Sámáni utakon Amazóniában – Egy magyar nő az esőerdőben

Hat éve él az amazonasi esőerdőben egy magyar pszichológus. Rivière Zsuzsi a perui őslakos sámánok gyógyítását tanulja, aminek fontos eszköze az ajahuaszka nevű hallucinogén főzet is. A lélek indájának nevezett ajahuaszka pozitív hatásait az orvostudomány is vizsgálja, a pszichológus pedig elmondta, mire kell nagyon figyelni egy dzsungel mélyén kezdődő terápiában.
Shipibók, a szent minták őrzői

A shipibók körülbelül húszezer fős perui őslakos csoport, hagyományosan az Amazonashoz tartozó Ucayali-folyó területén élnek. A 17. században hevesen ellenálltak az aranyvadászok és a misszionáriusok terjeszkedésének, majd miután a fekete himlő sokukat megölte, végül a ferences térítők nyerték el a bizalmukat. A magukat majomembereknek nevező shipibók idővel egyesültek a conibo halemberekkel, így ma már Shipibo-Conibo indiánokként ismertek. Mára egy részük városokba költözött a jobb egészségügyi és oktatási lehetőségek miatt, a többiek továbbra is az esőerdei kis településeiken élnek. A shipibók a 21. században is őrzik őseik több tradícióját, például az anyaági leszármazást és az ajahuaszka sámánizmust. A törzs gazdag és bonyolult kozmológiájában kiemelt fontosságú az egyensúly szerepe, ezenkívül a mintázatok, amik kifejezik, hogy minden, ami létezik, kapcsolatban van egymással. Ugyan a törzsfők férfiak, a nőknek erős hangjuk van a családok és a közösségek életében. A törzs művészei is a nők, akik a sámánok dalaiból inspirálódva szent színekkel (piros, fekete, fehér, sárga) rajzolják a használati tárgyaikra a shipibók híres útvesztőszerű mintáit. Az ilyen textilek, fazekasmunkák, ékszerek népszerűek az egyre nagyobb számban érkező turisták körében is.

– Az elmúlt évben annyira megszoktam a dzsungelt, hogy úgy érzem, soha nem tudnék már három napnál többet városban tölteni – mondja Rivière Zsuzsi, 38 éves klinikai szakpszichológus és terapeuta a videóhívásban. Budapesten este van, náluk Peruban délután, és ahogy beszélgetünk, azon kapom magam, hogy a tekintetem folyton a válla mögé vándorol, ahol bevillan egy képernyősaroknyi zöld. Élettel teli és üde, mint itthon a legszebb májusi erdő. – Ez itt Felső-Amazónia – az Andok 800-900 méter magas, esőerdővel fedett hegyei között élünk. A telkünk az utolsó magánterület, mellettünk egy nagy nemzeti park kezdődik. Úgy 15 kilométerre van Tarapoto városa, de már az is bent a dzsungelben – meséli. Francia-kolumbiai származású férjével él és dolgozik saját ajahuaszka központukban, az Oka Wasiban, amelyre a helyi őslakos sámáni közösségtől és a perui államtól is megkapták a szükséges engedélyeket.

