A mell egyszerre szexuális jelkép, a nőiesség szimbóluma, de a táplálásé és az anyaságé is, vagyis elég széles a skála kulturális szempontból. Ma már a közösségi média felületén sem lehet mutogatni korlátlanul a melleket, kivéve, ha az emlőrákszűrésre vagy az anyatejes táplálás előnyeire hívja fel a figyelmet, és fontos előírás, hogy ne legyen látható a testrészből minden. Pontosabban a mellbimbót mindig ki kell takarni.
Miért lett a mell ilyen megosztó jelkép? Miért háborodik fel még mindig az emberek legalább fele, ha nyilvános helyen szoptató édesanyát lát, de miért elfogadott, hogy a nem korhatáros filmekben, YouTube-videókban pedig állandóan szabad kebleket mutogatnak?
Ebből is látszik, hogy a mellek kulturális szerepe folyamatosan változik (gondoljunk csak a reneszánsz festők testábrázolására…), mi pedig alkalmazkodunk ezekhez a normákhoz, miközben nem is tudunk mindent erről a testrészről. Most ezeket a kevésbé ismert érdekességeket mutatjuk be.
1. A két mell nem egyforma
Az, hogy az ember két melle nem egyforma – teljesen normális dolog, hiszen nem vagyunk szimmetrikusak. Az sem ritka, hogy egy teljes kosárméret van az ikrek között. De hogy miért a bal mell az, ami általában nagyobb, azt még senki sem tudta megmagyarázni.
2. Csak az ember melle feszes
Nincs rá tudományos magyarázat, hogy miért az ember az egyetlen olyan főemlős, amelynél a nőstény mellei mindig teltek. Ha megnézzük a természetfilmeket, láthatjuk: a majmoké mindig lóg. Ráadásul, hogy az emberi hímek igazán boldogok legyenek, szex közben a női mellek mérete a fokozott vérkeringés miatt láthatóan meg is nőhet – persze csak átmenetileg!

Nagyon fontos, hogy a melltartó kényelmesen, de jól támassza a mellet, és ne nyomjon sehol (Kép: Getty Images)
3. A mell folyton változik
Élete során egy nő akár 7-8 különböző méretű melltartót is hordhat. Egy dolog azonban biztos: szinte mindig tévedni fog, amikor kiválaszt egyet. A becslések szerint ugyanis a nők 85 %-a rossz méretű melltartót hord.
A hátbőséget általában nagyobbnak, a kosarat pedig kisebbnek tippeljük, nem meglepő hát, hogy a nők többségének első dolga, ha hazaér, hogy megszabaduljon a kényelmetlen ruhadarabtól!
4. Alvás melltartóban
Kivéve azokat, akik soha nem veszik le a melltartójukat és azt állítják, hogy fiatalos, hetyke kebleiket ennek köszönhetik. Ebben van valami!
A közhiedemmel ellentétben alvás közben is fontos a melltartóviselés, hiszen a fizikai törvényszerűségek ilyenkor is hatnak.
A mell tartószalagjainak rugalmasságát segít megőrizni a kívülről is megfelelő, stabil, kényelmes (éjszakára lehetőleg merevítő nélküli) fehérnemű.
Szerinted milyen gyakran kell mosni a melltartókat? Ebből a cikkből kiderül!
5. Minden méretben létezik
A legkisebb mellméret a tripla A, a legnagyobb kosár pedig – amit csak 2011 óta gyártanak – az L. Az új betű bevezetésére azért volt szükség, mert az elmúlt húsz évben jelentősen megnőtt az átlagos mellméret. Ennek okai a járványos elhízás, a hormonális fogamzásgátló szerek és természetesen a plasztikai műtétek, noha a kisméretű implantátumok Európában egyre népszerűbbek. A nagy mell azonban nem könnyű áldás:
a D kosaras mellű nők kebleinek összsúlya 6-10 kg, ami olyan, mintha folyamatosan egy hathónapos gyereket cipelnének.
6. Gyakran hárman járnak
Egyáltalán nem olyan ritkaság a harmadik mellbimbó, mint ahogyan azt gondolnánk: a népesség közel 6%-a rendelkezik vele, és kétszer annyi férfi, mint nő! De tény, hogy nem olyan könnyű észrevenni, mert általában kisebb, és lejjebb van, mint a másik kettő, gyakran anyajegynek tűnik inkább, és csak akkor döbbennek rá a nők, hogy ez micsoda, amikor terhesség és szoptatás alatt megduzzad, és tej fakad belőle. Merthogy ez is megtörténhet.
Mindenesetre azok, akik rendelkeznek ezzel a kis plusszal, adjanak hálát a sorsnak, hogy nem az 1400-as években születtek, merthogy akkoriban boszorkányságra utaló jelnek tartották, és a tulajdonosát megégették.
7. A nagymama is számít
A mell mérete és formája a génjeinkben van megírva – de nem csak anyai ágról örökölhetjük ezeket a tulajdonságokat, hanem apai ágról is. Ezért hát érdemes jó alaposan megnézni a régi fotón az apai nagymamát is: 50% esélyünk van rá, hogy az ő gömbölydedségét kaptuk a sorstól.
8. A tőzsdénél is jobban jelez
Brit tudósok a Playboy című magazin meztelen képeit kutatva kimutatták, hogy a női szépségideál egyenes összefüggésben áll a gazdaság helyzetével.
Nehéz időkben a nagyobb mellű, magas nőket tartják szépnek a férfiak, amikor javul a gazdaság, akkor az alacsony, fiús testalkatú lányok jönnek divatba.
9. Nem mindig kellett takargatni
Az elmúlt évezredekben voltak korok, amikor nyakig begombolva kellett járni – de például a XIV. században Bajor Izabella udvarában olyan mély kivágás volt divatban, hogy a mellbimbókat is pirosra festették a hölgyek, hogy divatosak lehessenek, és drágakövekkel, aranyláncokkal díszítették a kebleiket.
10. Tudományosan csinálják
Egyetlen hely van a világon, ahol minden tanuló fő témája a női mell: ez a hongkongi egyetem politechnikai fakultása, ahol melltartótervezést tanítanak. Szükség is van a jó szakemberekre, mert világszerte naponta 4 millió melltartó gyártanak.
9 dolog, amit nem tudtál a mellrákról, pedig mindenképp érdemes volna!
Kiemelt kép: Getty Images