Los Angelesben, Studio City környékén fotózták le az egykori akciósztárt egy fekete terepjáró anyósülésén. Az autót testőre vezette.
A róla készült friss képeken Willis arcán a fáradtság és a betegség jelei mutatkoznak és valószínűsíthető, hogy egészségi állapota súlyosbodott.
A legfrissebb értesülések szerint a színész már nem tud beszélni, olvasni, sőt, önállóan járni sem. Az egykori akciósztár évek óta egy olyan betegség árnyékában él, amely lassan mindent elvesz tőle.
Egy súlyos betegség árnyékában
Willis családja először 2022 tavaszán közölte, hogy afáziát diagnosztizáltak nála – ez egy olyan nyelvi zavar, amely a beszéd és a beszédmegértés képességét roncsolja. A hír sokkolta a rajongókat, a színész pedig ezzel egy időben vissza is vonult a filmezéstől.
Nem sokkal később, 2023 elején a család újabb közleményben tudatta, hogy az állapotromlás háttérben valójában egy ritkább, súlyosabb idegrendszeri betegség, frontotemporális demencia áll. Ez a kór elsősorban az agy homlok- és halántéklebenyeit érinti, és fokozatosan rombolja a személyiséget, a kommunikációs készséget, valamint a mozgáskoordinációt.
A betegség nemcsak fizikailag, de mentálisan is megváltoztatja az embert:
egykor karizmatikus, energikus egyének válnak zárkózottá, csendessé, gyakran felismerhetetlenné.
A család szerint Willis állapota bár stabilnak mondható, folyamatosan romlik. A mindennapi életben segítségre szorul, kommunikálni csak mimikával vagy érintéssel tud, és mozgásában is jelentős támogatásra van szüksége.

Bruce Willis és felesége 2019-ben (Fotó: VCG/VCG via Getty Images)
Családi összefogás
Felesége, Emma Heming Willis nyíltan beszélt arról, mennyire nehéz feldolgoznia a diagnózist, és hogy mennyit jelentett számukra, amikor végre nevet adtak a bajnak, hiszen innentől kezdve célzott támogatást tudtak keresni és kapni.
Bruce Willis korábbi felesége, Demi Moore és közös lányaik – Rumer, Scout és Tallulah – szintén aktívan részt vesznek az ápolásban és a betegséggel kapcsolatos figyelemfelkeltő kampányban. A család szeretettel és nyitottsággal viseli a megpróbáltatásokat, miközben időről időre megosztanak személyes pillanatokat a közösségi médiában.
Egy igazi akcióhős
Willis neve összeforrt az akciófilmek aranykorával. A világhírt a nyolcvanas évek végén a Die Hard, azaz a Drágán add az életed című film hozta meg számára, amelyben John McClane szerepét játszotta. Karrierje során számos emlékezetes filmben láthattuk, többek közt a Ponyvaregényben, a Hatodik érzékben, a 12 majomban vagy épp az Armageddonban.
Több díjat is elnyert pályafutása alatt, Golden Globe-ot, Emmy-díjat, és saját csillagot is kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán. Az utóbbi években inkább kisebb költségvetésű filmekben tűnt fel, egészen visszavonulásáig.
Kapcsolódó: Ezt kell tudni az afáziáról
Kiemelt kép: Bruce Willis 2019-ben, Theo Wargo/Getty Images