől érkező különös felhőről vagy nagy hullámról számoltak be. A történteket azonban senki sem tudta értelmezni, így a falvak lakossága nyugovóra tért.
A tóból az éj leple alatt mintegy egymilliárd köbméter szén-dioxid szabadult fel. A gáz a kráter peremén átbukva a mélyebben fekvő területek és folyóvölgyek felé áramlott. Nyugati irányban körülbelül 15 kilométerre jutott el, miközben falvakat, állattartó telepeket és termőföldeket borított be.
A Nyos-tóhoz közeli településeken reggelre teljes családok haltak meg és állatcsordák pusztultak el.
A pusztítás nyomai a kameruni Nyos-tó környékén 1986 augusztusában (Forrás: Eric Bouvet/Gamma-Rapho via Getty Images)
A hivatalos adatok forrásonként kissé eltérnek. A tudományos közlemények legalább 1700, több későbbi összesítés pontosan 1746 halálos áldozatot említ. Emellett több ezer szarvasmarha, madár és vadállat is elpusztult. A növényzet nagy része sértetlen maradt, ami már az első vizsgálatok során arra utalt, hogy a gyilkos felhő nem forró vulkáni gázból vagy lávából állt.
Nem egy óriási gázbuborék lapult a tó fenekén
A Nyos-tó egy több mint 200 méter mély krátertó, ami a Kameruni-vulkáni-vonal területén fekszik. A mélyben található magmás eredetű szén-dioxid a kőzetek repedésein keresztül lassan a tó alsó rétegeibe szivárog.
A gáz nagyrészt feloldódik a vízben. Hasonló folyamat játszódik le a lezárt szénsavas üdítőben is, amikor is nagy nyomáson a folyadék sok gázt képes magában tartani. A Nyos-tó mélyén a fölötte lévő csaknem kétszáz méteres vízoszlop biztosította ezt a nyomást, a felszíni víz és a hidegebb, ásványi anyagokban gazdag mélyvíz között stabil határ alakult ki.
Emiatt a mélyben felhalmozódó szén-dioxid nem tudott fokozatosan távozni a légkörbe. Évek, esetleg évtizedek alatt egyre több gáz oldódott fel az alsó vízrétegekben.
Úgy működött, mint egy felrázott pezsgősüveg
A katasztrófa pontos kiváltó oka máig bizonytalan. Felmerült víz alatti földcsuszamlás, hirtelen lehűlés vagy szél okozta keveredés, kisebb földmozgás, valamint az is, hogy a mélyvíz külső hatás nélkül érte el a kritikus telítettséget.
Közvetlen vulkánkitörésre vagy jelentős földrengésre nem találtak bizonyítékot, és a tófenék üledékei sem mutatták nagyobb robbanás nyomait.
A vizsgálatok szerint a magmás eredetű szén-dioxid már korábban felhalmozódott a tó vizében. Amikor a gázzal telített mélyvíz emelkedni kezdett, csökkent a rá nehezedő nyomás, ezért szén-dioxid-buborékok képződtek benne.
A könnyebbé váló víz egyre gyorsabban tört felfelé, további mélyvizet rántva magával. A folyamat néhány perc alatt önmagát erősítő, úgynevezett limnikus kitöréssé alakult. Hasonló történik egy felrázott szénsavas palack felnyitásakor, itt azonban egy több mint kétszáz méter mély tó tartalma aktivizálódott.
A feltörő víz nagy hullámot keltett, a tó szintje körülbelül egy méterrel csökkent. A felszíni víz vörösesbarnává vált, mert a mélyből felhozott oldott vas a levegővel érintkezve kicsapódott. A víz nyomait az egyik partszakaszon több tíz méteres magasságban is megtalálták.
Hogyan ölhet meg a szén-dioxid?
A szén-dioxid színtelen és szagtalan. A Nyos-tó környékén néhány túlélő záptojásra vagy puskaporra emlékeztető szagot érzett, ezt valószínűleg más, jóval kisebb mennyiségben jelen lévő anyagok okozták. Maga a halálos gáz nem adott megbízható figyelmeztetést.
