1962: Gyűrhetetlenítési eljárás és „nadrágtérkép” – Így folyt a munka a Textilipari Kutató Intézetben

Zsigmondi Mária emlékezetes írása a Nők Lapja archívumából.

A laboratóriumban itt is tartályok, kémcsövek, kékesen pislákoló gázláng, csakhogy a “vizsgálati anyag” más, mint minden más laboratóriumban; textil. Habos nylon, bolyhos szövet, ropogós vászon; gyapjú, pamut, szintetikus anyag, s mindezeknek elegye.

Vihar egy darab szövet körül

Hőmérséklet: —1 fok, a széllökések sebessége másodpercenként 30 méter. Brr! Itt bent, az “időjárás-gépben” tehát valóságos vihar dúl egy darab szövet körül. Különleges berendezéssel azt vizsgálják, mennyire ereszti át az anyag a hideget, illetve mennyire tartja a meleget, pontosabban a test hőmérsékletét. Tapasztalatból is tudjuk, hogy a lazább szövésű, bolyhos, könnyű szövet melegebb, mint a sűrű, nehéz posztó. Csakhogy a gép az embernél sokkal precízebb (könnyű neki, nem didereg!), s számokban határozza meg nemcsak a hőszigetelő- és tároló képességet, hanem még azt is, mennyi idő alatt melegszik fel, illetve hűl le az anyag.

— A “lecke” az — mondja Sziráky Béla kutató mérnök —, hogy kísérletezzünk ki egy olyan szerkezetű szövetet, mely épp olyan meleg és jó hőtartó — vagy még jobb —, mint például a klasszikus posztó, de annál sokkal könnyebb, tehát kellemesebb és egyben tetszetősebb. Ha elfogadják az új szövet-típusokra vonatkozó javaslatainkat, mintegy fél év múlva gyártani kezdik gyáraink, s mához egy évre a mostaniaknál szebb, könnyebb és melegebb télikabátanyagok között is válogathatunk az ÁTEX-boltokban.

Reszkess, piszok!…

Nem azért, mert jön a Hypó, hanem, mert a Textilipari Kutató Intézetben már alkalmazták egy olyan appretura-anyagot, mely a szó szoros értelmében taszítja a piszkot. Sajnos, ezek a kísérletek még gyerekcipőben járnak, messze vagyunk egyelőre attól, hogy ingeink, munkaköpenyeink, blúzaink gallérját és kézelőjét ilyen “piszoktaszító” anyagból készítsük, de a kissé távolabbi jövőben erre is számíthatunk.

— Külföldön még ennél is érdekesebb eljárásokat alkalmaznak — mondja Zimmer Károlyné mérnök. — Olajtaszító és úgynevezett higiénikus kikészítéssel foglalkoznak. Az előbbi rendeltetése nem szorul magyarázatra; az utóbbi a fertőzőmérgező betegséget okozó mikroorganizmusok ellen véd. Ezt a módszert szeretnénk alkalmazni a nylonharisnyákon; hivatva lenne megvédeni a bőrt a nylon okozta izzadás következményeitől, a gombásodástól.

Zimmer Károlynét egyébként “a NEVA anyja” néven tisztelik az Intézetben, s az ő nevéhez is fűződik a ma már általánosan ismert gyűrhetetlenítési eljárás kidolgozása is.

A “pantallográfus”

Már megint a névadó szülő szerepét játszom: én kereszteltem el így Urszu Miklósné gépészmérnököt. A többi között van egy különös féladata is: ő készíti a “nadrágtérképeket”. Nevet a néven, s nevet kicsit a feladaton is, bár valójában nincs benne semmi mulatságos:

— Azt vizsgáljuk, hogy a különböző szövetekből készült férfinadrágok milyen tempóban és hol kopnak a leginkább — magyarázza. — E célból kísérleti hordásra kiadtunk hétféle szövetből készült pantallókat; 1500 —2000—2500 óra hordás után megvizsgáljuk, majd amikor már végképp hordhatatlanná vált, felszabdaljuk, s “térképet” készítünk belőle. Ebből a térképből tudjuk meg, melyek a legkényesebb részei, hol szorul erősítésre. A térképet összehasonlítjuk, így adhatunk értékes tanácsokat az iparnak: milyen szövetféleségek a legalkalmasabbak erre a célra?

Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a legtartósabb szövetek a poliészter, poliamid, poliakrinitril és gyapjú keverékei; kihordási idejük előreláthatólag eléri a 4—5000 órát is.

Él-e az él

A szoknya berakásán, a nadrágon — ezt vizsgálják miniatűr szövetdarabkákon az egyik kutató- szobában. Pontosabban: milyen terheléssel, mekkora hőfokon és mennyire nedvesen kell vasalni ahhoz, hogy megtartsa 180 fokos hajlását?

Ugyanitt folytatnak varrást kísérleteket: a különböző anyagokat milyen szállal, öltés-sűrűséggel és öltésfajtával a legcélszerűbb varrni, hogy feszítéskor ne szakadjon a szál, ne feseljen a textil. Ismét egy másik csoport kutató azzal foglalkozik, hogy kiderítse, a természetes és szintetikus anyagoknak milyen keveréke a legtartósabb s egyben a legszebb; ugye, milyen bosszúság, ha az egyébként még hibátlan szoknya, nadrág vagy kabát felbolyhosodik?!..

Egy fiatal vegyésznő, Weiszburg Jánosné a műszállal kevert ágyneművásznak tartós appretálásával kísérletezik. A poliamid a vásznat tartósabbá és kevésbé gyűrődővé teszi; jó lenne, ha mosás után keményíteni sem kellene, hanem örökké, de legalábbis sokáig tartana a gyári appretura.

Ezek csak morzsák az Intézet munkájából, nem minden kísérletük ilyen látványos. Viszont minden kísérletük közvetve vagy közvetlenül textiliparunk és textilipari gyártmányaink korszerűsítését célozza.

Zsigmondi Mária

Kiemelt kép: Fortepan / FŐFOTÓ

Nők Lapja 1962/3. (Forrás: Nők Lapja archívum)