Erdélyből az esőerdőbe

– Marosvásárhelyen születtem, Kolozsváron volt terapeuta magánpraxisom. Mindig is az érdekelt, mi bontja meg a belső egyensúlyt, és hogyan lehet azt természetes, nagy hagyományú módszerekkel helyreállítani. Az ajahuaszkával még az egyetemen találkoztam. Évekkel később, 2015-ben egy magánéleti válságot követően jöttem Peruba nyaralni, amibe terveztem egy egyhetes ajahuaszkás folyamatot is. A harmadik szertartáson érkezett a felismerés, hogy maradnom kell tanulni legalább hat hónapot, amivel sokkoltam az otthoniakat. Az eleje nagyon nehéz volt, de aztán találkoztam a férjemmel, és már a szerelem is itt tartott. Végül 2019-ben utaztam haza először, mert nem akartam kilépni abból, ami itt elkezdődött velem.
Zsuzsi sámáni gyógyítónak tanul, és hogy ezt megteheti, abban nem kis része van annak, hogy a férje, Yann Rivière 18 éves kora óta él a shipibók között. – Ha a shipibókkal élsz éveken át, megtanulod a nyelvüket és nagyon sokat teszel a közösségükért, befogadnak. Nekem szerencsém volt a férjem miatt, aki már rengeteget tanult itt. Az ő mestereit hívjuk el, hogy tanítsanak minket tovább, de ez nagyon hosszú út. Hat év után merem azt mondani, hogy van már némi tudásom.
A shipibók körülbelül húszezer fős perui őslakos csoport, hagyományosan az Amazonashoz tartozó Ucayali-folyó területén élnek. A 17. században hevesen ellenálltak az aranyvadászok és a misszionáriusok terjeszkedésének, majd miután a fekete himlő sokukat megölte, végül a ferences térítők nyerték el a bizalmukat. A magukat majomembereknek nevező shipibók idővel egyesültek a conibo halemberekkel, így ma már Shipibo-Conibo indiánokként ismertek. Mára egy részük városokba költözött a jobb egészségügyi és oktatási lehetőségek miatt, a többiek továbbra is az esőerdei kis településeiken élnek. A shipibók a 21. században is őrzik őseik több tradícióját, például az anyaági leszármazást és az ajahuaszka sámánizmust.

A törzs gazdag és bonyolult kozmológiájában kiemelt fontosságú az egyensúly szerepe, ezenkívül a mintázatok, amik kifejezik, hogy minden, ami létezik, kapcsolatban van egymással.

Ugyan a törzsfők férfiak, a nőknek erős hangjuk van a családok és a közösségek életében. A törzs művészei is a nők, akik a sámánok dalaiból inspirálódva szent színekkel (piros, fekete, fehér, sárga) rajzolják a használati tárgyaikra a shipibók híres útvesztőszerű mintáit. Ezek a textilek, fazekasmunkák, ékszerek népszerűek az egyre nagyobb számban érkező turisták körében is.

Ajahuaszka, „a lélek indája”

Terápiás lehetőségek

A pszichoaktív szerek olyan természetes vagy mesterséges, legális vagy illegális anyagok, amelyek megváltoztatják az agy működését – ilyen például a heroin, de a koffein és a nikotin is. A pszichoaktív szerek egyik alcsoportja a pszichedelikumoké vagy hallucinogén szereké (például LSD, ajahuaszka, pszilocibin), amelyek terápiás lehetőségeit a 1940-es évek óta kutatják szakaszosan, és amelyek egykor legális gyógyszerek voltak. A kutatások oka, hogy úgy tűnik, megfelelő körülmények között a pszichedelikumok gyógyítják a szorongást, a depressziót, az alkoholizmust és más függőségeket, továbbá a szuicid viselkedést és a poszttraumás stressz zavart. Bizonyos legális pszichoaktív szerekkel (például alkohol, nikotin) ellentétben a pszichedelikumok nem alakítanak ki fizikai függőséget. A pszichedelikumok álomszerű spirituális víziókat idéznek elő, új szempontokat és döntési lehetőségeket villantanak fel a fogyasztó számára. E tulajdonságaik miatt a hallucinogén növényeket évezredek óta használják rituális és gyógyító célokra. Az elmúlt két évtizedben a terápiás kutatások újrakezdődtek. Három hazai egyetem pedig 2016-ban megalapította a Journal of Psychedelic Studies nevű szaklapot.

