A Nők Lapja Nyár 2021-es számának cikke.

A szőlész-borász Laposa család legfiatalabb sarja, Laposa Zsófi a saját bevallása szerint már négyévesen elkezdte kóstolgatni a híres badacsonyi nedűt. Felcseperedve, akár a legkisebb királyfi a mesében, vette a batyuját, és az Üveghegyen is túlra vándorolt, hogy kitanulja ezt a szép, ősi mesterséget. Azóta Magyarország top 50 borásza közé választották. Most egy öreg borospince előtt üldögélve gyönyörködünk a vulkáni tájban, miközben ő a kétezer éves helyi szőlőkultúráról mesél.

„Sohase álmodtam ilyen szépséget. Sohase láttam, sohase olvastam ehhez hasonló tüneményt. Kúpok fénylő orommal, szőlőhegyek zölden ragyogva, erdők fekete foltjai, zöld mezők, …ezer helyi hajlék, …fehér házak. Korhadt és mégis fényes várromok, Szent Györgynek és Badacsonynak komoly fensége…” – olvasom Eötvös Károly író szavait az ölemben fekvő, frissen megjelent album hátlapján. Vendéglátóm, Laposa Zsófi a borász-mérnök édesapja, dr. Laposa József tájrendező mérnök foglalta össze benne mindazt, amit a Kárpát-medence e kiemelkedő fontosságú bortermelő vidékéről tudni lehet. Azt írja, a leletek tanúsága szerint már a kelták is foglalkoztak szőlőtermeléssel a Balaton-felvidéken, ahogy néhány évszázaddal később a rómaiak – konkrétan Probus császár uralkodásához köthető a szőlőtermesztés Pannóniában – is kedvtelve szürcsölték a vulkáni kúp déli lejtőin érlelt finom borokat… Hát ezért hívják Római útnak a hegygerincre vezető keskeny utacskát, hiszen még a rómaiak építették! Erről fordulunk rá a vulkáni kúp lejtőjére, és találunk rá Zsófira, aki egy öreg borospince előtt vár ránk. Kiülünk a Badacsony pompás, szétterülő szoknyájára egy üveg fehérborral, és szóhoz sem jutunk a látványtól. Előttem a Balaton opálos víztükre, felette a könnyű reggeli pára, körülöttem üdén zöldellő, gondosan megművelt szőlőtáblák. A levegő pedig olyan tiszta (tegnap esett), hogy villódzik a szőlőleveleken a napfény. Egy színpompás Rippl-Rónai-festmény közepén érzem magam, és komótosan kortyolgatom az elém tett olaszrizlinget, épphogy csak nem pöfékelek, mint „Piacsek bácsi”.

A kéknyelű reneszánsza

– Amit iszol, egy hároméves bor, a Laposa-birtok büszkesége, az Apukám világa – vág bele a történetükbe lelkesen Zsófi . – Kivételesen jól sikerült. Ha felnézel kicsit a hátad mögé a hegy gerincére, láthatod a dűlőt, ahol a szőlő termett. Felül olaszrizlingtábla, alul szürkebarát, középen kéknyelű. Körülbelül ez az a három ősi szőlőfajta, amelyről híres lett a Badacsony. Bár az olaszrizlinget manapság Európában inkább a horvát borvidékekről ismerik, sokáig a Balaton-felvidéken is vezető fehérborfajtának számított. Az utóbbi évtizedekben azonban jócskán visszaszorult, ma már csak a szőlőültetvények 43 százalékát teszi ki. Szagolj csak bele a borba! Akácvirágéhoz hasonlít az illata, és a zamata is hasonlóan visszafogott. Az egyik legtisztább ízvilágú bor.

Az egyszerű fröccsbortól a testes, tüzes, nemes ízű hatalmas nedűkig minden készíthető belőle. A Badacsony másik ikonikus szőlőfajtája a szürkebarát. Jellegzetesen sötétzöld levelű, a bogyók piszkos lilásszürke színűek. De biztos láttál már ilyen szőlőfürtöket. A bora jellegzetes, ízekben gazdag, lágy savkarakterű. Ezt a szőlőfajtát IV. Károly német-római császárnak köszönhetjük, aki az írott emlékek szerint előszeretettel tartózkodott hazánkban, és 1375-ben egyenesen Franciaországból hozatott pinot gris vesszőket a Balaton-felvidékre. Ezeket a szőlővenyigéket aztán ciszterci szerzetesek terjesztették el a meleg, ásványi anyagokban gazdag vulkáni lejtőkön. Innen kapta a nevét, amely a barátok szürke csuhájára utal.

– És a kéknyelű?

– Hát abból alig akad összesen ötven hektár, ami nevetségesen kevésnek tűnik, de ha azt nézed, hogy néhány évtizede még a szőlők legnemesebbike végleg kipusztulni látszott, ez is nagy eredmény. A 21. században szerencsére nagy reneszánsza lett a kéknyelűnek, és úgy néz ki, valóban megmenekül. A neve összeforrt a Badacsonyi borvidékkel, emberemlékezet óta kizárólag itt termesztik. Ha beleolvasol Apu könyvébe, rátalálsz a régiek szólására, miszerint „nagy kegyelemben van részünk, mert itt kéknyelűt iszunk”. Ez a szőlőfajta szereti a párás, meleg fekvést, sajátos tulajdonsága, hogy nővirágú, ezért porzófajtákkal vegyesen telepítik. Jó évjáratokban szépen beérik, a bora egyedülálló, nemes és titokzatos. Na, majd a Kisfaludy-ház teraszán megkóstoljuk! A Laposa Borteraszt sajnos éppen felújítják, különben most onnan szemlélnénk a tájat. Meg aztán…

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!