Lassan vége lesz a júliusnak is. Valaki egyfolytában beszél hozzád. Éhes, pedig most evett, vagy épp éhes, mert nem ette meg a reggelit, hiába könyörögtél. Valaki nem találja a papucsát, valaki sír, mert a testvére ránézett, és valakinek pont most kéne egy műanyagfigura, amit három hónappal ezelőtt titokban kidobtál.
Közben csörög a telefon, jön a darázs, ragad a naptej, sáros a törülköző, te pedig negyven perce nem tudsz befejezni egy mondatot, és tegnapelőtt le kellett volna adnod egy határidős munkát. És akkor újra felhangzik: Anya, nézd! Te persze nézed, de közben azon kapod magad, hogy arról ábrándozol, bárcsak kórházba kerülnél megfigyelésre néhány napra.
Vagy ha idáig nem is mész, arról biztosan fantáziálsz, hogy egyedül maradsz a lakásban öt percre.
És máris jön a következő gondolat: rossza anya vagy, képtelen vagy élvezni a gyerekeiddel töltött időt, házisárkány vagy, aki napközis tanár hangon dirigál az egész családnak. Ne ostorozd magad, amit érzel, teljesen jogos. Nemcsak a gyerekek idegrendszere tud telítődni, hanem a szülőké is.
A vakáció, amelyből csak a gyerekek mennek szabadságra
A nyári szünethez jól ismert kettősség társul. A gyerekek számára szabadságot jelent, a szülők számára viszont gyakran egy intenzívebb műszak kezdetét: hirtelen hosszú heteket kell újraszervezni, és a legalaposabb tervezést is bármikor keresztül húzhatja valami váratlan dolog, például egy betegség.
Kapcsolódó: Nem minden énidő, ami annak látszik: öngondoskodás okosan
A látható teendők mellett ott fut egy másik, kevésbé feltűnő műszak is: a család működésének folyamatos fejben tartása. A szakirodalom ezt kognitív vagy mentális háztartási munkának nevezi. Ide tartozik a szükségletek előrejelzése, a lehetőségek felkutatása, a döntések meghozatala, majd annak ellenőrzése, hogy végül minden valóban megtörtént-e.
Egy 2024-ben megjelent kutatás szerint ez a gondolkodási és szervezési teher a párok között még aránytalanabbul oszlik meg, mint maga a fizikai házimunka, és a nőknél több stresszel, rosszabb mentális közérzettel és nagyobb kiégésveszéllyel jár együtt.
Nyáron pedig nemcsak a feladatok szaporodnak meg, hanem eltűnnek azok a természetes szünetek is, amelyekben egy szülőnek legalább néhány órán át nem kell minden pillanatban készenlétben állnia.
Nem a hangos gyerek a baj, hanem hogy nincs csönd
A túlterheltséget hajlamosak vagyunk kizárólag fáradtságként értelmezni. Pedig előfordulhat, hogy az ember eleget aludt, mégis úgy érzi: már egy kanál csörrenése is sok.
Az úgynevezett szenzoros túlterhelés akkor jelentkezik,
amikor az idegrendszer több ingert kap, mint amennyit abban a pillanatban képes kényelmesen feldolgozni.
A zajok, az érintések, a hőség, a rendetlenség, az egymást követő kérdések és az állandó készenlét külön-külön talán elviselhetők. Együtt azonban olyanok lehetnek, mint amikor túl sok háztartási gép működik egyszerre: egy ideig rendben van, aztán hirtelen egy egyszerű vízforraló bekapcsolása is lecsapja az áramot.
Nem feltétlenül a gyerek hangja, érintése vagy századik kérdése a probléma. Hanem az, hogy nincs közöttük szünet.
Az „Anya, nézd!” paradoxona
Egy gyerek számára az „Anya, nézd!” legtöbbször kapcsolódási kísérlet. Azt jelenti: osztozz velem ebben a pillanatban, erősíts meg abban, hogy amit csinálok, érdekes, és hogy én magam fontos vagyok neked. Ezt valószínűleg mind tudjuk… kérdés, hogy mennyire segít ez a tudás, amikor aznap már százötvenedszerre halljuk.
