De mégis milyen ember lehetett és miféle utat járt be Diana Vreeland, aki élet-halál döntnökeként trónolt a világ legelismertebb divatlapjának csúcsán? Nemcsak az Az ördög Pradát visel című filmből tudhatjuk, hogy az amerikai Vogue főszerkesztőjének lenni óriási felelősség. Jelenleg ezt a pozíciót az ízig-vérig angol Anna Wintour tölti be, aki ezáltal nemcsak a divat egyik legbefolyásosabb alakja, hanem valóságos popkulturális ikon (és, ne feledjük, hús-vér ember) is.

Az ő egyik legnagyobb példaképe lehetett Diana Vreeland, aki 1963 és 1971 között töltötte be a divatvilág uralkodói posztját. Őt követte a főszerkesztői székben Grace Mirabella, aki után már maga Anna Wintour érkezett a brit Vogue-tól 1988-ban. De hogy miért merem állítani, hogy Wintour Vreeland lábnyomaiban lépkedett? Nos, mert a Mirabella-korszak után visszaterelte a magazint a Vreelandre jellemző, teljes testet mutató, szabadban készült címlapfotókhoz. És azért is, mert Diana Vreeland valóban kivételes karakter volt.

Diana Vreeland a Párizs-New York-London tengelyen

Diana Vreeland 1903. szeptember 29-én született Párizsban, Diana Dalziel néven. Gyerekkorát a mesés Diadalív közvetlen szomszédságában, a főváros szívében tengette arisztokrata családja körében, a legidősebb sarjként.

Édesanyja, Emily Key Hoffman, egy igazi amerikai előkelőség, mi több, George Washington, Francis Scott Key és Pauline de Rothschild rokona volt.

Édesapja brit tőzsdeügynök, Frederick Young Dalziel. Diana húga, Alexandra később egy báró felesége lett, majd az ő lánya szintén ezt a hagyományt folytatta. De ne szaladjunk ennyire előre!

A tehetős Dalziel családnak lehetősége nyílt rá, hogy az első világháború kitörésekor az Amerikai Egyesült Államokba emigráljanak. Bár az egész addigi életüket maguk mögött hagyták, a tengerentúlon sem kellett könnyek között nyomorogniuk. New York egyik leggazdagabb környékén, az Upper East Side-on, rendezték be új otthonukat, melynek bejárati ajtajából a Central Parkra nyílt a kilátás. Hamar beilleszkedtek.

Kapcsolódó: Ilyen volt a századforduló szexszimbóluma.

A fiatal Diana a Brearley School nevű magániskolába járt, mellette balettozni tanult a szakma legjobbjaitól. Előbb Michel Fokine, majd Louis Harvy Chalif tanítványa lett, és még a Carnegie Hallban is fellépett. 1922 januárjában szerepelt először a Vogue-ban – bár ekkor még nem sejthette, hogy egyszer ő lesz a magazin első számú embere. Egy olyan cikk közölte a fotóját, amely az akkori leggazdagabb családok leszármazottait és az ő csillogó járműveiket mutatta be. Ezt írták róla:

„Az ilyen motorok felpezsdítik a társasági élet örvényét. A képen Miss Diana Dalziel, a tél egyik legvonzóbb elsőbálozója látható, amint épp Cadillacjébe száll be.”

Mindössze két évvel később, 1924. március 1-jén Diana Dalziel feleségül ment a nála 4 évvel idősebb Thomas Reed Vreeland bankárhoz, akinek vezetéknevét élete végéig megtartotta. Nászútjukról hazatérve a New York-i Brewsterben telepedtek le, ahol öt évet töltöttek el boldogságban, szeretetben, cseperedő családjuk körében. Két fiuk született: még rögtön 1925-ben Tim (belőle később kiváló építész és híres egyetemi tanár vált), majd 1927-ben Frecky (ő pedig az Egyesült Államok marokkói nagykövete lett).

Kapcsolódó: Kik azok a nepobébik?

De Dianát nem kizárólag öröm érte ezekben az években: 1927-ben az édesanyja egy kisebb magánéleti botrányba keveredett, aminek hatására elhidegültek egymástól. Emily Key Hoffman végül még az év szeptemberében tüdőgyulladás következtében elhunyt. Diana Vreeland ezután, 1929-ben, családjával együtt visszaköltözött Európába, egészen pontosan egy, a londoni Regent’s Parkra néző, mára műemlékvédelem alatt álló épületbe. Nagyjából ekkorra elege is lett a puszta háziasszonykodásból, így az úrias Berkeley Square közelében fehérneműüzletet nyitott.

