- Rosalind Fox Solomon a rituálék, az emberi sebezhetőség és a belső tájak felfedezője volt.
- Képei nem csupán pillanatfelvételek: történetek részei, amelyekben a szemlélő is szereplővé válik.
- Saját öregedését is bátran, részletesen végigfotózta és kiadta.
Az 1930-as születésű Rosalind Fox Solomon a Highland Parkból induló, késői indulású fotóművész, a 20. századi dokumentarista fotográfia egyik legkülönlegesebb alakja volt. Harmincas éveiben kezdett fotózni, első képeit Japánban készítette saját Instamatic gépével, majd 1969-ben már Tennessee-i otthonában építette fel saját laborját.
Rosalinf Fox Solomon fotós a lányával 2019-ben (Fotó: Bryan Bedder/Getty Images for International Center of Photography)
Rosalind Fox Solomon elképesztő portrékat készített
Solomont Lisette Modell mentorálta és terelte a fekete‑fehér, mély drámaiságú portrék felé. Solomon képeiben nem a harsány dokumentarista stílusjegyeket látjuk, inkább a pszichológiai réteget: arcok, rituálék és tér, amelyek között a néző maga is a miértek közé kerül. Több híres képe Ancashban, Peruban készült, ahol a hetvenes évek földrengéseit követően fotózott.
Solomon gépével a sírásók és a gyászolók közé állt, a fotók a túlélés, a közösség és az ember–állat kapcsolatok mutatják be az andoki környezetben.
Emellett fotózta a sámánokat, temetőket, temetéseket és a túlélés különböző formáit a katolikus, evangélikus és őslakos rituálékban.
Hasonlóan merész ötlet volt AIDS‑portrékat készíteni New Yorkban. Az 1987–88‑ban készült Portraits in the Time of AIDS sorozata nemcsak dokumentáció, hanem a sebezhetőség bemutatása, a New York Times szerint „személyes és társadalmi valóságok összefonódása”.
Solomon ezek után Dél‑Afrikában, Lengyelországban, Észak‑Írországban kutatta a konfliktusok pszichológiáját, és messze nem csak a tényeket fotózta. Az 1990‑es években Jugoszlávia kórházaiban, kambodzsai aknarobbanás áldozatokat rehabilitáló központokban dolgozott és a vietnámi háború áldozatait örökítette meg Hanoi környékén.
Saját testének öregedése lett a fotótémája
Az AIDS‑projekt izgalmas, de lelkileg fárasztó időszaka után Solomon úgy érezte, ideje önmaga és a saját sebezhetősége felé fordulnia. A Woman I Once Knew című kötetének megalkotása több évtizeden át tartott, ráadásul a könyv nem pusztán egy fotóalbum.
Ikonikus önarcképek és naplóbejegyzések összeolvasztásából létrehozott merész önéletrajz. A ráncokon, hegeken, testformákon keresztül brutálisan őszinte, tabudöntögető albumot készített az öregedésről és a női testről. Solomon szembenézett az idő múlásával, és nem ijedt meg tőle, sőt: eszközként használta a művészetében. Az album képei nem nyilvánosak, de a könyv megvásárolható, itt találsz róla több információt.
Kapcsolódó: Magyar fotós fényképez a világban, mint a szépség vándora
Kiemelt kép: Brad Barket/Getty Images
