Otthon, a négy fal között természetesen ér kitérdelt és kibolyhosodott macinaciban lazulni, ha azonban elhagyjuk a lakást és szeretnénk elegáns, de legalábbis igényes és harmonikus benyomást kelteni, ahhoz hozzátartozik az is, hogy kerüljük az elnyűttnek ható, kiszöszölődött ruhadarabok viselését.
Itt a szösz, hol a szösz?
Általában ott bolyhosodik ki a textil, ahol a legtöbb dörzsölésnek van kitéve a napi használat során: a lepedő például a közepén, a felsőruházat a hónaljnál, a gallér körül és a mandzsettarésznél, az alsóruházat pedig a combok között és a fenékrésznél. Ezek a legjobban igénybe vett területek, de igazából a textil bármely részén megjelenhet a szöszösödés.
Kényes anyagok
Nehéz előre megjósolni, hogy melyik ruha fog kibolyhosodni, egyes textiltípusok azonban hajlamosabbak rá. Ilyenek például a kötött áruk, amelyeknek lazább a szálszerkezete. A selyem és vászon anyagokon kevésbé látszik az igénybevétel, mint a gyapjún, pamuton, poliészteren és egyéb szintetikus anyagokon. A kevert anyagoknál (például pamut-poliészter) az egyik fajta rost általában sokkal erősebb, mint a másik. A gyengébb rost megtörik, rágabalyodik az erősebb rostra és már kész is a bolyh.
A szöszök sajátossága, hogy mágnesként vonzzák a többi meglazult szálat is (például egy gépi mosás során), és jól összegabalyodnak. Ezért van az, hogy a fekete anyagon apró kis fehér szöszök jelennek meg – ezek egy másik textilből kerültek oda.
Hogyan előzzük meg a kibolyhosodást?
Sokkal egyszerűbb megelőzni a bolyhosodást, mint a már kiszöszölődött ruhát helyrehozni.
- Ha szöszölődésre hajlamos ruhadarabot mosunk mosógépben, kímélő programot használjunk. A lassabb forgás és a rövidebb mosási idő megvédi a ruháinkat a túlzott és károsító egymáshoz dörzsölődéstől. A legbiztosabb persze, ha kézzel mossuk ezeket a darabokat.
- Mosás előtt mindig fordítsuk ki a ruhát, akár kézzel, akár géppel fogjuk mosni. Ezzel megakadályozhatjuk, hogy a ruha külső felülete nagy igénybevételnek legyen kitéve a mosás során, és nem sértik meg a vele együtt mosott egyéb ruhák gombjai, cipzárjai, kiálló részei.
- Egyesek arra esküsznek, hogy a kötött és pamut pulóverek kibolyhosodása megelőzhető, ha egy kis ecetet is adunk a mosáshoz.
- Alaposan válogassuk szét a ruhákat mosás előtt. Kényes textileket sose tegyünk össze durvább anyagokkal, például farmerrel, mert roncsolni fogja. (A farmermosás aranyszabályai is fontosak!)
- Ne tömjük tele a mosógépet. Ha túl sok ruhát zsúfolunk bele a dobba, akkor nem lesz elég helyük mozogni a mosás során és dörzsölni, károsítani fogják egymás felszínét.
- Felejtsük el a durva mosószereket, fehérítőket és vegyi tisztítókat, amelyek tönkreteszik a textilszálakat, és ezáltal szöszöket generálnak.
- Használjunk öblítőt, mert a benne lévő összetevők körbeveszik az anyag szálait és így kevésbé vannak kitéve a mosás közbeni dörzsölődésnek.
- Ne tegyük szárítógépbe a ruhát.

Fotó: Getty Images
Hogyan távolítsuk el a szöszöket?
A legegyszerűbb, ha egy kefével vagy szösztelenítő géppel végigmegyünk a ruha kibolyholódott részein, de akár egy kisollóval is levághatjuk, vagy borotvával is leborotválhatjuk a szöszöket, ha előtte jól kifeszítettük a ruhát egy domború felületre. Óvatosan helyezzük rá az anyagra a borotva pengéjét (érdemes olyan borotvát használni, aminek több pengéje van), és a szövés irányával megegyezően húzgáljuk a borotvát a szöveten, amíg le nem jön az összes szösz. Ügyeljünk, hogy ne nyomjuk rá a pengét a ruhára.
Mindenképpen új, éles borotvát használjunk, nehogy kihúzzuk a szálakat, különben mi magunk fogunk újabb szöszöket gyártani. A borotvás verzióval azért csak csínján, semmiképp se a legdrágább ruhánkon próbáljuk ki először. Akármelyik módszert is választjuk, a művelet végén érdemes egy mágikus hengerrel is végigszaladni a ruhán, hogy a maradék szöszöket is eltávolítsuk.

Fotó: Getty Images
Kiemelt kép: Getty Images