Pár napja láttam Nemes Jeles László új filmjét, az Árvát, amiben a főszereplő anyukát, Klárát alakítod, még most is a dráma hatása alatt vagyok. Te mikor láttad először a kész filmet? Milyen élmény volt?
A Velencei Filmfesztiválon láttam először a kész alkotást, megérintett a film. Életemben először fordult elő, hogy úgy néztem a saját filmemet, hogy elfelejtettem magamat vizslatni, elemezni benne. Olyan erős hatással volt rám, hogy kívülállóként tudtam nézni és befogadni a történetet.

Akkor csak a visszajelzésekből szűröd le, hogy milyen voltál benne? Biztosan éreztél elégedettséget a premier után.
Tudom, furcsán hangzik, de tényleg nem így néztem, hogy na most elégedett vagyok-e a játékommal. Magamban inkább azt fogalmaztam meg, hogy óriási örömmel, büszkeséggel tölt el, hogy ennek a produkciónak a részese lehetek.

Nemrég azt nyilatkoztad, hogy az Árva rendezője, Nemes László nagyon megdolgoztatott. Ez miben merült ki?
Pontos instrukciókat adott. Azt éreztem, hogy rendkívül érzékenyen figyel rám. Minden kis mozzanatomra reagált, vagy reflektált, hogy ez most mehet-e vagy sem, vezetett engem. A forgatás előtt egyhetes próbánk volt, ott már gyakoroltuk a különböző jeleneteket, rengeteget beszélgettünk erről a furcsa, ambivalens anya-fia kapcsolatról, hogy pontosan ábrázolni tudjuk.

Kaptam erről szóló könyveket, naplórészleteket, fényképeket, amiből tudtam készülni. Ezek mind segítették a felkészülésemet, majd ezek után összeültünk Barabás Bojtorjánnal, a színésztársammal, aki Andort játssza, elkezdtünk együtt dolgozni a megjelenített szülő-gyerek viszonyon.

Hamar megvolt köztetek Bojtorjánnal az összhang?
Igen, olyannyira, hogy belőlem ösztönösen jött, hogy hozzáérjek, megöleljem, és itt meg pont ezt a késztetést kellett teljes mértékben elfojtanom, hiszen Klára, az árva fiú anyukája az érzéseit semennyire nem mutatja ki.

Filmjelenet az Árvából: Klára, fiával, Andorral szórakozni megy, de a reményteli momentum hamar szertefoszlik 

Az volt az érzésem Klárával kapcsolatban, hogy erős nő, aki szereti a gyerekét, de annyi traumája van, hogy gyakorlatilag nem él, nem érez. A gyász, a világháború kegyetlensége, majd az 56 utáni időszak szörnyűségei miatt kihunyt benne valami, amit a gyereke sem tudott elfeledtetni vele, sőt!
Nagyon összetett érzelmekkel küzd Klára. Andor jelenléte minden nap emlékezteti arra, ami történt vele, és amit szeretne elfelejteni, de a fia minden nap vele van, és így egyszerűen nem tud szabadulni a múlttól. Kitalál egy fiktív múltat, és a fiával ezáltal egy nem létező jelenben élnek. Egyféleképpen tud kapcsolódni a gyerekéhez: a közös fantázia révén, ami törékeny, egy vékony üvegszál köztük.

Ami össze is törik a film egy pontján, a fájdalmas valóság pillanatok alatt utoléri őket. Erről rögtön az jutott eszembe, milyen nehéz lehetett ezeket a finom, érzelmi árnyalatokat, belevinni a szerepekbe úgy, hogy ez egy nemzetközi koprodukció. Andor apját egy francia színész, Grégory Gadebois játssza. Okozott ez bármiféle nehézséget?

Ez egy nagyon érdekes tapasztalás volt: Grégory francia anyanyelvű színész, de a nyelv nem volt akadály, mert a színészi eszközeivel ugyanúgy közvetítette az érzéseket. Kiolvasod a másik szeméből, hogy mit akar, mit érez. És ott volt velünk végig Moharos Éva, Mohi, aki angol és francia nyelven tolmácsolt nekünk egész forgatás alatt, a szünetekeben persze angolul kommunikáltunk egymással. Mohi ezeket az árnyalatokat jól ki tudta fejezni, átadni.

Az pedig egészen hihetetlen, hogy Grégory az összes szövegét megtanulta magyarul.

A velencei filmfesztiválon: Nemes Jeles László rendező, Waskovics Andrea, Barabás Bojtorján és Grégory Gadebois

Mit éreztél leginkább kihívásnak a forgatás alatt?
Az összes jelenet kihívást jelentett, mindegyikben volt nehézség, ezt utólag úgy fogalmaztam meg magamnak – amit az interjú elején is mondtam –, hogy megdolgoztat, de hát ezért választottam ezt szakmát, mert ilyen alkotások része szerettem volna lenni.