Az ajahuaszka az amazóniai sámánizmusban használt pszichedelikus hatású főzet, amelyhez a Banisteriopsis caapi indáját használják alapanyagul. A barna színű lé illata a zöld teára, íze a sárra emlékeztet és kezdetben hányingert, hasmenést okozhat. Az ajahuaszka fogyasztásának célja annak a mély látomásos élménynek a megtapasztalása, ami során az egyén összekapcsolódik a szellemi világgal, és amiben gyógyulhat, tanulhat önmagáról, a világról. Az ajahuaszkát eredetileg csak a sámánok itták, az 1970-es évektől viszont a spirituális élményeket és felépülést kereső „gringók”, azaz a fehér emberek körében is egyre népszerűbbé vált. Az így felépült ajahuaszka-turizmusban viszont nem biztos, hogy minden nyugati megkapja, amire számít. Eleve nem is fogyaszthatja mindenki, kizáró tényező a vese- és szívprobléma, magas vérnyomás, súlyos hormonális és egyes mentális zavarok – de nemcsak a fizikai, egészségügyi veszélyekről van szó.
– Gyakran előfordul, hogy hiányzik az átjárás a két kultúra között. A legtöbben nincsenek tisztában azzal, hogy az ajahuaszka csupán egy nagyon kis része a sámáni gyógyászatnak és spirituális univerzumnak. A nyugati racionális gondolkodással sokszor ellentétes, óriási hagyományrendszerről van szó, amiben a sámán a tudását nemcsak a mestereitől, hanem a természettől és a különböző szellemektől is kapja. A sámánok hangrezgéssel, dallammal és az énekelt szavakkal is gyógyítanak. Szerintük az univerzum az ének és a minta kölcsönhatásából keletkezett, és mindenre hatni lehet az ikaró énekek teremtő és kiegyensúlyozó erejével, amik a szertartásokban is kiemelt szerepet kapnak. Mi a shipibo hagyományban dolgozunk, aminek teljesen más a kozmológiája, mint a mienk, nem ismerik a nyugati betegségeket, zavarokat. Ezért fontos, hogy olyan sámán vagy terapeuta vezesse a szertartást, aki le tudja fordítani az ajahuaszka szimbólumrendszerét a nyugatiak nyelvére – magyarázza Zsuzsi. A „tolmács” a víziók megfejtéséhez kell, hiszen a valódi változás érdekében a terápiás folyamatnak része a látomások értelmezése, illetve az, hogyan tudjuk a felismeréseinket a hétköznapi életünkbe átültetni. Zsuzsi szerint a víziókban számíthat az eredeti kultúra, hiszen az a meghatározó a szimbolikus gondolkodásunkban.

Élet a dzsungelben

– Mára automatikus, hogy mindig felfordítom a csizmám és átnézem a ruhám, mielőtt felveszem, nincs-e benne skorpió. A mérges kígyók nem jönnek olyan területre, ahol emberek és kutyák élnek, de nem mérges előfordul, ami ijesztő, míg meg nem tanulod megkülönböztetni őket. A párás idő és a rovarok miatt hamar tönkremegy minden, ezért tavaly nagyszabású felújításokat végeztünk. Van, amit a városból kell beszereznünk, de az önellátásra törekszünk. Napelemekből van áramunk, víz a patakból, és termesztünk kakaót, papayát, banánt, jukkát, édesburgonyát, földimogyorót. A peruiak nagyon barátságosak, de meg kell szokni, hogy mindent ráérősen csinálnak.

Azt szoktam mondani, a dzsungeli ember sportja a függőágy.

Korán felkelnek, amikor még hűvösebb van, dolgoznak kicsit, aztán 8-9 körül már jöhet az első szieszta zenével. Délután megint egy kis munka, de nem lehet őket hajtani. Nem ismerik a stresszt, nem ismerik a sietséget.

Galéria | 5 kép

Sámáni utakon Amazóniában – Egy magyar nő az esőerdőben

Sámáni utakon Amazóniában – Egy magyar nő az esőerdőben

Fotó megosztása:

A fotókért köszönet Riviére Zsuzsinak!