Ülni jó. Ha tehetjük, inkább ülünk, mint állunk, ülünk az autóban, a villamoson, a munkahelyünkön, otthon a fotelban, a kanapén. Csakhogy ez nem tesz jót az alapvetően mozgásra tervezett szervezetünknek.
Megsínyli a gerinc, akár sérv is kialakulhat, de a szív- és érrendszertől kezdve egy sor terület érintett lehet. Egy új kutatásból kiderült, hogy az agyunk is közéjük tartozik.
Az ülő életmód az agyra is hatással van
A Vanderbilt Egyetem, a Pittsburgh Egyetem és a Szöuli Nemzeti Egyetem kutatói együtt kezdték vizsgálni, hogyan hat ránk a sok ülés. Arra jutottak, hogy az egy helyben levés, legyen az ülés vagy túl sok fekvés, rossz hatással lehet az agyra, és növelheti a demencia és az Alzheimer-kór kockázatát az élet későbbi szakaszában.

Az ülő életmód rosszat tesz az agyunknak
Hiába edzünk, ha előtte sokat ülünk
A rossz hír emellett az, hogy hiába megyünk munka után edzeni akár naponta, ha mellette sokat vagyunk egy helyben, akkor továbbra is a magasabb kockázati csoportba tartozunk.
A kutatók azt ajánlják, hogy a mozdulatlanul töltött időt törjük meg minél gyakrabban mozgással,
dolgozzunk állva, tartsunk minitornákat két tárgyalás között. Ha ezt betartjuk és mellette rendszeresen edzünk, akkor tényleg csökkenthetjük az Alzheimer-kór kockázatát.
Így zajlott a vizsgálat
A kutatók 404 önkéntest toboroztak, akiket egy hétig követtek nyomon a rájuk szerelt, aktivitásukat mérő eszközökkel. Az ezt következő időszakban kognitív teszteket és agyi vizsgálatokat végeztek rajtuk, hogy felmérjék az agyuk egészségét. Annak ellenére, hogy az önkéntesek 87 százaléka teljesítette a heti legalább 150 perces, mérsékelt intenzitású testmozgást,
azok, akik többet ültek, rosszabb kognitív képességeket mutattak.
A neurodegeneráció több jelét is mutatták, ide értve a memóriáért is felelős hippokampusz gyorsabb elvékonyodását, amely az egyik első olyan terület, ahol az Alzheimer-kór okozta károsodás megjelenik. Azaz az ülés egyértelműen öregíti az agyunkat.
Ha volt már a családban agyi probléma, változtassunk az életmódunkon!
Az ülésidő csökkentését különösen az idősödő, 50 feletti felnőtteknek ajánlják, akiknél megnövekedett az Alzheimer-kór genetikai kockázata. Nekik mindenképpen sokkal több mozgást javasolnak,
a sporton túl pedig át kell térniük egy aktívabb életmódra, még munka közben is.
Ha nem tudnak olyan munkakörben dolgozni, ahol járkálni, mozogni lehet, az álló íróasztal, a statikus pozíciók folyamatos megszakítása, az óránként tíz percnyi mini torna segíthet.
Kapcsolódó: Az ülőmunka a lelkünkre is negatívan hat
Kiemelt kép: Getty Images