Beszállítója maga Coco Chanel volt, vásárlói Wallis Simpson és a későbbi Mona von Bismarck (ekkoriban Mona Williams).

Már ekkor annyira fontos tagja volt a felső tízezernek, hogy 1933. május 18-án még V. György brit királynak és Teck Mária brit királynénak is bemutatták a Buckingham-palotában. 1935-ben azonban férje munkája miatt vissza kellett költözniük New Yorkba, a nagy almát pedig többé nem hagyták el. „Csodálatos életem volt Európában. Sokat utaztam, gyönyörű helyeket láttam, varázslatos nyaraim voltak, rengeteget tanultam és olvastam”– emlékezett vissza később élete egyik leginspiratívabb időszakára.

Diana Vreeland 3 nagy „találmánya”

Bár bizonyára kedve lett volna Londonban maradni, végül a költözéssel sem járt rosszul Diana Vreeland. 1936-ban ugyanis elindult azon a pályán, amivel örökre beírta nevét a történelemkönyvekbe.

Saját rovatot kapott az USA első női magazinjában, a Harper’s Bazaar-ban.

„Miért is nem…?” című rovatában olvasóit teljesen ötletszerű javaslatokkal bombázta, például: „Miért is nem öltözteted a gyerekedet infánsnak a következő jelmezes bulira?” vagy „Miért is nem mosod a szőke csemetéd haját kibuborékozott pezsgővel, ahogy Franciaországban teszik?”. De a rovatában megfogalmazottakon túl is sikerült maradandót alkotnia, természetesen.

Yves Saint Laurent és Diana Vreeland 1981-ben (Fotó: Hulton Archive/Derek Hudson/Contributor/Getty Images)

1. Lauren Bacall

Még bőven a Harper’s Bazaar-nál dolgozott, amikor az egyik legfontosabb „felfedezését” tette. A világháború idején, egy 1943-mas, késő téli napon épp a lap márciusi címlapját fotózták, és a stábot, köztük Louise Dahl-Wolfe fotóst és modelljét Vreeland igazgatta.

A kamerák előtt egy gyönyörű, vörösesbarna hajú, 19 éves lány pózolt.

Elképesztő képek születtek róla, a címlapra pedig aztán a híres hollywoodi rendező Howard Hawks felesége is felfigyelt. Ezután felpörögtek az események, de lényeg a lényeg: nagyjából így kapta meg Lauren Bacall első hollywoodi munkáját, a Szegények és gazdagok főszerepét (melyet aztán még rengeteg követett) – és, nem mellesleg, ismerte meg későbbi férjét, Humphrey Bogart-t is.

Lauren Bacall for Vogue - 1943 pic.twitter.com/TqV8e0ZdZi

— Cinema Scholars (@ScholarsCinema) July 18, 2023

2. Youthquake

Ezután teltek-múltak az évek, Vreeland pedig finoman szólva nem volt maradéktalanul elégedett a Harper’s Bazaar-nál kapott fizetésével és pozíciójával sem, ezért 1962-ben a nagy riválishoz, a Vogue-hoz igazolt, ahol rögtön 1963-ban kinevezték főszerkesztőnek. Itt aztán ismét egy őrületesen kreatív időszakot élhetett meg.

1965-ben még egy kulturális mozgalomnak is nevet adott: ez volt a youthquake.

A szót a fiatalság és a földrengés angol szavakból tette össze, és arra utalt vele, hogy a hatvanas években, minden különösebb előjel nélkül, milyen eget rengető változások történtek a zene, a popkultúra és a divat világában – a fiatalok ízlésének hatására. A kifejezést 2017 decemberében az Oxford Dictionaries az év szavának választotta, mivel mérések szerint hirtelen ötszörösére nőtt a használata (bár immáron inkább a fiatalabb generáció politikai szerepvállalása kapcsán használják).

3. Manolo Blahnik

Nos, ezt a történetet már a bevezetőben elspoilereztem, de álljon itt is jelzés értékkel, hisz valóban egy divattörténeti jelentőségű mozzanatról van szó.