Minden megszakítás után újra fel kell venni a gondolat fonalát. Ha pedig a nap folyamán semmit sem sikerül elejétől a végéig elvégezni, estére nemcsak fáradtak, hanem teljesen szétesettek is lehetünk. Egész nap meg sem álltunk, de azt nem tudnánk megmondani, mit csináltunk pontosan.
Amikor már az ölelés is sok
Sok anya ismeri azt az érzést is, amikor egész nap gyerekek másztak rá, fogták a kezét, húzták a ruháját, ültek az ölében, bújtak hozzá, majd amikor a párja megölelné, önkéntelenül hátrébb lép.
Kapcsolódó: Szeretek, tehát kimerülök? – A szülői kiégés 7 jellegzetes tünete
Természetesen az angol nyelvben – mint mindennek – ennek is van neve: touched out. Magyarul talán érintéstelítődésnek nevezhetnénk. Nem a szeretet hiányáról van szó, és nem is arról, hogy az anya elutasítaná a gyerekét vagy a társát. Egyszerűen annyi testi kontaktus érte egész nap, hogy az idegrendszere már egy újabb kellemes érintést is ingernek érzékel.
Ilyenkor az ember nem feltétlenül közelségre vágyik, hanem arra, hogy egy kis időre visszakapja a saját teste határait.
Ez különösen nehéz lehet, mert a gyerekek érintésigénye természetes, ahogy a pár közeledése is az. Az anya pedig könnyen érzi úgy, hogy bármit tesz, valakit elutasít. Pedig lehet, hogy csak tíz perc testi magányra volna szüksége ahhoz, hogy később ismét jóleső legyen a közelség.
Nem a szeretet hiányáról van szó, és nem is arról, hogy az anya elutasítaná a gyerekét (Forrás: Canva)
Nem minden túlterhelés kiégés
Az elmúlt években szinte minden hosszan tartó fáradtságra és elégedetlenségre azt mondjuk: kiégés. A szülői kiégés azonban ennél összetettebb állapot. Tartós érzelmi kimerültséggel, a korábbi önmagunktól való eltávolodás érzésével, valamint azzal járhat, hogy valaki egyre kevésbé tud kapcsolódni a szülői szerepéhez. Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint elsősorban akkor alakulhat ki, amikor a szülőségből eredő tartós terhek meghaladják a rendelkezésünkre álló erőforrásokat és védőfaktorokat.
Egy-egy nyári kiborulás még nem feltétlenül jelent kiégést. Sokszor valóban csak túl sok volt a zaj, a hőség, az érintés, a döntés és az alkalmazkodás – miközben túl kevés volt a csönd, az egyedüllét és a kiszámíthatóság.
Már annak felismerése is segíthet, hogy nem feltétlenül a családunkból van elegünk. Lehet, hogy az ingerekből van elegünk.
Nem újabb feladatokra van szükségünk
Amikor az anyák túlterheltségéről beszélünk, gyorsan előkerül az öngondoskodás fogalma. Vegyél egy illatos fürdőt, meditálj, mozogj, kelj fel korábban, írj hálanaplót. Önmagában ez a felsorolás is irritáló lehet.
Hiszen az öngondoskodás is könnyen újabb teljesítendő feladattá válik. Egy újabb dologgá, amelyet az anya majd jól megszervez magának, miután mindenki más szükségletét megszervezte. Talán ezért sem kell újabb feladatokat kitűznünk magunk elé. Nem kell tökéletes nyarat csinálnunk a gyerekeinknek, ahogy tökéletes anyává sem kell válnunk tíz-tizenegy hét alatt.
A nyár nem attól lesz emlékezetes a gyerekeinknek, hogy egyszer sem sóhajtottunk fel, egyszer sem emeltük fel a hangunkat, vagy minden homokvárat lelkesen végignéztünk. Hanem attól, hogy velük voltunk. Néha türelmesen, néha fáradtan, néha nevetve, néha kimerülten. A gyerekeinknek ugyanis nincs szükségük tökéletes anyára. Csak egy olyanra, aki estére ugyan elfárad, de másnap reggel újra felkeni a naptejet, megkeresi a papucsot, és százegyedszerre is odafordul, amikor meghallja:
– Anya, nézd!
Ez is érdekelhet: Kvíz: Ezek a nyári retró slágerek az agyunkba égtek – Mennyire emlékszel közülük?
Kiemelt kép: Canva
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!