Köszöntelek azzal az erdélyi köszöntővel, amit annyira szeretek:

Sok születésnapokat vígan megérhess

Napjaidat számlálni, ne légyen terhes

Az ég harmatja szívedet újítsa

Áldások árja házad elborítsa!

Személynek szól ez a köszöntő, élő embernek, s most mégis igaznak érzem, kedves lapom, a hozzád szóló sorait is. Mert olyan szorosan kötődsz az emberekhez, olvasókhoz, családokhoz, férfiakhoz és nőkhöz, gyerekekhez és öregekhez, ahogy talán más írott „sajtótermék” sohasem kötődött. És ez megszemélyesít, valahogy élővé tesz. Ha a valaha hozzád írt leveleket egy kupaccá lehetne halmozni, égig érő, hegynyi torony állna össze. Csak amit én őrzök, az se kisebb, mint Móra gyönyörű írásában a dombnyi Cipóhalom. S ezekben a levelekben sorsok, kérések, hálamondatok, örömök és fájdalmak sorjáznak, könnyek és megszabadulások mesélnek. Hát hogy ne lennél személyes társa ennyi év óta százezreknek?

És ezért az óriási felelősség, ami azokat terheli – áldja és nyomasztja –, akik hétről hétre megtöltik szöveggel, képpel, hanggal, érzésekkel, hírekkel, álmokkal és vágyak tolmácsolásával ezt a – mennyire nem igaz rád a szó – sajtóterméket. Mert valami más vagy. Hogy is mondjam, talán… talán heti kapaszkodó. Kapaszkodó, segítség az élethez. Hol könnyed sorokat kínálsz, hol mélybe viszel, drámákat mutatsz fel, s talán a kivezető utakat is próbálod mutatni. És persze ott vannak a praktikus dolgok, hiszen a nevedben él: Nők Lapja. Ott a gyereknevelés, a lélek dolgai és a mindennapokéi: a főzés, az élet szervezése, az egészség őrzése, a fifikák és ügyes megoldások árja. És hát ki ne hagyjam – hol, ha itt nem –, újra és mindig a szerelem, a szeretet, a család, a férfi-nő örök harcának és szövetségének legendája, megújuló felfedezése.  

Abban a körben, ahol a lap készül, egyszer régen elhangzott ez a mondat: „A Nők Lapjának lelke van!” Igen, ez a pár szó azóta is a fülembe cseng, és ha valami olyat olvasok benne, ami kilóg, nem oda illő, idegen – felkapom a fejem, és fáj. Talán azért, mert ebben a kusza, összemaszatolt, vágtató világban, ahol a jó érdekében össze kéne kapaszkodni, és Ady szavait megfogadni: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán!” –  ezerszeresen vigyázni kell. Mindenre. Főleg egymásra, aztán az értékekre, és benne az írott szóra is. Hiszen, ahogy Lázár Ervin írta egyszer: „Még az sem mindegy, az is felelősség, amit egy privát levélben írsz le. Hát még, ha ezrekhez, százezrekhez jut el a szavak révén a gondolatod.”

És te azt teszed, kedves születésnapos Nők Lapja. Hétről hétre. Százezrekhez jutsz el, várnak, olvasnak, szeretnek, ismerős vagy, otthonos, hisznek neked… Hát nem szabad csalódást okoznod.

Éltessen még sokáig az Isten, szívemből kívánom!