Közös úton tizenhét éve – Címlapinterjú Rezes Judittal és Szabó Győzővel

A Nők Lapja Évszakok 2021/03. számának cikke szerelemről, nehézségekről és örömről.

Szabálytalan puzzle az övék: az álmodozó Judit és az egykori drogos, örökmozgó őstehetség, az alfahímnek is gyakran titulált Győző. Koronczay Lilla beszélgetett a két közös gyerekkel büszkélkedő színészpárral.

Napsütéses nyári délután találkozunk, a tízéves Misi és barátja a medencében lubickolnak, a kétéves Gazsi egy ideig a homokozóban játszik, aztán hangosan követelni kezdi, hogy ő is pancsolhasson. Győző időnként beveti apai tekintélyét és rendet tesz köztük – félti a jakuzziját, súgja a fülembe Judit kuncogva –, aztán a házaspár csak nézi a gyerekeit békésen a házuk teraszán üldögélve… Miközben tombol a nyár, a háttérben már zajlik a munka, hamarosan elkezdődik a színházi szezon, és a mozikba kerül a Győző életrajzi kötetéből készült fi lm is, a Toxikoma.

KORONCZAY LILLA: Hogy viseltétek a karantént?

SZABÓ GYŐZŐ: Szerencsére remekül, mert egy héttel az első karantén előtt beköltözhettünk ide, az új otthonunkba, ahol van kert, természet vesz körbe minket, nem kellett a tetőtéri bérelt lakásban kókadoznunk, amíg véget ér a járvány. Nézd meg, van itt minden: szauna, nyári konyha, sütögető, abban a szekrényben tartom a sporteszközeimet… Jókor jött ez a kis pihenés, legalább együtt lehettünk. Hál’ istennek mindketten kőszínházi társulati tagok vagyunk, Judit a Katonában, én a Thália Színházban játszom, és igazán nagyvonalúak voltak, mert minden hónapban megkaptuk a fizetésünket.

K. L.: Egyetértesz Győzővel, Judit?

REZES JUDIT: Abszolút. Bár nekem ez a második karantén kicsit rosszulesett, mert előtte már egy évig itthon voltam Gáspárral, éppen belekezdtem a munkába, amikor megint bezárt a színház. De tényleg jó volt együtt lenni, Győző is belejött kicsit az apaságba, bár neki már van egy huszonhárom éves lánya, Bori, de nem hiszem, hogy vele olyan sokat tudott volna foglalkozni. Aztán megszületett Misi, de igazából csak most, Gazsi mellett tanult bele igazán a tennivalókba. A logisztika továbbra is az én reszortom, néha figyelmeztetnem kell Győzőt, mert hajlamos elfelejteni a dolgokat, de egyre többet segít nekem.

SZ. GY.: Például én főzök. A karantén alatt napi három menüt készítettem el, megettük az egyiket, és már azon gondolkodtunk, mi legyen a következő. A főzés nekem a jóga, meditatív állapot, abszolút ki tudok kapcsolni közben. Nyírbátori gyerek vagyok, már kiskoromban is sokat segítettem édesanyámnak a konyhában, imádtam húst panírozni, paradicsomot befőzni, csigatésztát sodorni. Édesanyám nagyon jól főzött, nyolcfogásos ebédeket varázsolt az asztalra, ha voltak vendégek, ha nem. Isten nyugosztalja, tavaly márciusban ment el.

K. L.: Mi az, amit a legfinomabban főzöl?

SZ. GY.: A carbonarát. Azt nálam jobban senki nem csinálja. A carbonara speciel egy olasz étel, de bárhová utazom, mindig érdekel a helyi gasztronómia. Lehetőleg kikérdezem a szakácsot vagy a pincért, árulja el a trükköt, ha valami nagyon ízlik. Magam is kreálok ételspecialitásokat, én találtam ki például a steamboo-t, ami nem más, mint egy rizsgolyó különböző töltelékkel és fűszerekkel. Úgy született, hogy odamentem egy sráchoz a szusibárban, aki megígérte, hogy megtanítja nekem, hogyan kell elkészíteni ezt a japán ételt. Akkoriban itthon Judittal szinte kizárólag szusit ettünk. Egyszer vendégeket hívtam szusivacsorára, de elfelejtettem nori algalapot venni. Gyorsan felszeleteltem egy adag sütőpapírt, a csíkokba beletekertem a rizst, a közepébe az avokádót, a lazacot, a koriandert, és behelyeztem ezeket a „szaloncukrokat” a bambuszpárolóba néhány percre. Nagyon ízlett mindenkinek, és kérdezték, hogy mi ez? Rávágtam, hogy steamboo. A steam gőzt jelent, a boo pedig a bambuszra utal. Hat évvel ezelőtt aztán nyitottam a Belvárosi piacon egy steamboo-bisztrót, de a járvány miatt be kellett zárnom.

K. L.: Elképesztően kreatív vagy!

R. J.: Naponta akad egy új ötlete. Győző mellett soha nem lehet unatkozni, egyetlen nagy utazás vele az élet. Bár időnként szoktam neki mondani, hogy aludjon egyet az ötleteire, mielőtt belevágna, aztán ha még utána is szeretné, hát legyen! Van úgy, hogy meggondolja magát. Ilyen volt legutóbb a motorcsónak. Tavaly nyáron találtunk a Dunakanyarban egy kempinget, ahol nagyon jól éreztük magunkat, sok barátra tettünk szert, néhányuknak motorcsónakja is volt. Persze Győzőnek is azonnal kellett egy, alig tudtam lebeszélni róla. Hova tennénk? Meg akkor kell egy utánfutó is. A mi életformánkhoz egyáltalán nem biztos, hogy egy dunai hajó hozzátartozik.

K. L.: Ezek szerint kettőtök közül te állsz két lábbal a földön?

R. J.: Hát, valakinek muszáj. Egyébként inkább álmodozónak ismerem magam, de Győző meg a két gyerek mellett kénytelen vagyok praktikusan gondolkodni.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!