Orson Welles Aranypolgár

Ez a világ legjobb filmje, pedig ma már kevesen ismerik – miért olyan jó az Aranypolgár?

A kor legnagyobb médiamágnása gyűlölte és ellehetetlenítette, így a film megbukott a pénztáraknál. A kritikusok azonban rajongtak Orson Welles Aranypolgáráért, amely korszakalkotónak bizonyult. De mitől ennyire különleges ez az 1941-es film? Welles halálának 40. évfordulója alkalmából ennek jártunk utána.

Már amikor 1941-ben bemutatták, a kritikusok egy emberként kiáltották ki korszakalkotónak. A New York Times szerint „alig készült valaha ilyen szenzációs film Hollywoodban”. A The Observer filmkritikusa, C. A. Lejeune 1941-ben így lelkendezett róla kritikájában: „valószínűleg a legizgalmasabb film, amely az elmúlt huszonöt évben Hollywoodból került ki. Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy nem ez a legizgalmasabb film, amely valaha bárhol készült. (…) Úgy használja a kamerát és a mikrofont, mintha azok funkcióját most fedezték volna fel…” 

A következő évtizedekben minden nagy filmes toplistán az első helyen szerepelt: a Brit Filmintézet havilapja, a Sight & Sound magazin 40 éven át konkrétan a „világ legjobb filmjeként” tartotta számon, de végül 2012-ben Hitchcock Szédülése (Vertigo) letaszította a trónról. Ma a legjobb filmes listákon leginkább A remény rabjait vagy A Birodalom visszavágot hozzák első helyen, ez az alkotás pedig egyre inkább csak a filmszakkörökön és a bölcsészkaron kerül elő.

Illetve szakmai körökben, ahol a valaha készült legbefolyásosabb filmek listáján továbbra is előkelő helyen szerepel. De mitől ennyire fontos Orson Welles Aranypolgár (angolul: Citizen Kane) című filmje? 

A csodagyerek, aki szabad kezet kapott Hollywoodban

Orson Welles 1915. május 6-án született George Orson Welles néven. Apja feltaláló, anyja tehetséges zongoraművész volt. A szülei hamar elváltak, és a kis Orsonnak nehéz gyerekkor jutott: édesanyját kilencéves korában elveszítette, apja pedig alkoholizmusa miatt fokozatosan lecsúszott. Az apa és fia éveken át utaztak — Jamaicától a Távol-Keletig —, majd visszatérésük után egy szállodában laktak, amely később leégett.

Egy állami iskola után 11 évesen a Todd Seminary for Boys magániskolába került, ahol tanára, Roger Hill nagy hatással volt rá. A férfi felismerte tehetségét, ő buzdította például rendezésre is. Apja halála után, 16 évesen otthagyta az iskolát, majd 1931-ben Európába utazott. Szamárháton bejárta Írországot, színészkedett, 1934-ben pedig már saját fesztivált szervezett – ezzel elindítva művészi karrierjét.

1937-ben megalapította a Mercury Theatre-t New Yorkban, majd egy évvel később társulatával rádióműsort kapott a CBS-en Mercury Theatre On The Air címmel. A klasszikus regények rádiós feldolgozásait bemutató sorozat (1939-ben Molnár Ferenc Liliomját is előadták) 1938-ban vált híressé, amikor H. G. Wells Világok harca adaptációja a rádiózás történetének legismertebb botrányává vált.

Egyes hallgatókat annyira megtévesztett ugyanis, hogy valós űrinváziónak hitték.

Orson Welles

Orson Welles a Világok harca rádióműsort magyarázza az újságíróknak, miután az széles körű pánikot okozott (Fotó: Bettmann/Getty Images)

A regény arról szól, hogy a marslakók megszállják a Földet, Welles azonban csavart egyet a történeten. Rádiójátéka egy olyan rádiójátékról szólt, amely Wells regényét dolgozta fel. Welles rádiójátékában volt időjárásjelentés, közlekedési hírek is, ezért aztán a hallgatók azt hitték, hogy valóságos rádióműsort hallanak.

