Egy hónap nem sok idő. Vagy mégis? Szerzőnk ennyi ideig változtat az életén, kérdés, hogy milyen eredménnyel.

Vannak emberek, akiket valamiféle belső iránytű vezérel, és az év minden napján tudatosan élnek; figyelnek magukra, a környezetükre, egészségesen táplálkoznak, sokat sportolnak, nem lógnak túl sokat a közösségi oldalakon, és mindig rend van körülöttük. Mondjuk, pont nem ismerek egyet sem, de biztos vannak. Az én bizonyítványom nem lenne csupa ötös, viszont a javamra írható, hogy van önreflexióm, észreveszem, amikor valahol elcsúsztak az arányok, és ilyenkor igyekszem visszabillenteni a mérleget. Ebben segítenek a kihívások.  

A dolog akkor kezdődött, amikor kénytelen voltam bevallani magamnak, hogy azt a kis deréktáji úszógumit február közepén már nem nevezhetjük bejglihájnak. Úgy döntöttem, hogy a klasszikus böjtnek megfelelően húsvét előtt negyven napra kiiktatom a húst, valamint az alkoholt, és hozzácsaptam a cukrot illetve a fehér lisztet is. Az egyszeri felindulásból évekig tartó szokás lett, amihez a férjem is csatlakozott. Negyven nap a háromszázhatvanötből nem tűnik soknak, az a pár hét mégis egész évben éreztette a hatását. Nagyon sok zöldséges fogás beépült a kedvencek közé, a mértékletesség, a kevesebb cukor- és lisztfogyasztás, valamint a reggeli zabkása és a granola mindannyiunk életének része lett.  

De nem csak az étkezés vagy a sport terén érdemes kihívások elé állítani magunkat, hasznos néha a lelki harmóniára, társas kapcsolatokra, egészségre, szabadidős tevékenységekre fókuszálni. Ez a nőknek, anyukáknak különösen fontos lenne, mert

hajlamosak vagyunk a családtagjainkat, a munkát és a kötelességeket előre sorolni, és a saját jóllétünk folyton a rangsor végén kullog.

2023-ban minden hónapra megfogadok valamit, ami a javamat szolgálja. Azokra a területekre koncentrálok, amik nekem problémát jelentenek. Tehát nem lesz „minden nap olvass félórát”, mert az megy, viszont lesz szelektálós-rendrakós kihívás, abban ugyanis gyengén muzsikálok.  

Februárban ráfordulok a zöldségekre. Esetemben nem a hússal van a gond, mert azt hetente legfeljebb kétszer-háromszor eszem, viszont az elmúlt időszakban megszaladtak a tésztás, lisztes, kenyeres fogások. Pontosan ezért nem az a célom, hogy az állati eredetű alapanyagokat kiiktassam, hanem hogy a zöldségek mennyiségét növeljem. Azt találtam ki, hogy minden nap az egyik főétkezésemnek – vagyis az ebédnek, vagy a vacsorának – alapvetően zöldségekből kell állnia. Ehhez előre kell terveznem, és valahol ez az egyik kulcs, mert ha hirtelen kell főzni, akkor az ember hajlamos a megszokott ételekben gondolkodni. (És hallgatni a gyerekekre, akik képesek lennének minden nap tésztát enni.) De most jöhetnek a saláták, zöldséges egytálételek, curry-k, zöldségfasírtok, tartalmas levesek. 

Ha valaki csatlakozik, kérem szóljon, én olyan boldog leszek! Csereberélhetünk recepteket, nyafoghatunk, örülhetünk együtt! 

Kiemelt kép: Nők Lapja / Canva