És milyen jól tették! Tom Cruise és Brad Pitt a F1 – A film című film londoni premierjén lepték meg a rajongókat. A bemutatón ismét kiderült, hogy az idő nem csorbította sem karizmájukat, sem vonzerejüket.
A bemutatót a Cineworld Leicester Square moziban tartották, ahol nemcsak a film, hanem a két világsztár jelenléte is óriási szenzáció volt, hiszen ilyen nagyágyúk még Londonban sem láthatók minden nap.
Cruise megjelenése már csak azért is volt meglepetés, mert a Top Gun sztárja sem színészként, sem producerként nem kapcsolódik a filmhez, feltűnése inkább egyfajta baráti gesztus volt a készítők és Pitt felé – nyilván hatalmas PR értékkel.
Nagyágyúk
A két színészt utoljára az 1994-es Interjú a vámpírral című filmben láthattuk együtt, nyilvánosan pedig utoljára 2001-ben készült róluk közös fotó. Mostani találkozásuk a premier egyik legemlékezetesebb pillanata lett.
Az új film, a F1 – A film az autóversenyzés világát mutatja be. Brad Pitt Sonny Hayest, az egykori F1-pilótát alakítja, aki visszatér a pályára, hogy mentoráljon egy feltörekvő tehetséget. A film különlegessége, hogy azt valódi Forma–1-es eseményeken és helyszíneken forgatták, és producerként Lewis Hamilton is közreműködött az elkészítésében.

Cruise és Pitt az Interjú a vámpírral című flilmben (Fotó: Francois Duhamel/Sygma via Getty Images)
Stílusos elegancia
A 60 éves Brad Pitt elegáns, mégis laza szettben jelent meg az eseményen. Zöld öltönyt, mentazöld sálat, barna cipőt, és egy teknőcpáncél-mintás napszemüveget viselt. A 62 éves Tom Cruise is hozta a tőle megszokott letisztult eleganciát: szürke öltöny, fekete cipő, és a védjegyévé vált pilóta napszemüveg volt rajta.
A mozilátogatókat azonban nem outfitjeikkel kápráztatták el. Sokkal jobban foglalkoztatta őket a kérdés, hogy vajon mitől festenek ilyen ragyogóan hatvan felett is.
Csúcsformában
A válasz csak részben az, hogy „mert megtehetik”. Mindkét színész híres arról is, hogy minden filmjük kapcsán komolyan veszik a fizikai és mentális felkészülést, ez pedig nyomot hagy fizikumukon is.
Brad Pitt most is edzésben van: a Forma-1 film kedvéért vezetői tréningeken vett részt, és valódi F1-es autót is kipróbált. Tom Cruise szintén rendszeresen edz, fizikai állóképessége kulcsfontosságú része filmszerepeinek. Ami pedig ezen felül is közös bennük: tudatosság, következetesség és szenvedély a munkájuk iránt.
Jókedvű bemutató
Bár Cruise-nak nincs szerepe az új filmben, a vörös szőnyegen elejtett megjegyzések alapján egy közös film sincs kizárva. Pitt tréfásan így nyilatkozott a dolog kapcsán: „Az biztos, hogy én nem fogom a hátsómat repülőgépről lelógatni vagy ilyesmi. De, ha olyan filmről van szó, ami a földön játszódik, benne vagyok.”
Cruise pedig felidézte, hogy a ’90-es években, az Interjú a vámpírral forgatása idején éjszakánként gokartozni jártak, és bár Pitt jól vezet, végül Cruise győzött. „A végén ő vert meg. Be kell vallanom” – ismerte el Pitt is.
Aktív hatvanasok
Brad Pitt évek óta az ékszertervező Ines de Ramonnal alkot egy párt, kapcsolatuk stabilnak tűnik, és a legutóbbi premierre is együtt érkeztek. A színész a válása után komolyan foglalkozott az önfejlesztéssel, többek között Anonim Alkoholisták gyűléseire is járt, amit nyíltan fel is vállalt.
Tom Cruise magánéletéről kevesebbet tudunk, de az utóbbi hónapokban Ana de Armas neve többször is felmerült vele kapcsolatban. A színész egy új, nagyszabású filmen dolgozik Alejandro González Iñárritu rendezésében.
Kapcsolódó: George Clooney is a lehengerlő hatvanasok klubjának tagja
Kiemelt kép: Gareth Cattermole/Getty Images for Warner Bros. Pictures