Amerikában kitört a pánik. A műsor hatalmas hírnevet hozott az akkor 23 éves Orson Wellesnek. A Világok harca után rákerült a színházi- és rádiós csodagyerek címke, Hollywood pedig gyakorlatilag szabad kezet adott neki.

A pénztáraknál megbukott, a kritikusok imádták 

25 évesen Herman J. Mankiewicz forgatókönyvíró közreműködésével (róla és a forgatókönyv kidolgozásáról szól a Mank című film) elkészítette az Aranypolgárt. Welles rendezte és ő volt a főszereplője is. A történet szerint a szegénysorból induló fiúból előbb forradalmi szellemű médiamogul lesz, majd politikai karrierje összeomlik, végül magányos, megkeseredett milliárdosként zárja életét.

Charles Foster Kane mindent elér, csak a szeretetet nem.

Sokan úgy vélték, hogy William Randolph Hearst médiamágnásról mintázták a karaktert, aki ezen annyira megsértődött, hogy nem engedte, hogy a lapjaiban hirdessék a filmet. A mozik többsége sem vetítette, tartva Hearst haragjától. A baloldali, kísérletező művészt célkeresztbe vette a Hearst-birodalom sajtókampánya, de nem csak ők voltak vele ellenségesek. A Világok harca, a Voodoo Macbeth című színdarab (ebben minden szereplő afroamerikai volt) és az antifasiszta Julius Caesar alapjáraton is sokakat megbotránkoztatott.

Kapcsolódó: Abortusz, kényszerházasság, szerhasználat – szörnyű titkokat őrzött a régi hollywoodi stúdiórendszer

A film megbukott a pénztáraknál, a kritikusok viszont rajongtak érte (számos jelölés közül pedig a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscar-díj lett az övék). Viszont nem kapott újrabemutatásokat, mint más korabeli klasszikusok (például a Casablanca vagy az Elfújta a szél), és az RKO stúdió még Hearst 1951-es halála után sem merte újra forgalmazni.

Európa azonban felfedezte magának.

A háború után sorra mutatták be: 1946-ban Franciaországban, 1948-ban Olaszországban, 1949-ben Ausztriában, és igazi kultfilm lett a francia fiatal filmrajongók körében. François Truffaut „beavatási szertartásként” írta le az élményt.

Orson Welles Aranypolgár

Az Aranypolgár plakátja (Silver Screen Collection/Getty Images) és jelenet a filmből (Keystone/Hulton Archive/Getty Images)

Az Aranypolgár aztán az 1950-es évek közepén új életre kelt, amikor 1956-ban újra bemutatták az amerikai mozikban, majd vetíteni kezdték a televízióban is. Ez a tévés sugárzás tette igazán ismertté a filmet, és ekkor fedezte fel magának a modern amerikai filmrendezők új generációja is — köztük a fiatal Martin Scorsese.

Miért korszakalkotó az Aranypolgár?

A sztori ma már nem tűnik különlegesnek. Ami azzá tette, az az, ahogyan Welles elmeséli. Nem volt filmes tapasztalata, ezért egy asszisztense készített neki „gyorstalpaló kézikönyvet” a különböző kamerabeállításokról. Fölöslegesen, hiszen Welles szinte minden szabályt áthágott.

Mi lett az eredmény? Egy olyan film, ami technikailag, dramaturgiailag és hangzásban is évekkel megelőzte korát.

Kiterjesztette a mélységélességet úgy, hogy a háttér és előtér egyszerre éles, így a színészeket valódi térben látjuk mozogni. Új szintre emelte a hangdizájnt, a rádiós tapasztalata miatt merész módon keverte a dialógusokat és a zörejeket. Különleges kameraállásokat használt: a hatalom érzékeltetésére sokszor a padlószint alól filmezett. A narratívát darabokra szedte: a történet mozaikszerű, több nézőpontból bontakozik ki. Egyszerre volt thriller, életrajzi dráma, politikai szatíra és detektívtörténet.

