Bruce Willis állapota Demi Moore

Demi Moore nyilatkozott Bruce Willis egészségi állapotát illetően

Demi Moore és Bruce Willis 1987 és 2000 között voltak házasok, de a válást követően is jó barátságban maradtak.
  • 2022 márciusában vonult vissza Bruce Willis a színészkedéstől.
  • Majdnem egy évvel később derült csak ki, hogy a művész demenciával küzd.
  • Azóta egyre kevesebbet látni őt, családja viszont folyamatosan vele van.

Lassan három éve, hogy kiderült: Bruce Willis komoly betegség miatt nem tudja folytatni a színészkedést. Idővel aztán egyre több információ látott napvilágot az állapotával kapcsolatban. Előbb megtudtuk, hogy afáziás tünetei vannak, aztán kiderült, hogy a helyzet ennél sokkal bonyolultabb. Tavaly a család közölte a nyilvánossággal, hogy a színész frontotemporális demenciával küzd, ami egy igen ritka és nagyon agresszív kór.

Hiába azonban a riasztó diagnózis és a rettenetes tünetek, Bruce Willis családjának esze ágában sincs lemondani a sztárról. Szinte folyamatosan vele vannak, és néha egy-egy szívszorító pillanatot is megosztanak életükből a közösségi médiában. 2024 elején például volt felesége, Demi Moore posztolt egy megható szülinapi köszöntést, de nyáron apák napja alkalmából is köszöntötte korábbi férjét. Az egykori házaspár annak idején mindössze négy hónap randizás után állt oltár elé, majd három gyereket neveltek fel együtt.

Ilyen most Bruce Willis egészségi állapota

Most ismét Demi Moore volt az, aki néhány információmorzsát szórt el Bruce Willis állapotát illetően. Nemrég Drew Barrymore beszélgetős műsorában emlegették sokunk kedvencét, és felelevenítették közös élményeiket is, például azt, amikor annak idején mindhárman részt vettek a Charlie angyalai forgatásán. De még érdekesebb volt, hogy mindketten emlékeztek Bruce Willisre azokból az időkből, amikor még nem világhírű szupersztár, hanem New York egyik legjobb csaposa volt.

Ezután kérdezett rá Barrymore, hogy hogyan szolgál a színészlegenda egészsége. „Azt hiszem, jól van. A helyzethez képest elég stabil – fogalmazott Demi Moore. – A gyerekeimnek is csak annyit mondok mindig, hogy annak kell örülnünk, ami éppen van. Ne ahhoz ragaszkodjanak, hogy ki volt (az apjuk) korábban, vagy hogy milyennek szeretnék, hogy legyen. Azt nézzék, hogy kicsoda ő most, ebben a pillanatban. Amikor ez sikerül, abból rengeteg szépség, öröm, szeretet és kedvesség fakad.

Mikor Los Angelesben vagyok, minden héten átmegyek (a volt férjemhez). Igazán nagyra értékelem azt az időt, amit együtt tölthetünk.”

Bruce Willis jelenlegi felesége Emma Heming, akivel két lányt nevelnek. Példás, hogy a két nő, Demi és Emma, illetve mozaikcsaládjuk tagjai milyen szoros és szeretetteli kapcsolatot ápolnak egymással.

bruce-willis-allapota-demi-moore

Rumer Willis, Bruce Willis, Demi Moore és Tallulah Belle Willis 2018-ban (Fotó: Phil Faraone/VMN18/Getty Images For Comedy Central)

Emma Heming szintén gyakran oszt meg a férjéről fotókat, videókat és korábbi emlékeket közösségimédia-felületein. Bár nem titkolja, hogy gyakran vannak nehéz napjaik, ő is hasonlókat mond, mint Demi Moore. Például, hogy Bruce Willist most is rengeteg szeretet veszi körül, és hogy igyekeznek széppé tenni és megbecsülni minden közös pillanatot. Bruce Willis 2025 márciusában lesz 70 éves, és reményeik szerint ezt a kerek évfordulót is az előző szülinapjaihoz hasonlóan meghitten ünnepli majd a család.

Tudtad? Bruce Willis és Demi Moore tavaly lettek nagyszülők!

Kiemelt kép: Bruce Willis és Demi Moore 2018-ban – Fotó: Phil Faraone/VMN18/Getty Images For Comedy Central