A szén-dioxid sűrűsége nagyobb a levegőénél, ezért magas koncentrációban összegyűlhet a mélyedésekben. A Nyos-tóból kiszabadult hűvös, tömény gázfelhőt a terep a völgyek és patakmedrek felé terelte.
A felhő az oxigénben gazdag levegő helyére került, a belélegzett szén-dioxid pedig gyorsan megemelte a környék alvó lakóinak szén-dioxid-szintjét.
A szén-dioxid nagy koncentrációban fejfájást, szédülést, zavartságot, légszomjat, majd eszméletvesztést okozhat. Tíz százalék körüli vagy azt meghaladó mennyiségből már néhány percnyi belégzés is halálos lehet. A szervezet ilyenkor egyszerre küzd oxigénhiánnyal és súlyos szén-dioxid-többlettel.
Sok áldozat valószínűleg még azelőtt elvesztette az eszméletét, hogy felismerhette volna a veszélyt. Akik magasabban fekvő területen tartózkodtak, vagy a gázfelhő szélén érték őket, nagyobb eséllyel élték túl. A tragédia tizedik évfordulóján az Al Jazeera ellátogatott a helyszínre, ahol túlélőkkel, többek között egy négy gyermekét elveszítő asszonnyal beszélgettek.
„Éjszaka történt. A gyerekeimmel aludtam, amikor robbanást hallottam, de akkor nem gondoltam, hogy komoly baj történt. Másnap reggel vettem észre, hogy néhány gyermekem meghalt. Akik még életben voltak, valamilyen porszerű anyagot köhögtek fel. Én is rosszul lettem” – mesélte.
A túlélők órákig feküdtek eszméletlenül
Az orvosok később 845 kórházba került túlélő adatait vizsgálták meg. Többen fejfájásról, gyengeségről, légzési nehézségről és hosszan tartó eszméletvesztésről számoltak be. Voltak, akik másfél napig is magatehetetlenül feküdtek.
Sok túlélő bőrén vörös foltokat, hólyagokat és fekélyszerű sérüléseket találtak. Eleinte felmerült, hogy savas vagy forró vulkáni gáz égette meg őket.
A későbbi vizsgálatok szerint a sérülések jelentős része inkább azért alakult ki, mert az eszméletlen emberek hosszú időn át ugyanabban a testhelyzetben feküdtek. Mások a tűzhely vagy a nyílt tűz mellett estek össze, és nem tudták elhúzni a kezüket vagy a testüket a hőforrástól.
Két évvel korábban már érkezett egy figyelmeztetés
A Nyos-tó tragédiája nem volt teljesen előzmény nélküli. 1984 augusztusában a szintén kameruni Monoun-tóból szabadult fel szén-dioxid, ami 37 ember halálát okozta. A különös eset magyarázatáról akkor még vita folyt, és kevesen gondolták, hogy két évvel később sokkal nagyobb katasztrófa következhet be.
A Nyos-tó tragédiája után a kutatók felismerték, hogy bizonyos mély, stabilan rétegzett vulkáni tavak természetes gáztárolóként viselkedhetnek. Ehhez több ritka körülménynek egyszerre kell teljesülnie. Folyamatos szén-dioxid-utánpótlásra, nagy vízmélységre és a vízrétegek tartós elkülönülésére van szükség. Ezért a világ legtöbb krátertava nem jelent hasonló veszélyt.
Csövekkel fékezték meg a gyilkos tavat
A katasztrófa után kiderült, hogy a Nyos-tó mélyén ismét gyűlni kezdett a szén-dioxid. A szakemberek ezért egy függőleges csőrendszert építettek ki, amivel ma a tófenék közeléből vezetik fel a gázzal telített vizet.
A rendszer beindításához kezdetben szivattyú szükséges, utána azonban a kiváló és táguló gáz hajtja tovább az áramlást. A felszínen szökőkútszerű vízsugár tör elő, miközben a szén-dioxid ellenőrzött ütemben, kis mennyiségekben távozik. A megoldás tulajdonképpen egy tartósan fenntartott, megszelídített limnikus kitörés.
