- A múltbéli élmények gyakran olyankor is problémát okozhatnak, amikor nem számítunk rá.
- A rendszeres késői ébrenlét mögött egy mélyebb túlélési stratégia húzódhat.
- Mini nyugalmi időszakok beiktatásával sokat tehetünk mentális egészségünkért.
Gyerekkori benyomásaink – legyenek azok pozitívak vagy negatívak – még évek múltán is velünk maradnak és egy életre beleivódnak szokásainkba. Szakértők szerint ezek a korai élmények elsősorban önbecsülésünkre és emberi kapcsolatainkra hatnak, de megküzdési stratégiáinkat és alvási szokásainkat is nagyban befolyásolják.
Vannak, akik nehezebben térnek nyugovóra, rémálmokkal küzdenek vagy gyakran ébrednek fel az éjszaka közepén. Nadia Addesi pszichoterapeuta nemrégiben a TikTokon osztott meg egy gondolatot, miszerint létezik egy konkrét, mélyebb oka is annak, ha valaki például rendszeresen éjszakába nyúlóan fennmarad.
Túlélési stratégia a nyugalomért
Azok, akik valamilyen gyerekkori traumát cipelnek, gyakrabban küzdenek álmatlansággal, rémálmokkal vagy éjjeli ébredésekkel, mivel idegrendszerük folyamatos készenlétben van. A biztonságérzet hiánya miatt nehezebben tudják elengedni magukat alvás közben, ami sokat ront a pihenés minőségén.
Amíg elhúzódik a traumafeldolgozás, addig az alvásproblémák is fennmaradhatnak.
A pszichoterapeuta szerint, ha időről időre későn fekszünk le, akkor nagy valószínűséggel kaotikus, kiszámíthatatlan háztartásban nőttünk fel. „Sokan, akik gyerekként traumát éltek meg, késő estig fennmaradnak, mert kizárólag ekkor tapasztalják meg a nyugalom érzését” – magyarázza Nadia Addesi.

Ha a környezetünk nem teszi lehetővé ezt nappal, akkor az alvásidőből áldozunk, hogy nyugalomra, békére vagy épp szabadidőre leljünk (Fotó: Getty Images)
Hozzáteszi, egy zűrzavaros családban nagy valószínűséggel az éjszaka lehetett az egyetlen pillanat, amikor megleltük a csendet és rövid ideig úgy érezhettük, nálunk van az irányítás. „Idővel valószínűleg megtanultál a késői órákra támaszkodni, hogy megélhesd a biztonságot és a kényelmet. Ami most rossz szokásnak tűnik, valójában egy mélyen beivódott túlélési stratégia, amit a nyugalom visszaszerzésére alakítottál ki.”
Alvás halogatása egyenlő több szabadidő
Nem minden esetben a nyugalom az elsődleges motiváció. Létezik egy másik jelenség is a késői ébrenlét mögött, ez pedig nem más, mint az alvás feláldozása a szabadidő érdekében. A Sleep Foundation (Alvás Alapítvány) non-profit szervezet a revenge bedtime procrastination kifejezést használja erre a szokásra, mely magyarul bosszúból végzett időhúzásnak felel meg.
A kifejezés azt jelenti, hogy valaki az alvást áldozza fel azért, hogy szabadidőt nyerjen,
melyet egy olyan napi rutin okoz, amiben nincs vagy nem volt elég pihenés, kikapcsolódás. Ha a múltban érzelmileg megterhelő környezetben nőttünk fel, a késő esti órák biztosították az egyetlen alkalmat, hogy valódi szabadidőhöz jussunk, ezért hajlandóak voltunk beáldozni az alvásból, csakhogy élvezzük a csendet és nyugalmat.
Kapcsolódó: 5 emlék, ami örökké él egy gyerek lelkében.
A szakértő szerint, amikor mi vagyunk az egyetlenek, akik még ébren vannak, nincs senki, aki bírálhatna bennünket vagy aki követeléseket támaszthatna velünk szemben. „Nem zavartak meg, nem ítélkeztek feletted, és nem vártak el tőled semmit. A késő esti fennmaradás a te bejáratott módszered volt arra, hogy visszaszerezd a nyugalmat és az irányítást.”
Így kerekedj felül a rossz alvási szokásokon
Nadia Addesi pszichoterapeuta – miután felhívta a figyelmet a többeket is érintő sémára – megosztott néhány tippet, melyek segíthetnek felülkerekedni rossz alvási szokásainkon. A szakértő hangsúlyozta, ha a késő esti órák jelentik számunkra a nyugalom időszakát, és ez nincs negatív hatással a mindennapi életünkre, akkor nem szükséges változtatnunk.
Ugyanakkor, ha a késői ébrenlét befolyásolja napi működésünket, csökkenti teljesítményünket és emiatt még az egészségünk is romlik, érdemes megfogadni néhány hasznos tippet.
Mindenekelőtt azt javasolta, alakítsunk ki egy mini változatot a nyugalmi periódusunkból már a nap folyamán.
Vagyis tudatosan szánjunk időt – 10-15 percet – arra, hogy teljesen ellazuljunk. Ez idő alatt csináljunk valamit bűntudat nélkül, ami pihentető a számunkra és közben ne gondoljunk a kötelezettségekre.
Ha ezzel megvagyunk, térjünk rá az esti rutinunkra. Próbáljunk meg olyan szokást kialakítani, ami a pihenésünket szolgálja: tegyük el a telefonunkat, kapcsoljuk le a fényeket vagy vezessünk naplót, olvassunk egy jó könyvet.
„Nem szükséges hirtelen órákkal korábban lefeküdni. Próbáld meg fokozatosan 15 perccel előrébb hozni az időpontot, hogy lassan hozzászoktasd a tested az új időponthoz.” Mint mondja, nem szabad megfeledkeznünk a dolgok valódi céljáról. Semmilyen természetellenes cselekvést ne erőltessünk magunkra, helyette találjuk meg az egyensúlyt és a saját feltételeink szerint helyezzük előtérbe mentális jóllétünket.
Kapcsolódó: 7 jel, hogy túlságosan független gyerekként nőttél fel.
Kiemelt kép: Getty Images