Van néhány tárgy körülöttünk, amit jobb nem mikroszkóp alatt vizsgálni, mert a nagyító alatt egy állatkertnyi kórokozót találhattunk. Kiderült már, hogy a lakásban a fürdőszoba csupa olyan zugot rejt, ahol jobban kellene figyelni a tisztaságra, sőt a konyhai eszközöket is érdemes gyakrabban cserélni, mint gondoljuk.
Na de térjünk vissza az utazásra! Tudósok kimutatták, hogy 40-szer több baktérium és szennyeződés van az utazási eszközeinken, mint a vécén, mivel vakáció közben szépen összegyűjtjük őket. De ezúttal nem a telefonodról, napszemüvegedről, órádról vagy cipődről van szó.
40-szer koszosabb a vécénél
Ezt a dolgot magaddal viszed nyaralásokra, hétvégi kiruccanásokra, a távoli családtagok meglátogatására, sőt akár munkába is. Sajnos megvan a legmocskosabb útazótárs: a bőrönd.

Na ezt ne csináld soha: ha az ágyra teszed a bőröndöt, akkor rengeteg kórokozóval kell együtt aludnod (Fotó: Getty Images)
Az InsureandGo tesztje tíz bőrönd vizsgálata után erősítette meg, mennyire koszosak is valójában. A kutatók a londoni repülőtéri vasútállomáson vettek mintákat bőröndök kerekeiről és aljáról, mind puha-, mind keményfedeles típusokból, hogy kiderítsék, mivel is állnak szemben.
A vizsgálat megdöbbentő eredményt hozott: minden egyes kerék több száz baktérium- és gombatelepet hordozott, amelyek akár ételmérgezést, bőrfertőzéseket és légzőszervi megbetegedéseket is okozhatnak.
Átlagosan a bőrönd kerekein három négyzetcentiméteren 400 baktériumtelep volt.
Összehasonlításképpen: egy vécéülőkén átlagosan 10 telep található.
Melyik bőrönd rosszabb?
A válasz: a puhafedeles bőröndök, mivel azoknak a szövetébe még több kórokozó tud megtelepedni (főleg, ha még nedves is lesz), mint a sima felületű kemény műanyagon. Utóbbit egyébként tisztítani is könnyebb.
Még rosszabb belegondolni, hogy sokan felteszik az ágyra, asztalra vagy a konyhapultra a bőröndjüket, pedig a kutatók az emberi vagy állati ürüléktől kezdve fekete penészspórákig szinte mindent találtak a mintákban.
Naponta nagyjából 2,9 millió ember utazik repülővel világszerte, ezalatt rengeteg dologhoz érünk hozzá és osztunk meg másokkal.
Kapcsolódó: Tudtad, hogy ez a legkoszosabb tárgy rajtad?
Amy-May Pointer mikrobiológus, a tanulmány vezető szerzője a Travel+Leisure-nek így nyilatkozott: „A bőröndök, különösen a kerekeik és az aljuk, igazi baktériummágnesek, amelyek még a vécét is lekörözik.”
Ilyen kórokozók vannak a bőröndön:
- Serratia marcescens, ami nedves helyeken él és húgyúti, illetve sebfertőzéseket okozhat.
- Bacillus cereus, amely talajban és padlókon fordul elő, és ételmérgezést okozhat.
- Két fekete penészfajta, az Aspergillus niger és a Penicillium, amik légzőszervi problémákat válthatnak ki.
- E. coli, amely székletben található és az emésztőrendszert támadja meg, olyan súlyos kiszáradást okozhat, amivel kórházba is juthatunk.
Mi a megoldás?
„Fertőtlenítő kendővel vagy szappanos ronggyal töröljük át a kerekeket és a bőrönd alját, hogy jelentősen csökkentsük a baktériumok számát” – mondta Pointer. – Ezzel a kis megelőzéssel megakadályozhatjuk, hogy a vécépadlóról származó baktériumokat hazavigyük. Időnként érdemes mélytisztítást is végezni a bőröndön erős vegyszerrel.”
Kapcsolódó: 7 szennyezett dolog, ami után jobb, ha azonnal kezet mosol
Kiemelt kép: Getty Images