Az első állandó csövet 2001-ben helyezték üzembe, 2011-ben pedig további kettőt telepítettek. Egy 2020-ban megjelent tanulmány szerint 2019-re sikerült eltávolítani a veszélyes mennyiségű oldott szén-dioxid döntő részét. Az egyik csövet úgy állították be, hogy hosszú távon nagyjából annyi gázt vezessen el, amennyi természetes úton újra a tóba jut. A tó természetes gátját közben megerősítették, mert annak átszakadása külön árvízveszélyt jelentett volna.
A veszély csökkent, de a tavat továbbra is figyelni kell. A föld mélyéről ma is érkezik szén-dioxid, ezért a biztonság a gáztalanító rendszer működésétől és a rendszeres ellenőrzésektől függ.
A kameruni Wum közelében fekvő Nyos-tó vize zavaros barnára változott a halálos gázkitörés után. A vulkáni kráterben kialakult tóból 1986 augusztusában hatalmas szén-dioxid-felhő tört elő. A környező völgyekbe leereszkedő gáz több mint 1700 ember és több ezer haszonállat pusztulását okozta. (Forrás: Thierry Orban/Sygma via Getty Images)
Túléltek, de évtizedekre elvesztették az otthonukat
A katasztrófa után több ezer embert telepítettek ki a Nyos-tó környékéről. Sokan két évig sátrakban éltek, majd hét áttelepítési körzetben kaptak házat és kis földterületet. Az új településeken iskolák, egészségügyi központok és kutak épültek, az egyházak és segélyszervezetek pedig élelmet, ruhát, orvosi ellátást, mezőgazdasági eszközöket és haszonállatokat biztosítottak.
Mindez persze nem pótolta az elveszített otthonokat, termőföldeket és állatállományt. A kijelölt területek sokszor túl kicsik és terméketlenek voltak, a pásztorkodó közösségek pedig alig jutottak legelőhöz.
A kameruni kormány többször ígért pénzbeli segítséget, átfogó kártérítési program azonban nem valósult meg. Egyes túlélők kisebb összegeket vagy tárgyi támogatást kaptak, mások hiába vártak a megígért pénzre.
Kutatások szabálytalan segélyelosztásról, teljesítetlen ígéretekről és a támogatások elsikkasztásával kapcsolatos vádakról is beszámoltak.
Az ideiglenesnek szánt táborokból idővel állandó települések lettek. Több helyen kevés volt az ivóvíz, leromlottak az épületek, és hiányoztak az alapvető szolgáltatások. Néhány család a tiltás ellenére visszatért a tó termékenyebb környékére.
A hatóságok 2026-os tájékoztatása szerint ma is nyújtanak időszakos támogatást, és több telepen már iskolák, egészségügyi központok és napelemes rendszerek működnek. A tó közvetlen közelébe továbbra sem engedélyezik a teljes visszatelepülést, de a környéken ismét folyik földművelés és állattartás.
A Nyos-tó tragédiája megváltoztatta a tudományt
Az 1986-os katasztrófa előtt a limnikus kitörés szinte ismeretlen fogalom volt. A Nyos-tó megmutatta, hogy egy látszólag nyugodt tó hatalmas mennyiségű gázt tárolhat, és bizonyos körülmények között percek alatt halálos veszélyforrássá válhat.
A kutatók azóta más gáztartalmú tavakat is szorosabban vizsgálnak. Közülük a legismertebb a Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság határán fekvő Kivu-tó, amely szén-dioxidot és metánt is tartalmaz, miközben partvidékén több millió ember él. A Nyosnál kidolgozott megfigyelési és gáztalanítási módszerek ezért jóval Kamerun határain túl is életeket menthetnek.
A Nyos-tó ma ismét békésnek látszik. A felszíne alatt azonban továbbra is működik az a földtani rendszer, amely 1986 augusztusában egyetlen éjszaka alatt néptelenített el több falut.
Kapcsolódó: Kánikulában is kialakulhat szén-dioxid mérgezés
Kiemelt kép: Eric BOUVET/Gamma-Rapho via Getty Images
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!