Peter Falk

Üvegszem, szivar, ballonkabát – 9 érdekesség Peter Falk életéről és pályafutásáról

Ma lenne 98 éves Peter Michael Falk, többszörös Oscar-jelölt, Emmy- és Golden Globe-díjas színész, kinek neve örökre egybeforrt minden idők egyik legikonikusabb nyomozójával, Columbo hadnaggyal.

A legendás amerikai sorozat a magyar nézők körében is kultikus státuszba emelkedett, nem kis részben Peter Falk utánozhatatlan játékának köszönhetően. A különc nyomozó karaktere első pillantásra kissé ügyetlennek és szórakozottnak tűnik, ráadásul megjelenésére sem fordít különösebb figyelmet: viseltes ballonkabátját még felesége – akit a nézők sosem láthatnak – unszolására sem hajlandó lecserélni.

A látszat mögött azonban briliáns logika, rendíthetetlen kitartás és páratlan nyomozói éleslátás rejlik, ami végül a tettes leleplezéséhez vezet. Nem túlzás, Peter Falk nélkül a sorozat – amit 50 évvel később is élvezetes visszanézni – aligha vált volna a tévénézők kedvencévé.

A színészt azonban nemcsak Columbo hadnagy miatt szerette a közönség. Bár hírnevét a krimisorozat hozta meg számára a ’70-es években, tehetségét többek között olyan emlékezetes filmekben is sikerült bizonyítania, mint a Berlin felett az ég, a Meghívás egy gyilkos vacsorára, a Gyilkosság Rt. és az Egy maroknyi csoda.  

Csak még egy dolog!

A részben magyar gyökerekkel is rendelkező Peter Falk életútja tele volt kihívásokkal. Gyermekkorában egy ritka típusú, rosszindulatú rákkal, retinoblastómával diagnosztizálták, ami különösen gyorsan fejlődik, ezért a diagnózis felállítása után két nappal a daganatot a jobb szemével együtt eltávolították. Ám a színészt ez sem akadályozta meg abban, hogy sportoljon és színészi pályára lépjen. Sőt, üvegszemét kamaszként tudatosan használta arra, hogy megnevettesse a diáktársait. 

Columbo-kvíz: Mennyit tudsz a zseniális nyomozóról?

Bár a második világháború idején szívesen csatlakozott volna a hadsereghez, hiányzó szeme miatt visszautasították. Mindez azonban csak még elszántabbá tette, és Falk bebizonyította, hogy a tehetség, a humor és a kitartás a fizikai korlátokon is átívelhet.

A 2011. június 23-án elhunyt színész öröksége ma is élő része a popkultúrának. Munkássága évtizedekkel később is frissnek, időtállónak hat, méltó helyet foglalva el a televíziózás aranykorának legemlékezetesebb pillanatai között. Egy szó, mint száz: Peter Falk  – aki ma lenne 98 éves – Columbo hadnagyként bebizonyította, hogy a maga esendőségével még egy hétköznapi(nak tűnő) hős is helytállhat a tévéképernyőn. 

Születésnapja apropóján összegyűjtöttünk néhány érdekességet a legendás színész életéről és pályafutásáról – lapozd fel értük a galériát!

Peter Falk
Shera Danese és Peter Falk
Peter Falk
Bing Crosby
10 fotó

Ez is érdekelhet: Mennyire ismered minden idők legjobb nyomozós sorozatait? Töltsd ki kvízünket! 

Kiemelt kép: Peter Falk 1996. február 29-én, Párizsban (Stephane Cardinale/Sygma via Getty Images)

Ajánlott videó