A történet, amit mindenki másképp értelmez

A film fő karaktere nem hős, hanem tükör: mindannyiunk hatalomvágyát és magányát mutatja. Az Aranypolgárban a vizuális nyelv önállóvá vált. Welles olyan merészen nyúlt a filmkészítés addigi eszközeihez, ahogyan előtte kevesen. Szokatlan kameraállásokat használt, játszott a fényekkel, a hangokkal és az időrenddel, és megmutatta, mennyi mindent el lehet mesélni pusztán a képekkel. A későbbi rendezőgenerációkra óriási hatással volt, sokak számára az Aranypolgár bizonyította be, hogy a film jóval több lehet egyszerű történetmesélésnél.

Ezért szokás azt mondani, hogy felszabadította a filmművészetet. Vagyis a konszenzus szerint az Aranypolgárral a mozi felnőtt, egy kifinomultabb és „felnőttebb” filmkészítési korszak indult el. És éppe ezért tekintjük a filmtörténet egyik legfontosabb alkotásának.

Orson Welles Aranypolgár

Orson Welles mint Charles Foster Kane az Aranypolgárban (Fotó: Bettmann/Getty Images)

Ez a nagyon amerikai történet, a hatalom, a siker és a korrupció története – amely közben a lelki romlás folyamatát is bemutatja – nagy hatással volt Francis Ford Coppolára és Stanley Kubrickra is – utóbbival a tisztelet kölcsönös volt. (Orson Welles azt mondta, hogy „Azok közül, akiket én fiatalabb generációnak neveznék, Kubrick számomra óriásnak tűnik.”)  

Kapcsolódó: Hattie McDaniel – a nő, akit ünnepelt, közben mégis kitaszított Hollywood

Ma, amikor mindenki sorozatokban gondolkodik, nehéz elhinni, hogy egy fekete-fehér, 1941-es film is lehet izgalmas. De ha valaki leül elé, kikapcsolja a telefont, és hagyja, hogy magával ragadja, rájön, hogy a film mai szemmel is döbbenetesen modern. A fény-árnyék kontrasztok, a vizuális trükkök, a pszichológiai mélység mind ott van a ma nézett filmekben és sorozatokban is, így nem lesz hiányérzetünk. Inkább izgalmas lesz konstatálni, hogy innen ered mindez.

És hogy miért érdemes újranézni? Mert az Aranypolgár tényleg nem arról szól, milyen volt 1941-ben Hollywood, hanem arról, milyen az ember. Elvégre a siker, az elmagányosodás és az idő múlása – ez minden korban ugyanaz.

Welles karrierje egyébként a mítosszal ellentétben nem bukott meg: az utána következő filmjei (például Az Ambersonok ragyogása, az Othello, a velencei mór tragédiája, A gonosz érintése, A per vagy a H mint hamisítás) a kritikusok szerint ugyan egyenetlenek voltak, de sokak mesterműveknek tartják őket. Mégis, minden új Welles-film csak erősítette az Aranypolgár legendáját. Orson Welles háromszor nősült (második felesége a tragikus sorsú Rita Hayworth volt), három lánya született.

1985. október 9-én este, egy nappal a halála előtt már rosszul érezte magát egy interjú közben. Szívpanaszokkal és súlyos cukorbajjal is küzdött, végül október 10-én szívroham végzett vele. 

Kapcsolódó: Kvíz: Tudod, hogy kik voltak a régi magyar filmek főszereplői?

Kiemelt kép: Orson Welles az Aranypolgár egyik jelenetében (Fotó: RKO Radio Pictures/Getty Images)

Ajánlott videó