Jennifer Aniston legjobb barátnője, Courteney Cox éppen a válás 20 éves évfordulóján beszélt egy interjúban az akkori valós eseményekről. Cox, aki közelről figyelhette a pár boldog házasságát, majd a válást is, most elárulta, valóban történt-e megcsalás annak idején a Mr. és Mrs. Smith forgatásán.
Angelina Jolie és Brad Pitt ugyanis a Mr. és Mrs. Smith forgatásán ismerkedtek meg. Számos paparazzi fotó született arról, ahogy a két a főszereplő bensőséges beszélgetéseket folytattak a forgatás szüneteiben vagy ahogy sétáltak Jolie kisfiával.
Az akkori híresztelések szerint már a film 2004-es forgatásán összemelegedett Jolie és Pitt, bár ezt hivatalosan tagadták – nem sokan hittek nekik. Brad Pitt ekkor négy éve volt Jennifer Aniston férje (de 7 éve voltak egy pár), és látszólag boldog házasságban éltek, azonban a mostani Cox-interjúból kiderül, hogy cseppet sem volt makulátlan a kapcsolatuk.
Brad Pitt őszintén vallott érzéseiről
„Nem hiszem, hogy fizikailag kezdett volna viszonyt, de úgy gondolom, vonzódott hozzá. Volt köztük egyfajta kapcsolat, és erről őszintén beszélt Jennel. Az emberek többsége, amikor valaki más iránt vonzalmat érez, nem vallja be a párjának” – mesélte a Vanity Fairnek adott interjújában Courteney Cox.
„Legalább őszinte volt. Ez olyan vonzalom volt, ami ellen egy ideig küzdött” – teszi hozzá Cox.
Aniston ekkoriban alkotói krízisen ment keresztül, hiszen a Jóbarátok tíz évad után, ekkor, 2004-ben véget ért. Ebben a nehéz időszakban Brad Pitt (aki ekkor hónapokig Jolie-val forgatott) „egyszerűen nem volt ott mellette”.
Kapcsolódó: Brad Pitt nem hajlandó behódolni Angelina Jolie-nak
Egy, a sztárpárhoz közeli forrás a People magazinnak ezt mondta Brad Pittről: „Fokozatosan elvesztették önmagukat, mint egyének. Annak ellenére, hogy látszólag mindent megkaptak az élettől, nem voltak boldogok. Elvesztették a saját identitásukat.”
A szakítás után Pitt és Jolie hamarosan hivatalosan is egy pár lettek, 2014-ben összeházasodtak, de a 2019-es szétválásuk sem járt kisebb botránnyal, mint annak idején az egymásra találásuk.

Jennifer Aniston, Brad Pitt és a pár barátja, Courteney Cox 2003-ban (Fotó: Steve Granitz Archive 1/WireImage/ Getty Images)
Aniston sosem volt sértett fél
A bulvársajtó próbálta úgy beállítani a Jennifer Aniston és Brad Pitt válását, mintha Aniston harcolt volna a férjéért Angelinával, miközben a legnagyobb egyetértésben és szeretetben váltak el, és azóta is barátok maradtak.
Hármuk közül egyikük sem nyilatkozott a szerelmi háromszögről, majd 2015-ben, a válás után 10 évvel Aniston megszólalt.
„Azt hiszem, itt az ideje, hogy az emberek abbahagyják ezt a gyerekes marhaságot, és inkább a művészi munkát ünnepeljék, ahelyett, hogy ilyen jelentéktelen butaságokkal foglalkoznak. Úgy érzem, ez már lejárt lemez. Tényleg. Fárasztó és idejétmúlt. Olyan, mint egy kopott, régi bőrcipő. Ideje venni egy új, fényes párt helyette.” – mondta Jennifer Aniston az Entertainment Tonightnak.
Kapcsolódó: Brad Pittnek adták ki magukat, milliókat csaltak ki nőktől
Kiemelt kép: Jennifer Aniston és Brad Pitt 2004-ben Canne-ban (Toni Anne Barson Archive/WireImage/Getty Images)