Vannak emberek, akiket valamiféle belső iránytű vezérel, és az év minden napján tudatosan élnek; figyelnek magukra, a környezetükre, egészségesen táplálkoznak, sokat sportolnak, nem lógnak túl sokat a közösségi oldalakon, és mindig rend van körülöttük. Mondjuk, pont nem ismerek egyet sem, de biztos vannak. Az én bizonyítványom nem lenne csupa ötös, viszont a javamra írható, hogy van önreflexióm, észreveszem, amikor valahol elcsúsztak az arányok, és ilyenkor igyekszem visszabillenteni a mérleget. Ebben segítenek a kihívások.
A dolog akkor kezdődött, amikor kénytelen voltam bevallani magamnak, hogy azt a kis deréktáji úszógumit február közepén már nem nevezhetjük bejglihájnak. Úgy döntöttem, hogy a klasszikus böjtnek megfelelően húsvét előtt negyven napra kiiktatom a húst, valamint az alkoholt, és hozzácsaptam a cukrot illetve a fehér lisztet is. Az egyszeri felindulásból évekig tartó szokás lett, amihez a férjem is csatlakozott. Negyven nap a háromszázhatvanötből nem tűnik soknak, az a pár hét mégis egész évben éreztette a hatását. Nagyon sok zöldséges fogás beépült a kedvencek közé, a mértékletesség, a kevesebb cukor- és lisztfogyasztás, valamint a reggeli zabkása és a granola mindannyiunk életének része lett.
De nem csak az étkezés vagy a sport terén érdemes kihívások elé állítani magunkat, hasznos néha a lelki harmóniára, társas kapcsolatokra, egészségre, szabadidős tevékenységekre fókuszálni. Ez a nőknek, anyukáknak különösen fontos lenne, mert
hajlamosak vagyunk a családtagjainkat, a munkát és a kötelességeket előre sorolni, és a saját jóllétünk folyton a rangsor végén kullog.
2023-ban minden hónapra megfogadok valamit, ami a javamat szolgálja. Azokra a területekre koncentrálok, amik nekem problémát jelentenek. Tehát nem lesz „minden nap olvass félórát”, mert az megy, viszont lesz szelektálós-rendrakós kihívás, abban ugyanis gyengén muzsikálok.
Februárban ráfordulok a zöldségekre. Esetemben nem a hússal van a gond, mert azt hetente legfeljebb kétszer-háromszor eszem, viszont az elmúlt időszakban megszaladtak a tésztás, lisztes, kenyeres fogások. Pontosan ezért nem az a célom, hogy az állati eredetű alapanyagokat kiiktassam, hanem hogy a zöldségek mennyiségét növeljem. Azt találtam ki, hogy minden nap az egyik főétkezésemnek – vagyis az ebédnek, vagy a vacsorának – alapvetően zöldségekből kell állnia. Ehhez előre kell terveznem, és valahol ez az egyik kulcs, mert ha hirtelen kell főzni, akkor az ember hajlamos a megszokott ételekben gondolkodni. (És hallgatni a gyerekekre, akik képesek lennének minden nap tésztát enni.) De most jöhetnek a saláták, zöldséges egytálételek, curry-k, zöldségfasírtok, tartalmas levesek.
Ha valaki csatlakozik, kérem szóljon, én olyan boldog leszek! Csereberélhetünk recepteket, nyafoghatunk, örülhetünk együtt!
Kiemelt kép: Nők Lapja / Canva