Diana Vreeland öröksége

Nem vitás, hogy Diana Vreeland tette azzá a Vogue-ot, ami ma is. A világ vezető divatlapjává. Bár Anna Wintour kétségkívül előképének tekintheti őt, azért azt nem mondanánk, hogy kizárólag az ő hagyományaiból építkezik, hisz egészen egyedi vízióval bír ő is. De egyben például kifejezetten nem egyeztek: Wintour a Vogue fókuszába az alkotás, a szépség megteremtésének kultuszát emeli, Vreelandet ezzel szemben viszont mindig maga a puszta szépség érdekelte. Egész életét ennek áldozta.

Kapcsolódó: Így változott a huszadik századi szépségideál – lépésről lépésre

1946-ban állítólag azt nyilatkozta, hogy „a bikini a legjelentősebb találmány az atombomba óta”.

Peggy Moffitt a Rudi Gernreich tervezte monokiniben, 1964-ben. A fotó először a Women’s Wear Daily magazinban jelent meg (Fotó: William Claxton/Wikipedia)

Később az első, klasszikus monokini megtervezésére is ő biztatta Rudi Gernreich tervezőt. Megvetette a negyvenes évek amerikai divatját, a pántos magas sarkú cipőket és az úgynevezett crêpe de chine ruhákat. (Ezek azok a tipikus, nyári maxiruhák, amelyek valami könnyen omló, selymes tapintású anyagból készülnek.) Nem volt egyszerű ember.

A híres fotós, Richard Avedon egyszer felidézte, hogyan találkoztak először, még a Harper’s Bazaar-nál. „Felnézett rám, és azt mondta: »Aberdeen, Aberdeen, hát nem siralmas?« Hát sírtam is! Átmentem Carmel Snow főszerkesztőhöz, és megmondtam neki, hogy nem tudok ezzel a nővel együtt dolgozni. »Aberdeennek hív.« Carmel erre annyit mondott: »De igenis vele fogsz dolgozni.« És így is tettem, óriási hasznomra, majdnem 40 éven át.”

A férfi Vreeland halálakor azt mondta róla, hogy „ő volt az egyetlen zseni divatszerkesztő”. A Mókás arc című 1957-es Audrey Hepburn-filmben Maggie Prescott karakterét (Kay Thompson) állítólag Vreelandről mintázták. A hatvanas években ő volt Jackie Kennedy stylistja. Legendák úgy tartják, sosem finomkodott, amikor a first lady az őszinte véleményét kérte ki egy-egy általa választott összeállításról. Ő mutatta be neki később Oleg Cassini tervezőt is.

Kapcsolódó: Így vélekedett Jackie Kennedy a nőiségről.

Vreeland 1984-ben elmagyarázta, hogyan látta annak idején a divatmagazinok küldetését. „Amit ezek a magazinok adtak, az egy nézőpont volt. A legtöbb embernek nincs saját nézőpontja. Adni kell nekik egyet. De amúgy meg ezt el is várják tőled. Még 1966-ban vagy ’67-ben kitaláltam egy nagy szlogent, így hangzott: »Ez a csináld magad éve!«. Az ország összes üzlete telefonált, hogy elmondják, hát, nem így van. »Senki sem akarja maga csinálni. Azt akarják, hogy irányítsák őket, hogy legyen egy vezetőjük, akit követhetnek!«.”

Miután kirúgták a Vogue-tól 1971-ben (betelt a pohár a vezetőségnél, mert kicsit túl sokba kerültek az extravagáns ötletei) a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum divatügyi tanácsadója lett. 1984-ig összesen tizenkét kiállítást szervezett ide. (A mostani Met-gála is összeforr Anna Wintour nevével.) 1984 óta egy életnagyságú Vreeland-baba emlékezteti a Met divatért felelős részlegét arra, kinek a köpönyegéből bújtak elő mind.

Diana Vreeland 1989-ben, 85 évesen, szívrohamban halt meg New Yorkban. Története bizonyítja: az, hogy az ember honnan jön, az egész sorsát megpecsételi. Olyan ajtókat nyithat ki számára, amelyekről mások még csak nem is álmodhatnak. Az viszont, hogy aztán a lába elé gördülő lehetőségekkel mihez kezd, már csak az egyénen múlik. Elvonulhat, hogy nyugalomban és örök kényelemben éljen, például egy lakatlan szigeten, vagy akár világhírű ikonná is válhat – kinek mi áll jobban.

Rögös út a csúcsra: Anna Wintour korán otthagyta az iskolapadot.

Kiemelt kép: Diana Vreeland az irodájában azon a napon, amikor a Vogue főszerkesztőjévé nevezték ki – Fotó: Fairchild Archive/Penske Media via Getty Images