Erdély Mátyás, az Árva operatőre rengeteget tanított a szakmáról.

A filmszínészetben nagyon kell kifelé is figyelni, például arra, hogy a kamerák hogyan mozognak és merre vannak. Ha például nagyon közel van hozzád a kamera, akkor nem csinálhatsz hirtelen mozdulatokat, együtt kell mozogni vele, de közben a partneredre is figyelni kell, a díszletben kihelyezett jelzéseket is látnod kell a szemed sarkából, és ezt az egészet összehangolni.

Ez egy kész koreográfia. A díszletben mennyi idő után mozogtál ismerősen?
A külső helyszíneket a Kodály köröndnél forgattuk, a bolt pedig egy valós, de használaton kívüli üzlethelyiség a nyolcadik kerületben. A lakás a fóti filmstúdióban felépített díszlet volt, ami teljesen lenyűgözött, amikor először megláttam, meglepett, hogy ez tényleg egy kész lakás. Többször végigjártam az egészet, mert át akartam érezni, hogy ez az otthonom, és szerettem volna tudni, mi merre van, milyen tárgyakkal van berendezve. Szerintem ezek a részletek fontosak, sokat adnak hozzá a munkámhoz.

Ha belesűríthetnéd egy gondolatba, hogy miért fontos film az Árva, akkor mi lenne a fő mondanivalója?
Engem az anya-fia közötti kapcsolat fogott meg nagyon, talán a legnehezebb dolog éppen ez volt, ezt megmutatni. Klára hihetetlen erős, szikár nő, aki a traumáktól megkeményedett, ahogy ő, sajnos mi is borzasztó keveset beszélünk arról, ki mennyi traumát hordoz, vagy arról, hogy ezeket mind generációról generációra továbbörökítjük. Ennek a következményeit tökéletesen megmutatja a film.

Ezzel szemben a LL3t4rgIA (Letargia) – az új színdarabod a Vígszínházban–, éppen arról szól, hogy a fiatalság, a Z generáció próbál elszökni a felnőtté válás felelőssége elől, ez elég nagy kontraszt a holokauszttúlélő, egyedülálló anyához viszonyítva.
Ez a darab – ami Büchner Leonce és Lénájából készült – a Z generációról szól, és valójában hozzájuk szól. Ők azok, akik gyerekkoruk óta hozzáférnek az internethez, igazából ezzel nőnek fel, és nehezebb is megszólítani ezt a generációt egy színházi előadással, de éppen ez a célunk.

Te milyen voltál 18 évesen? Könnyen be tudtad hívni magadról az emlékeket, amikor próbáltátok a LL3t4rgIA-t?
Nem volt nehéz, nem éreztem messzinek, viszont nekem viszonylag későn lett mobiltelefonom és laptopom is csak egyetemistaként. Ilyen szempontból más kamaszkorom volt, ami nem baj, de emiatt kimaradtam kicsit ebből. Érzem is magamon, hogy a folyamatos görgetés mennyire nem tesz jót, beszippantja az embert, függőséget okoz, észre sem vesszük, ha eltelik egy óra telefonnyomkodással. Ezt például tudatosan le akarom építeni, de közben az interneten is zajlik egy világ, amiből nem lehet kimaradni.

Letöltöttem a TikTokot, amikor készültünk a darabra, de hamar rájöttem, hogy nem nekem való.

Őszintén, egyszerűen nem értettem, nagyon villódzik, fájt a szemem, nem tudtam kapcsolódni hozzá. De nincs bennem ellenszenv, elfogadom, hogy a fiataloknak ez tetszik, csak én nem tudom megszokni.

Nem mindenki ilyen elfogadó, mint te. A generációk közötti megértés sokszor nagyon nehézkes, szerinted mi lehet ennek az oka?
A próbaidőszak alatt eljött egy generációkutató hozzánk előadást tartani, olyan okosakat mondott ezekre a kérdésekre, de sajnos nem tudom ilyen jól összefoglalni az elméleti részét. El kell jönni megnézni az előadást, ami talán felvet kérdéseket és ad válaszokat is ezekre a kérdésekre. Ha pedig kérdéseket felvet egy nézőben, az talán el tud vezetni a megoldáshoz is.

Kapcsolódó: Interjú az Árva rendezőjével, Nemes Jeles Lászlóval

Kiemelt kép: Werkfotó az Árva c. filmből Waskovics Andreáról/ Szilágyi Lenke