A bevezetőben leírt megállapítást megerősíti, hogy Eszményi Viktória világra jövetelekor a Jupiter és a kis szerencse jelölője, a Vénusz a legjobb fényszöggel kapcsolódtak egymáshoz. Ebből arra lehet következtetni, hogy ez az élete ajándék karma: a sors támogatásában van része, hogy sikeres és elégedett legyen.
Eszményi Viktória: – Jó ezt hallani, az életem során rengetegszer éreztem, mintha a gondviselés támogatna. Sokszor voltam jó időben jó helyen. Észrevettem a lehetőségeket, amelyeket a sors elém hozott. Hálás vagyok a Teremtőnek azért is, hogy olyan tehetséget kaptam a művészetek terén, amellyel sikeres lehettem, amelyből meg tudtam élni. Azért is köszönettel tartozom, hogy életem során olyan emberekkel kerülhettem kapcsolatba, akik segítettek a tehetségem kibontakoztatásában is.
– A Jupiter helyzetéből elmondható, hogy kiváló bíró, ügyvéd, ügyész lett volna belőled. Mindig énekesnő akartál lenni?
– Talán ennek a Jupiternek köszönhető, hogy ha dönteni kell, akkor határozott vagyok? És az igazság nagyon fontos számomra. Az énekesi pálya nem szerepelt a terveimben. Nagyon jó sportoló, dobóatléta voltam, ezért a gimnázium után a Testnevelési Főiskolára szerettem volna menni. Ám azért nem vettek fel, mert nem tudtam úszni.
– A Neptunusz, mint a víz jelölője támadottan áll a képletedben. Ebből arra lehet következtetni, hogy itt traumát élhettél át.
– Pontosan így van. Balassagyarmaton születtem, itt töltöttem a gyermekkoromat. Az osztálytársaimnak fogalmuk sem volt arról, hogy nem tudok úszni, viccből megfogták a kezemet és a lábamat, majd bedobtak az Ipoly folyóba. Hanyatt estem, telement a szemem, az orrom, a szám vízzel. Hát mit mondjak, nagyon rossz érzés volt! Talán ez is oka annak, hogy ha lehet, nem megyek be természetes vízbe. Ha uszodában vagyok, akkor is keresem a biztonságot, például a legszélső sávban vagyok, ahol meg lehet kapaszkodni.
– Hogyan kerültél az énekesi pályára?
– A szüleimnek és a bátyámnak köszönhetően, akik a művészetek felé tereltek. A szüleimnek fontos volt, hogy megtanuljak zongorázni. Aztán a bátyám kapott egy gitárt, ami engem is elkezdett érdekelni. Megmutatott néhány akkordot, ami mellé már énekelni is tudtam. Közben irodalmi színpadon is felléptem.

Eszményi Viktória és Heilig Gábor 1983-ban (Fotó: Fortepan / Kanyó Béla)
– Innen egyenes út vezetett a világot jelentő deszkákra?
– Nem, mert miután nem vettek fel a TF-re, hazamentem Balassagyarmatra, ahol apukám szerzett nekem munkát az ottani Palóc Múzeumban. Ásatáson dolgoztam, olykor tárlatot is vezettem. Nagyon szerettem ezt a tevékenységet, ami egy évig tartott.
– Majd következett az éneklés?
– Pontosabban jött a Ki Mit Tud? című tehetségkutató verseny, ahova jelentkeztem. Bejutottam a megyei döntőbe, és jött a tévés szereplés. Itt szólhatott közbe a Jupiterem, mert Bergendy István meglátott – akinek a zenekara éppen akkor robbant be –, és azt mondta: ez a kislány kell a koncertturnémba! Megkereste az Országos Rendező Irodát, ahol Balassagyarmatra irányították.
Az egész város összegyűlt, amikor táviratot kaptam az ORI-tól, hogy koncertezni fogok Bergendyékkel.
Így indult az énekesi karrierem, majd az egyik zenekar hívott a másik után. Azért kerestek meg, mert egy szál gitárral kiálltam a színpadra, és szórakoztatni tudtam így is a közönséget. De nemcsak ezért szerettek velem dolgozni, hanem azért is, mert nem voltak allűrjeim, soha nem volt velem gond.
– A Nap és a Szaturnusz között van egy nehéz fényszög, ez alapján alighanem erős kisebbrendűségi érzéseid lehettek.
– Ez igaz, de azt hiszem, hogy sokan vannak, akik ha vidékről a fővárosba kerülnek, akkor ezt az érzést élhetik át. A nagy forgalom, az emberek kommunikációja, az öltözködés is belejátszik ebbe. De ezek engem arra sarkalltak, hogy többre vigyem. Az is fontos erről beszélve, hogy négyen voltunk testvérek.
Én voltam a középső, akinek észre kellett vetetnie magát.
Mert úgy gondoltam, hogy én nem kapok annyi figyelmet, nem vagyok annyira érdekes, mint a testvéreim. A bátyám nemcsak hogy az első és egyetlen fiúgyermek volt, hanem különleges egyéniség is. Tünde nővérem nagyon szép és nagyon okos lány volt. És jött a legkisebb, a Zsuzsi, egy tündéri kislány. Ez a helyzet óriási hajtóerőt adott, talán ezért lettem jó sportoló, és a művészetben is olyan eredményt értem el, hogy nemcsak megdicsértek, hanem ünnepelték a sikereimet.
– A Nap az apa jelölője, a hozzá kapcsolódó Szaturnusszal mondhatjuk azt, hogy az apának kívántál bizonyítani? Ezért is értél el sikereket?
– Ezzel egyetértek. Elsősorban apu gondolta úgy, hogy a gyermekeinek diplomát kell szerezniük. Végül mindegyik testvérem lediplomázott, csak én nem. Talán ez is oka lehetett annak, hogy apunak akartam bizonyítani, hogy diploma nélkül is sikeressé válhatok, és büszke lehet rám. Amikor az énekesi pályára léptem, sem én, sem ők nem gondoltuk, hogy ezt fogom űzni életem végéig.
– Mikor barátkoztak meg azzal, hogy nem lesz diplomád?
– Amikor az Országos Rendező Iroda felajánlotta a koncertturnét, és elmondtam a szüleimnek, hogy egy fellépéssel 150 forintot fogok keresni, akkor a meglepetéstől leesett az álluk. Különösen pedig azért is, mert egy hónap alatt 30 koncerten léptem fel. Mindez az 1970-es években történt, amikor ez hallatlanul sok pénz volt. Akkor összeült a családi tanács, és azt mondták apuék, hogy most vagyok fiatal, használjam ezt ki, és utána majd újra megpróbálhatok továbbtanulni.
– A Hold az asztrológiában az anya jelölője, amely együtt áll a művészeteket szimbolizáló Neptunusszal. Édesanyádtól örökölted a művészi képességedet?
– Igen, anyu is a színpadról álmodozott. Gyönyörű nő volt, csodálatos hanggal, és remek humorral rendelkezett. Ruttkai Évával járt egy színiskolába. Ám a testvéreimmel nagyon hamar megszülettünk, és ő a családnak szentelte az életét.
– A születési képletedben a Szaturnusz a házastársad jelölője. A bolygó Nappal való nehéz fényszöge utal arra, hogy életvégig tart a kapcsolatotok, ám lehetett benne egy igazán nehéz helyzet…